Rita medencéi
Az én medencéim
2009. augusztus 5., szerda
2009. július 30., csütörtök
Six Flags
Egyik nap Mitkoval és Zakkel gondoltunk egyet, és elmentünk a Six Flagsbe. A Six Flags egy franchise rendszerű vidámpark. Elég sok van belőle az államokban. Az, amelyikben mi voltunk elvileg a második legnagyobb USA-ban (az első azt hiszem New Jersey-ben van). Az a jó benne, hogy egyszer fizetsz a bejáratnál, és utána minden cucc ingyen van. A belépő 8000 Ft-nak megfelelő dollár volt, de ezért 6-szor lehet menni a nyár alatt. Úgyhogy ha mindet leasználjuk, akkor kb. 1300 Ft-ra jön ki alkalmanként.
Egy keddi napon voltunk, azt hittük így kevesebb ember lesz. Hát nem.
A parkolóhely keresés, sorbanállás, jegyvásárlás összesen egy óráig tartott. Bent nem tudom miért, ne is kérdezzétek, de pizzaevéssel kezdtünk. Mondjuk szerencsére nem volt ebből később gond, de akkor is hülye ötlet volt.
Az első dolog, amire felültünk, a Cyclone volt, ami egy fából készült hullámvasút. Első ránézésre olyasmi volt, mint ami nálunk van otthon is. Viccelődtem is, hogy ez nem is olyan nagy szám, meg hogy nálunk otthon a vezető újságot olvas ölbe tett lábbal (tényleg így volt, amikor legutóbb ültem rajta). Fél óra várakozás után fel is ültünk. Hát kicsit durvább volt, mint az otthoni. A pizza is majdnem visszaköszönt, de végül a helyén maradt. :) Előre szólok, hogy a videókon nem mi vagyunk, csak ezeket találtam Youtube-on.
Cyclone
Ezután felültünk a Scream-re. Ez egy olyan cucc, ami egy baromi magas oszlopon van, 9-en lehet ráülni, kilőnek az oszlop tetejéig, és onnan szabadesés. És ezt 3x egymás után. Ez annyira jó volt, hogy hazamenet előtt megint felültünk rá. Mivel Zak ejtőernyőzik, így egy kicsit neki unalmas volt a dolog. :)
Scream
Volt vizipark is, úgyhogy a melegre való tekintettel átmentünk oda is. Itt a szokásos csúzdás móka volt, olyan, mint otthon bármelyik viziparkban. Az egyetlen rossz az volt, hogy minden csúszásra kb 10-15 percet kellett várni.
A csúzdázás után akartunk inni egy sört. Mindhárman 21 év felettiek vagyunk, és mindannyiunknál volt amerikai igazolvány. A gond csak az volt, hogy valami hülye jogszabály miatt, ha 25 évesnél fiatalabb vagy, akkor Massachusetts-i, vagy Connecticut-i igazolvány kell. Hiába volt zöldkártyám, hiába volt Maryland-i jogosítványom, nem volt jó nekik. Ez nem kicsit idegesített fel minket… Aztán arrébmentünk 10 métert, és az ottani helyen viszont kiszolgáltak minket. Ennyit a bürökráciáról.
A vizipark után pedig lenyomtunk három hullámvasutat. A Batman-t, a Mind Eraser-t, és a Bizarrot. Ez utóbbi volt a legdurvább.
Batman
Mind Eraser
Bizarro
Nem tudom mikor megyünk legközelebb (ugye még 5x mehetünk ingyen), de majd egy borús szerdai napot fogunk megcélozni. Összességében nagyon király volt, otthon ilyen hullámvasutak sajnos nincsenek nagyon. Pláne nem ilyen áron.
Arról, hogy mit is csinálunk egész nap
A nyár eleji rohanáshoz képest már sokkal jobb a helyzet. Már minden életmentő tud mindent, mindenki tudja mit szabad, mit nem. Mindenki időben odaér már a medencéjéhez, úgyhogy lényegesebben kevesebb hívást kapunk az ügyfelektől.
Amellett, hogy ADM vagyok, nekem is van 8 medencém. Hetente legalább egyszer, de inkább kétszer meg kell őket látogatni, és megnézni, hogy minden rendben van, valamint aláiratni a heti riportot az ügyfelekkel, amit pedig minden héten el kell küldeni a központi irodába Arlingtonba. Ezen a riporton mindig rajta van, ha valami gondjuk van az ügyfeleknek, illetve osztályozzák az életmentők, illetve a mi munkánkat. Van két medencém, ami 2 órányi autózásra van tőlünk egy Amherst nevű kisvárosban. Na arra például az egész napom rámegy. Mondjuk szeretek oda járni, mert ilyen aranyos kisvárosokon keresztül vezet az út. Tele van hegyekkel meg patakokkal, úgyhogy ha odamegyek, az felér egy szabadnapnak is.
Emellett nekem néha végig kell járnom a divíziómat (ami ugye az én medencéimen kívül Goran, és Marko medencéiből áll), és eljátszani a Janit, hogy én képviselem a céget, és hogy minden rendben van-e az életmentőkkel, a supervisorokkal, és hogy egyáltalán elégedettek-e. Szóval egy héten 2-3 nap erre megy el.
Szombatonként meeting van. Akkor szedjük össze a riportokat mindenkitől, és küldjük át az irodába, illetve akkor beszélünk meg minden fontos dolgot. Az irodából minden héten küldenek valami új feladatot (TB számokat lekérni az életmentőktől, listát készíteni erről-arról, megcsinálni ezt-azt…stb), ezt is akkor beszéljük meg. Nagyjából erre a fél szombat rámegy. Két hetente pedig meg kell csinálnunk a „bérszámfejtést” (sajnos nem tudom jobban megfogalmazni). Ekkor összegezzük, hogy a 75 emberből ki hány órát dolgozott hol, és ezt elküldjük az irodába, hogy ott intézzék a papírmunkát.
Emellett pedig mindig ugranunk kell, ha az ügyfelek hívnak. A leggyakoribb ok az az, hogy a lifeguard késett, menjünk oda és csesszük le. Vagy a lifeguard telefonál munka közben, menjünk oda és csesszük le. Hetente van legalább 2 ilyen hívása mindenkinek.
Tehát egy héten 4-5 napot dolgozunk, a többi napon pedig szabadfoglalkozás. :)
Ez nem fog olyan sokáig tartani mondjuk, mivel augusztusban sokan hazamennek, úgyhogy a nyár vége megint rohanás lesz. Addig meg kihasználjuk a sok szabadidőnket, végülis megérdemeljük azok után, amit nyár elején lenyomtunk.
Amellett, hogy ADM vagyok, nekem is van 8 medencém. Hetente legalább egyszer, de inkább kétszer meg kell őket látogatni, és megnézni, hogy minden rendben van, valamint aláiratni a heti riportot az ügyfelekkel, amit pedig minden héten el kell küldeni a központi irodába Arlingtonba. Ezen a riporton mindig rajta van, ha valami gondjuk van az ügyfeleknek, illetve osztályozzák az életmentők, illetve a mi munkánkat. Van két medencém, ami 2 órányi autózásra van tőlünk egy Amherst nevű kisvárosban. Na arra például az egész napom rámegy. Mondjuk szeretek oda járni, mert ilyen aranyos kisvárosokon keresztül vezet az út. Tele van hegyekkel meg patakokkal, úgyhogy ha odamegyek, az felér egy szabadnapnak is.
Emellett nekem néha végig kell járnom a divíziómat (ami ugye az én medencéimen kívül Goran, és Marko medencéiből áll), és eljátszani a Janit, hogy én képviselem a céget, és hogy minden rendben van-e az életmentőkkel, a supervisorokkal, és hogy egyáltalán elégedettek-e. Szóval egy héten 2-3 nap erre megy el.
Szombatonként meeting van. Akkor szedjük össze a riportokat mindenkitől, és küldjük át az irodába, illetve akkor beszélünk meg minden fontos dolgot. Az irodából minden héten küldenek valami új feladatot (TB számokat lekérni az életmentőktől, listát készíteni erről-arról, megcsinálni ezt-azt…stb), ezt is akkor beszéljük meg. Nagyjából erre a fél szombat rámegy. Két hetente pedig meg kell csinálnunk a „bérszámfejtést” (sajnos nem tudom jobban megfogalmazni). Ekkor összegezzük, hogy a 75 emberből ki hány órát dolgozott hol, és ezt elküldjük az irodába, hogy ott intézzék a papírmunkát.
Emellett pedig mindig ugranunk kell, ha az ügyfelek hívnak. A leggyakoribb ok az az, hogy a lifeguard késett, menjünk oda és csesszük le. Vagy a lifeguard telefonál munka közben, menjünk oda és csesszük le. Hetente van legalább 2 ilyen hívása mindenkinek.
Tehát egy héten 4-5 napot dolgozunk, a többi napon pedig szabadfoglalkozás. :)
Ez nem fog olyan sokáig tartani mondjuk, mivel augusztusban sokan hazamennek, úgyhogy a nyár vége megint rohanás lesz. Addig meg kihasználjuk a sok szabadidőnket, végülis megérdemeljük azok után, amit nyár elején lenyomtunk.
Újra itt
Na hát akkor a nagy szünet után ismét folytatnánk. :)
Mivel elég durva lenne mindent megírni egy bejegyzésben, ezért szép lassan adagoljuk az eseményeket, hogy nektek is könnyebb legyen elolvasni.
Miután Rita megérkezett elég sokat kellett dolgoznunk. Rita intézte az apartmanokat az életmentőknek, ő rendezte be őket, ő intézte a kulcsokat…stb. Kapott is mellé egy jó nagy pickupot, amibe elég sok cuccot lehetett pakolni.
Közben Zak, Marko és én összeraktuk a medencéket. Mivel az összes szivattyú szét volt szedve, szépen össze kellett csavarozni őket, és beindítani a rendszert. Emellett be kellett szerezni mindent, ami az egészségügyi ellenőrzésre kellett (hordágy, lélegeztetőmaszk…stb. Ha minden kész volt, kezdhettük a medence vizét vegyszerekkel rendbehozni. Ha már a klórszint, a ph érték, a keménység (igen, a víz keménységét is ellenőrzik), valamint az alkalinitás (ez nem tudom mi pontosan magyarul, de a ph-érték ingadozást szabályozza) is megfelelt, lehetett csinálni laboratóriumi teszteket. Ha a tesztek jól sikerültek, lehetett intézni a városházán az egészségügyi ellenőrzéseket (igen, minden városban külön külön végig kellett ezt járni). Ha az is sikerült, akkor minden készen állt a nyitáshoz.
Aztán szép lassan elkezdtek érkezni az emberek. Jött még két supervisor, Mitko (bolgár) és Goran (szerb). Úgyhogy a Bostoni management úgy néz ki, hogy Zak és én vagyunk az Assistant Division managerek, Rita, Marko, Goran és Mitko pedig a supervisorok. Zak alá tartozik Rita és Mitko, alám pedig Marko és Goran. Május utolsó két hetében folyamatosan érkeztek az emberek, úgyhogy minden nap valkinek rohanni kellett a buszpályaudvarra, illetve a reptérre, hogy felvegyük az embereket. Mivel rengeteg dolgunk volt, többüknek órákat kellett várni ránk. Mondjuk ez mindenhol így van, annak idején mi is szívtunk ezzel, amikor életmentők voltunk. Összesen van 60 medencénk, és kb 75 életmentő.
Szóval így kezdtünk neki a nyárnak. A nyár eleji rohanást már olvashattátok Ritától, úgyhogy azt én most ki is hagynám. :)
Én közben kaptam egy Dodge Chargert, aminek nagyon örül a fejem, Rita pedig egy Chevy Impalát, aminek pedig az ő feje örül. Ja, és elköltöztünk Marlborough-ba egy ukrán párral, úgyhogy most egy kis nyugi van legalább. Bostonban egy kicsit zsúfolt már az iroda.
Mivel elég durva lenne mindent megírni egy bejegyzésben, ezért szép lassan adagoljuk az eseményeket, hogy nektek is könnyebb legyen elolvasni.
Miután Rita megérkezett elég sokat kellett dolgoznunk. Rita intézte az apartmanokat az életmentőknek, ő rendezte be őket, ő intézte a kulcsokat…stb. Kapott is mellé egy jó nagy pickupot, amibe elég sok cuccot lehetett pakolni.
Közben Zak, Marko és én összeraktuk a medencéket. Mivel az összes szivattyú szét volt szedve, szépen össze kellett csavarozni őket, és beindítani a rendszert. Emellett be kellett szerezni mindent, ami az egészségügyi ellenőrzésre kellett (hordágy, lélegeztetőmaszk…stb. Ha minden kész volt, kezdhettük a medence vizét vegyszerekkel rendbehozni. Ha már a klórszint, a ph érték, a keménység (igen, a víz keménységét is ellenőrzik), valamint az alkalinitás (ez nem tudom mi pontosan magyarul, de a ph-érték ingadozást szabályozza) is megfelelt, lehetett csinálni laboratóriumi teszteket. Ha a tesztek jól sikerültek, lehetett intézni a városházán az egészségügyi ellenőrzéseket (igen, minden városban külön külön végig kellett ezt járni). Ha az is sikerült, akkor minden készen állt a nyitáshoz.
Aztán szép lassan elkezdtek érkezni az emberek. Jött még két supervisor, Mitko (bolgár) és Goran (szerb). Úgyhogy a Bostoni management úgy néz ki, hogy Zak és én vagyunk az Assistant Division managerek, Rita, Marko, Goran és Mitko pedig a supervisorok. Zak alá tartozik Rita és Mitko, alám pedig Marko és Goran. Május utolsó két hetében folyamatosan érkeztek az emberek, úgyhogy minden nap valkinek rohanni kellett a buszpályaudvarra, illetve a reptérre, hogy felvegyük az embereket. Mivel rengeteg dolgunk volt, többüknek órákat kellett várni ránk. Mondjuk ez mindenhol így van, annak idején mi is szívtunk ezzel, amikor életmentők voltunk. Összesen van 60 medencénk, és kb 75 életmentő.
Szóval így kezdtünk neki a nyárnak. A nyár eleji rohanást már olvashattátok Ritától, úgyhogy azt én most ki is hagynám. :)
Én közben kaptam egy Dodge Chargert, aminek nagyon örül a fejem, Rita pedig egy Chevy Impalát, aminek pedig az ő feje örül. Ja, és elköltöztünk Marlborough-ba egy ukrán párral, úgyhogy most egy kis nyugi van legalább. Bostonban egy kicsit zsúfolt már az iroda.
2009. június 26., péntek
Szezon eleji rohanás
Ezt is a Rita írta! :)
Kezdek lustulni...bocs.
"Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy eddig nem jeletkeztünk, de az elmúlt egy hónap villám gyorsan eltelt. Rengeteget kellett dolgoznunk, és mindeközben iszonyú fejetlenség, össze-visszaság, kapkodás, rohanás és idegeskedés volt a jellemző. De kezdjük a legelején.
Az első hetekben az volt a feladatunk, hogy minden medencét előkészítsünk a nyitásra. Ez lényegében mindent magában foglalt onnantól kezdve, hogy az összes napozóágyat, asztalt, székeket ki kellett pakolni, minden korlátot, lépcsőt el kellett helyezni, minden figyelmeztető táblát, szabályt ki kellett tenni, minden hibás dolgot meg kellett javítani, ezen felül pedig tisztán is kelett már tartani a medence vizét, illetve ellenőrizni, hogy minden rendben van-e a vegyszerek szintjével. Szerencsére már elég jól álltak a dolgok mire megérkeztünk, de még így is elképesztően sok volt a tennivaló. Miután mind a 60 medence nyitásra készen állt, be kellett jelenteni őket egy kötelező vizsgálatra is, amit mindig a helyi közegészségügyi hivatal végez. Ezen áll, vagy bukik minden, ha megvan az engedély, akkor kinyithat a medence, ha nem, akkor később újra próbálkozhatunk.
Minden évben Memorial Day – május utolsó hétfője - az a nap, amikor kinyithatak a medencék. Ez a nap egyébként az elesett amerikai katonák ünnepe, de mintha ezzel nem nagyon foglalkoznának, inkább csak mindenki megrohamozza a medencéket ezerrel. Szóval megállás nélkül dolgoztunk, hogy minden medence átmenjen a vizsgálaton, és ki tudjon nyitni időben.
Ezzel egyidőben persze a lifeguardok dolgait is intézni kellett, ami szintén nagyon fontos volt, ez a feladat rám hárult. Először is be kellett szereznem néhány hiányzó alap felszerelést az apartmanokba, ez annyit jelentett, hogy kb. 40 álló lámpát, 50 lábast, 30 serpenyőt, meg 200 izzót kellett vennem. Mindezt persze tök egyedül, úgyhogy mondanom sem kell, hogy akadt némi nehézségem. Először tanácstalanul álltam a két raklapnyi áru előtt, hogy vajon mégis hogyan fogom mindezt eltolni egyáltalán a kasszáig, nem ebszélve arról, hogy a kis KIA-ba hogy fog mindez beférni... De aztán gyorsan szóltam, hogy kéne egy kis segítség, és máris jöttek buzgón a mégnagyobb bevásárlókocsikkal, sőt, még a kocsimba is bepakoltak nekem. =) Ezután már csak annyi volt a dolgom, hogy óvatosan hazaszállítsam az árut.
A következő napokban folyamatosan érkezett valami új az apartmanunkba: matracok, asztalok, székek, fax gépek, konyhai cuccok, minden egyéb kellék, ami még kellett a lifeguardoknak. Mást sem csináltam, minthogy különféle dobozokat rámoltam ki-be a lakásba, hát eléggé kifáradtam tőle... Miután megérkezett minden felszerelés már indulhattam is útnak, hogy minden apartmant szépen berendezzek.
Ekkor már kaptam egy állat pick-up truckot, hogy tudjak jól szállítani mindent. Egy vadonatúj, sötétkék Chevrolet Silveradot kaptam, persze nagyon élveztem, iszonyat jó volt vezetni! A munka mondjuk eléggé megterhelő volt, főleg, hogy összesen 18 apartmant kellett berendeznem. Ráadásul néha akadtak olyan plusz nehézségek is, mint pl. amikor másfél órát kellett várnom, csak hogy felvegyem az apartman kulcsait, mert várnom kellett az iroda faxára Virginiából, aztán persze, hogy a második emeleten volt a lakás, és naná, hogy tök egyedül kellett felcipelnem az összes hülye széket, asztalt, lámpát, meg martacot, és közben még a telefonom is megcsörrent, hogy ugyan vegyem már fel azt a 3 szerb életmentőt, akik már 2 órája várnak a reptéren, mindezt úgy, hogy csupán másfél órányira voltam Bostontól... na igen...
És még csak most érkeztünk el a Memorial Day előtti estéhez, ami a legkeményebb volt. Már kapásból hulla fáradt volt mindenki, mikor hazaestünk a munkából, és még csak ekkor kezdődött a java. A medencék száma adott volt, az eddig megérkezett életmentők száma is adott volt, valamint az is, hogy melyik apartmanba hány embert tettünk. Már csak azt kellett kitalálni, hogy melyik medencénél melyik életmentő dolgozzon. Erre volt is egy előre elkészített táblázat, de az a szezon egészére vonatkozott, amivel csupán annyi probléma volt, hogy a szükséges 70 életmentő helyett eddig megérkezett kb 50, a maradék még javában otthon volt, Európában, nem beszélve arról, hogy pl. a biciklik, amikkel a lifeguardok bizonyos medencékhez mentek volna, még a boltokban várakoztak, mivel biciklit venni senkinek sem volt még ideje, hiszen azt sem tudtuk hány apartmanba kell majd, milyen medencékhez. Szóval nem volt olyan egyszerű a helyzet, de mindez ugye a managereket nem érdekelte, hiszen megvolt a szerződés, a medencékhez életmentő kellett, nincs mese. Hajnali 1 körülre valahogy ki is sakkoztuk a megoldást, bár már látni se láttunk a fáradtságtól, de minden stimmelt! Megvolt minden medencéhez az életmentő! Ez már önmagában is elképesztő siker, ugyanis általában nem szokott elég lifeguard lenni, de mi megcsináltuk!! Ezután még mindig nem volt vége, mert annyi volt még a dolgunk, hogy autóba pattanjunk, és minden egyes apartmanhoz elmenjünk, és odaadjuk nekik az egyenruhákat, minden egyéb felszerelést, illetve a térképeket, amivel másnap reggel szépen mindenki odatalál a medencékhez. Hát aznap körülbelül hajnali 6-ra értünk haza. De nem baj, mert teljes volt a siker. Már csak a reggeltől kellett tartanunk, hogy vajon melyik menedzser fog idegesen telefonálni, hogy a lifeguard nincs a helyén, vagy, hogy semmit nem tud, hogy mit kéne csinálnia... mert persze arra, hogy a lifeguardokat még be is tanítsuk végképp nem volt időnk. Na, hát ilyen izgalmakkal telt a május.
A június már teljesen más feladatokról szólt, de az iram még hasonló volt az elején. Lássuk mindezt gyorsított felvételben.
Kinyitottuk az összes medencét. Juhé. Szétosztottuk a medencéket a supervisorok között. Megkaptam az északi részt. Nagyon boldog voltam. Elkezdtük meglátogatni az életmentőinket. Elmagyaráztunk nekik mindent. Nem volt elég egyszer, mentünk többször. Úgy tűnt mindenkivel minden rendben. Ideges telefonhívás, napozik a lifeguard, nincs itt a lifeguard, késik a lifeguard... Lifeguardok letolása, menedzsrek engesztelése. Radek megérkezik. Meetingek sora. Elkísér a medencéimhez. El van ájulva, hogy máris mindenkit ismerek, meg, hogy mindenki ismer engem is. Megcsináltuk az első felmérést közösen. Nagyon meg volt elégedve velünk. Elvitt minket vacsorázni. Peti hatalmas steaket evett, én salátát. Utána sörözés az apartmanban. Újabb lifeguardok érkeznek. Költöztetés. Lifeguardkiképzés. Próbálom megcsinálni a beosztást. Új autókat kapunk. Nagyon örül a fejünk. Újra Little Riverben. Vacsora a kedvenc lifeguardjainknál. Millpond is kinyit végre. Költözünk. Még mindig küszködök a beosztással .Esik az eső. Az első közös szabadnap. Kirándulás Kennebunkportra. Veszünk Red Sox-os pizsamát, most már igazi bostoniak lettünk. Filterszerelés a medencénél. Rendrakás a lakásban, lazítás a jacuzziban. Még mindig esik...
Az új lakásról. Végül úgy alakultak a dolgok, hogy nem kültöztünk saját lakásba, viszont egy nagyon szép apartmanba költöztünk Marlborough-ban. Van saját szobánk, fürdőnk, és egy hatalmas gardróbunk is. Egy ukrán párral lakunk együtt, akik nagyon aranyosak. Már szépen berendezgettük a szobánkat, a fürdőszobát, meg a konyhát is. A medence is közel van, és a jacuzzit is nagyon élvezük. Az egyetlen baj csak az, hogy kicsit messze vagyunk mindentől.
A napi rutin. Mostanra már szerencsére tényleg lelassultak a dolgok. Minden életmentő megérkezett, mindenki a helyén van, és ami a legfontosabb, mindenki tud mindent – legalábbis nagyon reméljük! Már csak annyi a dolgunk, hogy hetente ellenőrzünk minden medencét, kézbesítjük a paychekkeket, összegyűjtjük a timesheeteket, illetve megoldunk mindent, amit közben kell. Ha mindenhol minden rendben van, akkor pár nap alatt simán meg is tudunk csinálni mindent. Reméljük ez így is lesz.
Nagyon hiányoztok! Sok puszi mindenkinek!!"
Kezdek lustulni...bocs.
"Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy eddig nem jeletkeztünk, de az elmúlt egy hónap villám gyorsan eltelt. Rengeteget kellett dolgoznunk, és mindeközben iszonyú fejetlenség, össze-visszaság, kapkodás, rohanás és idegeskedés volt a jellemző. De kezdjük a legelején.
Az első hetekben az volt a feladatunk, hogy minden medencét előkészítsünk a nyitásra. Ez lényegében mindent magában foglalt onnantól kezdve, hogy az összes napozóágyat, asztalt, székeket ki kellett pakolni, minden korlátot, lépcsőt el kellett helyezni, minden figyelmeztető táblát, szabályt ki kellett tenni, minden hibás dolgot meg kellett javítani, ezen felül pedig tisztán is kelett már tartani a medence vizét, illetve ellenőrizni, hogy minden rendben van-e a vegyszerek szintjével. Szerencsére már elég jól álltak a dolgok mire megérkeztünk, de még így is elképesztően sok volt a tennivaló. Miután mind a 60 medence nyitásra készen állt, be kellett jelenteni őket egy kötelező vizsgálatra is, amit mindig a helyi közegészségügyi hivatal végez. Ezen áll, vagy bukik minden, ha megvan az engedély, akkor kinyithat a medence, ha nem, akkor később újra próbálkozhatunk.
Minden évben Memorial Day – május utolsó hétfője - az a nap, amikor kinyithatak a medencék. Ez a nap egyébként az elesett amerikai katonák ünnepe, de mintha ezzel nem nagyon foglalkoznának, inkább csak mindenki megrohamozza a medencéket ezerrel. Szóval megállás nélkül dolgoztunk, hogy minden medence átmenjen a vizsgálaton, és ki tudjon nyitni időben.
Ezzel egyidőben persze a lifeguardok dolgait is intézni kellett, ami szintén nagyon fontos volt, ez a feladat rám hárult. Először is be kellett szereznem néhány hiányzó alap felszerelést az apartmanokba, ez annyit jelentett, hogy kb. 40 álló lámpát, 50 lábast, 30 serpenyőt, meg 200 izzót kellett vennem. Mindezt persze tök egyedül, úgyhogy mondanom sem kell, hogy akadt némi nehézségem. Először tanácstalanul álltam a két raklapnyi áru előtt, hogy vajon mégis hogyan fogom mindezt eltolni egyáltalán a kasszáig, nem ebszélve arról, hogy a kis KIA-ba hogy fog mindez beférni... De aztán gyorsan szóltam, hogy kéne egy kis segítség, és máris jöttek buzgón a mégnagyobb bevásárlókocsikkal, sőt, még a kocsimba is bepakoltak nekem. =) Ezután már csak annyi volt a dolgom, hogy óvatosan hazaszállítsam az árut.
A következő napokban folyamatosan érkezett valami új az apartmanunkba: matracok, asztalok, székek, fax gépek, konyhai cuccok, minden egyéb kellék, ami még kellett a lifeguardoknak. Mást sem csináltam, minthogy különféle dobozokat rámoltam ki-be a lakásba, hát eléggé kifáradtam tőle... Miután megérkezett minden felszerelés már indulhattam is útnak, hogy minden apartmant szépen berendezzek.
Ekkor már kaptam egy állat pick-up truckot, hogy tudjak jól szállítani mindent. Egy vadonatúj, sötétkék Chevrolet Silveradot kaptam, persze nagyon élveztem, iszonyat jó volt vezetni! A munka mondjuk eléggé megterhelő volt, főleg, hogy összesen 18 apartmant kellett berendeznem. Ráadásul néha akadtak olyan plusz nehézségek is, mint pl. amikor másfél órát kellett várnom, csak hogy felvegyem az apartman kulcsait, mert várnom kellett az iroda faxára Virginiából, aztán persze, hogy a második emeleten volt a lakás, és naná, hogy tök egyedül kellett felcipelnem az összes hülye széket, asztalt, lámpát, meg martacot, és közben még a telefonom is megcsörrent, hogy ugyan vegyem már fel azt a 3 szerb életmentőt, akik már 2 órája várnak a reptéren, mindezt úgy, hogy csupán másfél órányira voltam Bostontól... na igen...
És még csak most érkeztünk el a Memorial Day előtti estéhez, ami a legkeményebb volt. Már kapásból hulla fáradt volt mindenki, mikor hazaestünk a munkából, és még csak ekkor kezdődött a java. A medencék száma adott volt, az eddig megérkezett életmentők száma is adott volt, valamint az is, hogy melyik apartmanba hány embert tettünk. Már csak azt kellett kitalálni, hogy melyik medencénél melyik életmentő dolgozzon. Erre volt is egy előre elkészített táblázat, de az a szezon egészére vonatkozott, amivel csupán annyi probléma volt, hogy a szükséges 70 életmentő helyett eddig megérkezett kb 50, a maradék még javában otthon volt, Európában, nem beszélve arról, hogy pl. a biciklik, amikkel a lifeguardok bizonyos medencékhez mentek volna, még a boltokban várakoztak, mivel biciklit venni senkinek sem volt még ideje, hiszen azt sem tudtuk hány apartmanba kell majd, milyen medencékhez. Szóval nem volt olyan egyszerű a helyzet, de mindez ugye a managereket nem érdekelte, hiszen megvolt a szerződés, a medencékhez életmentő kellett, nincs mese. Hajnali 1 körülre valahogy ki is sakkoztuk a megoldást, bár már látni se láttunk a fáradtságtól, de minden stimmelt! Megvolt minden medencéhez az életmentő! Ez már önmagában is elképesztő siker, ugyanis általában nem szokott elég lifeguard lenni, de mi megcsináltuk!! Ezután még mindig nem volt vége, mert annyi volt még a dolgunk, hogy autóba pattanjunk, és minden egyes apartmanhoz elmenjünk, és odaadjuk nekik az egyenruhákat, minden egyéb felszerelést, illetve a térképeket, amivel másnap reggel szépen mindenki odatalál a medencékhez. Hát aznap körülbelül hajnali 6-ra értünk haza. De nem baj, mert teljes volt a siker. Már csak a reggeltől kellett tartanunk, hogy vajon melyik menedzser fog idegesen telefonálni, hogy a lifeguard nincs a helyén, vagy, hogy semmit nem tud, hogy mit kéne csinálnia... mert persze arra, hogy a lifeguardokat még be is tanítsuk végképp nem volt időnk. Na, hát ilyen izgalmakkal telt a május.
A június már teljesen más feladatokról szólt, de az iram még hasonló volt az elején. Lássuk mindezt gyorsított felvételben.
Kinyitottuk az összes medencét. Juhé. Szétosztottuk a medencéket a supervisorok között. Megkaptam az északi részt. Nagyon boldog voltam. Elkezdtük meglátogatni az életmentőinket. Elmagyaráztunk nekik mindent. Nem volt elég egyszer, mentünk többször. Úgy tűnt mindenkivel minden rendben. Ideges telefonhívás, napozik a lifeguard, nincs itt a lifeguard, késik a lifeguard... Lifeguardok letolása, menedzsrek engesztelése. Radek megérkezik. Meetingek sora. Elkísér a medencéimhez. El van ájulva, hogy máris mindenkit ismerek, meg, hogy mindenki ismer engem is. Megcsináltuk az első felmérést közösen. Nagyon meg volt elégedve velünk. Elvitt minket vacsorázni. Peti hatalmas steaket evett, én salátát. Utána sörözés az apartmanban. Újabb lifeguardok érkeznek. Költöztetés. Lifeguardkiképzés. Próbálom megcsinálni a beosztást. Új autókat kapunk. Nagyon örül a fejünk. Újra Little Riverben. Vacsora a kedvenc lifeguardjainknál. Millpond is kinyit végre. Költözünk. Még mindig küszködök a beosztással .Esik az eső. Az első közös szabadnap. Kirándulás Kennebunkportra. Veszünk Red Sox-os pizsamát, most már igazi bostoniak lettünk. Filterszerelés a medencénél. Rendrakás a lakásban, lazítás a jacuzziban. Még mindig esik...
Az új lakásról. Végül úgy alakultak a dolgok, hogy nem kültöztünk saját lakásba, viszont egy nagyon szép apartmanba költöztünk Marlborough-ban. Van saját szobánk, fürdőnk, és egy hatalmas gardróbunk is. Egy ukrán párral lakunk együtt, akik nagyon aranyosak. Már szépen berendezgettük a szobánkat, a fürdőszobát, meg a konyhát is. A medence is közel van, és a jacuzzit is nagyon élvezük. Az egyetlen baj csak az, hogy kicsit messze vagyunk mindentől.
A napi rutin. Mostanra már szerencsére tényleg lelassultak a dolgok. Minden életmentő megérkezett, mindenki a helyén van, és ami a legfontosabb, mindenki tud mindent – legalábbis nagyon reméljük! Már csak annyi a dolgunk, hogy hetente ellenőrzünk minden medencét, kézbesítjük a paychekkeket, összegyűjtjük a timesheeteket, illetve megoldunk mindent, amit közben kell. Ha mindenhol minden rendben van, akkor pár nap alatt simán meg is tudunk csinálni mindent. Reméljük ez így is lesz.
Nagyon hiányoztok! Sok puszi mindenkinek!!"
Medencéslány jelentkezik :)
Ezt a bejegyzést Rita írta a bostonians2009.blogspot.com-ra. Úgyhogy most két blogot futtatunk egyszerre. :) Ami oda felkerül, azt felteszem ide, és fordítva.
Na de a lényeg, hogy ezt ő írta még május elején, csak nem volt időnk semmire.
De ez majd a második bejegyzéséből kiderül.
Szóval fogadjátok szeretettel a medencéslányt! :)
"Sziasztok!
Na, vasárnap végre sikeresen megérkeztem Bostonba!
Az utazás eléggé hosszú és nagyon kimerítő volt. Természetesen, mivel egyedül utaztam, az összes extra dolognak, ami eddig még sohasem fordult elő, most mind egyszerre kellett történnie... Kezdjük azzal, hogy leszálltunk Londonban, és mindenhol elképesztő mennyiségű embert és végtelen kígyózó sorokat láttam. Annyira azért nem ijedtem meg, mert tudtam, hogy van időm bőven az átszállással. Direkt hagytam jó sok időt, ha bármi malőr becsúszna, akkor is jó legyek, és tessék. Minden reptéri dolgozó fejvesztve rohangált fel és alá, és szedték ki a sorokból azokat, akiknek sietniük kellett a csatlakozásuk miatt, mindeközben én szépen nyugodtan kivártam a soromat. Mikor már kicsit előrébb haladtak a dolgok odajött egy indiai fazon a környékünkre, és elkezdett beszélgetni a mögöttem álló házaspárral. Nem nagyon hallottam őket, de utána gyorsan szóba elegyedtem velük, hogy kiderítsem mi a helyzet. Azt hittem, biztos valami orvosi vizsgálat miatt van az egész, de kiderült, hogy nem erről van szó, hanem most éppen mindenkit egyesével jó alaposan átvizsgálnak... Hát nagyon jó, de nem baj, fő a biztonság. Végül is a 2 órás várakozást leszámítva nem volt semmi extra, kivéve, hogy semmifajta folyadékot nem engedtek felvinni a gépre, egy kortyot sem. Minden elektronikai cuccot, és neszeszert külön zacskóba kellett tenni. A kézfertőtlenítőmet is simán kidobatták velem, mert a dobozára 105 ml volt írva, és ugye 100 ml a határ, az nem nagyon érdekelte őket, hogy körülbelül 0,4 ml van benne valójában, mert szinte már az egész doboz tök üres, mindegy volt egy vadi új 100 ml-es verzióm is, azzal bezzeg nem problémáztak. =)
Miután átvergődtem magam mindenen nem is maradt olyan sok időm. Elintéztem az ülőhelyemet a gépen, jó kis csendes helyet választottam, aztán ebédeltem egy szendvicset, és már szinte boardingolhattunk is. Miközben sorbaálltam odajött hozzám egy nő, hogy valami British Airways-es kérdőívet, vagy mit kitöltessen velem, de csak pár perc volt az egész, úgyhogy nem bántam. A géphez ezután busszal mentünk. Már ez is furcsa volt kicsit, de mindegy. Már fönt ültem a buszon, mikor értesítettek, hogy késni fogunk. Nagyon jó. De szerencsére nem volt vészes, mert kb. fél órát várakozatunk, aztán már mehettünk is. Valami gond volt a kerékkel, utána meg átvizsgálták az egész gépet, hogy biztos minden rendben legyen. Mondták, hogy ne izguljunk, nem fogunk sokat késni, mert majd behozzuk. =) A repülőút viszonylag gyorsan telt, csak elég rázós volt. Jó sokáig, vagy fél órán át folyamatosan dobált a gép, elég erősen, úgyhogy végül lejjebb repültünk egy kicsit, és mindjárt jobb lett. Szerencsére nem nagyon zavart a dolog, csak kicsit összerázódott a fejem. =) A leszállásnál viszont elég rossz volt, mert ott is nagyon dobált minket, úgyhogy ott már én is rosszul lettem kicsit. Mikor végre leszálltunk, még mindig várnom kellett egy csomót, mert persze a gép leghátuljában ültem.
Miután végre leszálltam a gépről már mehettem is a bevándorlási officerhez. Minden rendben volt, odaadtam neki a nagy borítékot, ő meg gyorsan csinált egy képet rólam. Kérdezte, hogy nem akarok-e mosolyogni a képen. Én mondtam, hogy jejdejó, persze hogy akarok, csak azt hittem nem lehet. Erre ő csak annyit mondott, hogy á dehogynem, most már Amerikában vagyok, innentől kezdve mindenhol mosolyognom kell! =)
Ezután gyorsan leszedtem a szalagról a csomagjaimat, és már rohantam is Petihez!! =) Persze én voltam a legutolsó, aki kijött, de legalább nem kellett sokáig keresgélnem. =) Miután gyorsan megszeretgettük egymást, utána bepattantunk a kocsiba, és már indultunk is Boston felé. Kb. este 11-re érkeztünk meg, úgyhogy én már teljesen ki voltam purcanva. De annyira jó volt együtt lenni végre, úgyhogy nem igazán érdekelt semmi. =)
Másnap reggel már indultunk is Petivel dolgozni. Nekem egyelőre semmi komoly feladatom nem volt, csak délután kellett elugranom lemérni pár medencét (hosszúság, szélesség, mélység). Ez azért kell, mert ki kell majd számolnunk, hogy melyik medence hány gallonos, illetve mennyi a fürdőző kapacitása. Mivel egyedül kellett mennem kifejezetten örültem neki, hogy senki nem tartja majd a colstok másik végét, de nem baj, megoldottam ügyesen. Még a hülye hullámos formájú medencét is csak lemértem valahogy, bár nem kifejezetten pontosak a méréseim, de nem baj, mert úgy döntöttem, hogy ez tökéletesen elég lesz csak úgy körülbelül is.
Ezután mondta Zack, hogy jöjjek nyugodtan haza. Igenám, de kulcsot elfelejtett adni, és nekem is tökre kiment a
fejemből, és persze mindez már csak a ház előtt derült ki. Felhívtam őket telefonon, de mondták, hogy inkább Marconak szóljak, mert ők későn jönnek. Marco, mint utóbb kiderült aznap sikeresen kizárta magát az autójából..., szóval ő éjjel fél 12 fele érkezett csak meg, de ezt ekkor persze még nem tudtam. Én szépen vártam a ház előtt. Másfél óra után úgy döntöttem, hogy nem üldögélek tovább a kocsiban, hanem felfedezem egy kicsit a környéket, úgyhogy kisétáltam az óceánpartra, meg tettem egy kört a University of Massachusetts körül.
Naná, hogy még mindig senki nem volt sehol mire visszaértem. Mivel elég fáradt voltam, gondoltam alszom egy kicsit, hátha lesz már itt valaki, mire felébredek. Mire felkeltem már több, mint két és fél órája vártam, persze sehol senki még mindig. Petiék csak egy óra múlva indultak haza, úgyhogy tovább vártam... és ez még így ment egy darabig, mivel Petiék végül csak negyed 11-re értek haza. Szóval több, mint 4 óra hosszat kellett várnom! Hát nem volt túl jó, főleg így első nap, mikor még amúgy is tök fáradt voltam. Azóta mindig van nálam kulcs. =)
A ház amúgy elképesztően jó helyen van, közvetlenül az öbölben, a University of Massachusetts mellet. Közel van a belvároshoz is, és fél utcányira van az óceán a gyönyörű parkosított parttal és futópályával. A baj csak az, hogy ez egy három hálószobás ház egy fürdővel, szóval innen mindenképp költözünk, csak még nem tudjuk hová. Amúgy kiderült, hogy mégsem lesz sehol olyan céges apartman, amit csak 2 supervisornak bérelnek, úgyhogy vagy bérelünk magunknak, vagy nem lakunk külön. =(
Tegnap voltunk is még délelőtt egy helyen, ahol az első évben laktunk szeptember utolsó felében. Az jó helyen is lenne, meg emlékeztünk rá, hogy kissé lepattant volt, szóval gondoltuk biztos jó olcsó lesz. Amúgy eredetileg azért mentünk oda, hogy felvegyük a lifeguardok apartmanjának kulcsait, mert most is fognak itt lakni életmentők. Hát mikor a csajszi megmutatta a lakást, nem hittünk a szemünknek. Minden apartmant totál felújítottak! Ez azt jelenti, hogy tök új hűtő, sütő, mikró, mosógép, konyhaszekrény, minden!! Elképesztően gyönyörű volt. Azért megkérdeztük, hogy mennyibe kerülne, ha mi bérelnénk itt magunknak apartmant, rövid időre, azonnali beköltözéssel. A dolognak nem is lenne semmi akadálya, csak mivel rövid időre bérelnénk, ezért kicsit drágább lenne. És mivel felújítások is voltak sajnos már az alapár is drágább, mint a mi felső határunk, úgyhogy ez sajna kilőve. Most gondolkodunk nagyon a dolgon, hogyha tényleg ennyibe kerülnek itt az apartmanok, és sehol sem találunk olcsóbbat, akkor lehetséges, hogy nem tudunk még külön költözni, de akkor mondjuk két másik emberrel még össze is költöznénk, egy két hálószobás, két fürdős lakásba. Ráadásul oda költözünk, ahova mi akarunk, és abba is elég sok beleszólásunk van, hogy kikkel. Nem beszélve arról, hogy nagyon sok medence luxus apartmanoknál van, és egyik szebb, mint a másik. Még utána járunk azért a dolognak, hátha tudunk bérelni valamit, de sajna eléggé felmentek az árak, úgyhogy nem valószínű, hogy összejön. De ha nem, akkor meg igyekszünk a céggel valami állati szép helyre kerülni. =)
Beszéltem ma Cornéliával, nagyon aranyos volt, úgy örült, hogy el tudtuk intézni, hogy megint itt legyünk Bostonban, és rögtön kérdezte, hogy mikor tudunk már menni hozzájuk. =) Mi is nagyon nagyon örülünk, hogy itt elehetünk, és majd megyünk is, amint tudunk.
Még elég zavarosak a dolgok, Chad sincs még itt, úgyhogy majd szépen lassan kialakul, hogyan is lesz minden.
Amúgy tök durva, mert tényleg órákba telik eljutni egyik helyről a másikra, még ha közel is vannak. Ma is alig voltunk valahol, mégis egész nap vezettünk. Eléggé nagy a forgalom ráadásul. Amúgy ma nem volt semmi különös, mivel mindkét kocsit vissza kellett vinni a kölcsönzőbe ezért két autóval mentünk, és csak Petinél volt GPS, úgyhogy én csak követtem őt. Ez aztán egész nap így ment, mivel haza jönni tökre bonyolult lett volna, meg sose lehet tudni, hogy mikor adódik a nap folyamán valami váratlan feladat valakinek. Szóval sajna nem voltunk valami környezetbarátok ma, de még jó, hogy céges autók. =)
Na, egyelőre ennyi.
Na de a lényeg, hogy ezt ő írta még május elején, csak nem volt időnk semmire.
De ez majd a második bejegyzéséből kiderül.
Szóval fogadjátok szeretettel a medencéslányt! :)
"Sziasztok!
Na, vasárnap végre sikeresen megérkeztem Bostonba!
Az utazás eléggé hosszú és nagyon kimerítő volt. Természetesen, mivel egyedül utaztam, az összes extra dolognak, ami eddig még sohasem fordult elő, most mind egyszerre kellett történnie... Kezdjük azzal, hogy leszálltunk Londonban, és mindenhol elképesztő mennyiségű embert és végtelen kígyózó sorokat láttam. Annyira azért nem ijedtem meg, mert tudtam, hogy van időm bőven az átszállással. Direkt hagytam jó sok időt, ha bármi malőr becsúszna, akkor is jó legyek, és tessék. Minden reptéri dolgozó fejvesztve rohangált fel és alá, és szedték ki a sorokból azokat, akiknek sietniük kellett a csatlakozásuk miatt, mindeközben én szépen nyugodtan kivártam a soromat. Mikor már kicsit előrébb haladtak a dolgok odajött egy indiai fazon a környékünkre, és elkezdett beszélgetni a mögöttem álló házaspárral. Nem nagyon hallottam őket, de utána gyorsan szóba elegyedtem velük, hogy kiderítsem mi a helyzet. Azt hittem, biztos valami orvosi vizsgálat miatt van az egész, de kiderült, hogy nem erről van szó, hanem most éppen mindenkit egyesével jó alaposan átvizsgálnak... Hát nagyon jó, de nem baj, fő a biztonság. Végül is a 2 órás várakozást leszámítva nem volt semmi extra, kivéve, hogy semmifajta folyadékot nem engedtek felvinni a gépre, egy kortyot sem. Minden elektronikai cuccot, és neszeszert külön zacskóba kellett tenni. A kézfertőtlenítőmet is simán kidobatták velem, mert a dobozára 105 ml volt írva, és ugye 100 ml a határ, az nem nagyon érdekelte őket, hogy körülbelül 0,4 ml van benne valójában, mert szinte már az egész doboz tök üres, mindegy volt egy vadi új 100 ml-es verzióm is, azzal bezzeg nem problémáztak. =)
Miután átvergődtem magam mindenen nem is maradt olyan sok időm. Elintéztem az ülőhelyemet a gépen, jó kis csendes helyet választottam, aztán ebédeltem egy szendvicset, és már szinte boardingolhattunk is. Miközben sorbaálltam odajött hozzám egy nő, hogy valami British Airways-es kérdőívet, vagy mit kitöltessen velem, de csak pár perc volt az egész, úgyhogy nem bántam. A géphez ezután busszal mentünk. Már ez is furcsa volt kicsit, de mindegy. Már fönt ültem a buszon, mikor értesítettek, hogy késni fogunk. Nagyon jó. De szerencsére nem volt vészes, mert kb. fél órát várakozatunk, aztán már mehettünk is. Valami gond volt a kerékkel, utána meg átvizsgálták az egész gépet, hogy biztos minden rendben legyen. Mondták, hogy ne izguljunk, nem fogunk sokat késni, mert majd behozzuk. =) A repülőút viszonylag gyorsan telt, csak elég rázós volt. Jó sokáig, vagy fél órán át folyamatosan dobált a gép, elég erősen, úgyhogy végül lejjebb repültünk egy kicsit, és mindjárt jobb lett. Szerencsére nem nagyon zavart a dolog, csak kicsit összerázódott a fejem. =) A leszállásnál viszont elég rossz volt, mert ott is nagyon dobált minket, úgyhogy ott már én is rosszul lettem kicsit. Mikor végre leszálltunk, még mindig várnom kellett egy csomót, mert persze a gép leghátuljában ültem.
Miután végre leszálltam a gépről már mehettem is a bevándorlási officerhez. Minden rendben volt, odaadtam neki a nagy borítékot, ő meg gyorsan csinált egy képet rólam. Kérdezte, hogy nem akarok-e mosolyogni a képen. Én mondtam, hogy jejdejó, persze hogy akarok, csak azt hittem nem lehet. Erre ő csak annyit mondott, hogy á dehogynem, most már Amerikában vagyok, innentől kezdve mindenhol mosolyognom kell! =)
Ezután gyorsan leszedtem a szalagról a csomagjaimat, és már rohantam is Petihez!! =) Persze én voltam a legutolsó, aki kijött, de legalább nem kellett sokáig keresgélnem. =) Miután gyorsan megszeretgettük egymást, utána bepattantunk a kocsiba, és már indultunk is Boston felé. Kb. este 11-re érkeztünk meg, úgyhogy én már teljesen ki voltam purcanva. De annyira jó volt együtt lenni végre, úgyhogy nem igazán érdekelt semmi. =)
Másnap reggel már indultunk is Petivel dolgozni. Nekem egyelőre semmi komoly feladatom nem volt, csak délután kellett elugranom lemérni pár medencét (hosszúság, szélesség, mélység). Ez azért kell, mert ki kell majd számolnunk, hogy melyik medence hány gallonos, illetve mennyi a fürdőző kapacitása. Mivel egyedül kellett mennem kifejezetten örültem neki, hogy senki nem tartja majd a colstok másik végét, de nem baj, megoldottam ügyesen. Még a hülye hullámos formájú medencét is csak lemértem valahogy, bár nem kifejezetten pontosak a méréseim, de nem baj, mert úgy döntöttem, hogy ez tökéletesen elég lesz csak úgy körülbelül is.
Ezután mondta Zack, hogy jöjjek nyugodtan haza. Igenám, de kulcsot elfelejtett adni, és nekem is tökre kiment a
fejemből, és persze mindez már csak a ház előtt derült ki. Felhívtam őket telefonon, de mondták, hogy inkább Marconak szóljak, mert ők későn jönnek. Marco, mint utóbb kiderült aznap sikeresen kizárta magát az autójából..., szóval ő éjjel fél 12 fele érkezett csak meg, de ezt ekkor persze még nem tudtam. Én szépen vártam a ház előtt. Másfél óra után úgy döntöttem, hogy nem üldögélek tovább a kocsiban, hanem felfedezem egy kicsit a környéket, úgyhogy kisétáltam az óceánpartra, meg tettem egy kört a University of Massachusetts körül.
Naná, hogy még mindig senki nem volt sehol mire visszaértem. Mivel elég fáradt voltam, gondoltam alszom egy kicsit, hátha lesz már itt valaki, mire felébredek. Mire felkeltem már több, mint két és fél órája vártam, persze sehol senki még mindig. Petiék csak egy óra múlva indultak haza, úgyhogy tovább vártam... és ez még így ment egy darabig, mivel Petiék végül csak negyed 11-re értek haza. Szóval több, mint 4 óra hosszat kellett várnom! Hát nem volt túl jó, főleg így első nap, mikor még amúgy is tök fáradt voltam. Azóta mindig van nálam kulcs. =)
A ház amúgy elképesztően jó helyen van, közvetlenül az öbölben, a University of Massachusetts mellet. Közel van a belvároshoz is, és fél utcányira van az óceán a gyönyörű parkosított parttal és futópályával. A baj csak az, hogy ez egy három hálószobás ház egy fürdővel, szóval innen mindenképp költözünk, csak még nem tudjuk hová. Amúgy kiderült, hogy mégsem lesz sehol olyan céges apartman, amit csak 2 supervisornak bérelnek, úgyhogy vagy bérelünk magunknak, vagy nem lakunk külön. =(
Tegnap voltunk is még délelőtt egy helyen, ahol az első évben laktunk szeptember utolsó felében. Az jó helyen is lenne, meg emlékeztünk rá, hogy kissé lepattant volt, szóval gondoltuk biztos jó olcsó lesz. Amúgy eredetileg azért mentünk oda, hogy felvegyük a lifeguardok apartmanjának kulcsait, mert most is fognak itt lakni életmentők. Hát mikor a csajszi megmutatta a lakást, nem hittünk a szemünknek. Minden apartmant totál felújítottak! Ez azt jelenti, hogy tök új hűtő, sütő, mikró, mosógép, konyhaszekrény, minden!! Elképesztően gyönyörű volt. Azért megkérdeztük, hogy mennyibe kerülne, ha mi bérelnénk itt magunknak apartmant, rövid időre, azonnali beköltözéssel. A dolognak nem is lenne semmi akadálya, csak mivel rövid időre bérelnénk, ezért kicsit drágább lenne. És mivel felújítások is voltak sajnos már az alapár is drágább, mint a mi felső határunk, úgyhogy ez sajna kilőve. Most gondolkodunk nagyon a dolgon, hogyha tényleg ennyibe kerülnek itt az apartmanok, és sehol sem találunk olcsóbbat, akkor lehetséges, hogy nem tudunk még külön költözni, de akkor mondjuk két másik emberrel még össze is költöznénk, egy két hálószobás, két fürdős lakásba. Ráadásul oda költözünk, ahova mi akarunk, és abba is elég sok beleszólásunk van, hogy kikkel. Nem beszélve arról, hogy nagyon sok medence luxus apartmanoknál van, és egyik szebb, mint a másik. Még utána járunk azért a dolognak, hátha tudunk bérelni valamit, de sajna eléggé felmentek az árak, úgyhogy nem valószínű, hogy összejön. De ha nem, akkor meg igyekszünk a céggel valami állati szép helyre kerülni. =)
Beszéltem ma Cornéliával, nagyon aranyos volt, úgy örült, hogy el tudtuk intézni, hogy megint itt legyünk Bostonban, és rögtön kérdezte, hogy mikor tudunk már menni hozzájuk. =) Mi is nagyon nagyon örülünk, hogy itt elehetünk, és majd megyünk is, amint tudunk.
Még elég zavarosak a dolgok, Chad sincs még itt, úgyhogy majd szépen lassan kialakul, hogyan is lesz minden.
Amúgy tök durva, mert tényleg órákba telik eljutni egyik helyről a másikra, még ha közel is vannak. Ma is alig voltunk valahol, mégis egész nap vezettünk. Eléggé nagy a forgalom ráadásul. Amúgy ma nem volt semmi különös, mivel mindkét kocsit vissza kellett vinni a kölcsönzőbe ezért két autóval mentünk, és csak Petinél volt GPS, úgyhogy én csak követtem őt. Ez aztán egész nap így ment, mivel haza jönni tökre bonyolult lett volna, meg sose lehet tudni, hogy mikor adódik a nap folyamán valami váratlan feladat valakinek. Szóval sajna nem voltunk valami környezetbarátok ma, de még jó, hogy céges autók. =)
Na, egyelőre ennyi.
Medencéslány megérkezett
Ezt a bejegyzést Rita írta a bostonians2009.blogspot.com-ra. Úgyhogy most két blogot futtatunk egyszerre. :) Ami oda felkerül, azt felteszem ide, és fordítva.
Na de a lényeg, hogy ezt ő írta kb. másfél hónapja, csak nem volt időnk semmire. De ez a második bejegyzéséből kiderül.
Szóval fogadjátok szeretettel a medencéslányt! :)
"Sziasztok!
Na, vasárnap végre sikeresen megérkeztem Bostonba!
Az utazás eléggé hosszú és nagyon kimerítő volt. Természetesen, mivel egyedül utaztam, az összes extra dolognak, ami eddig még sohasem fordult elő, most mind egyszerre kellett történnie... Kezdjük azzal, hogy leszálltunk Londonban, és mindenhol elképesztő mennyiségű embert és végtelen kígyózó sorokat láttam. Annyira azért nem ijedtem meg, mert tudtam, hogy van időm bőven az átszállással. Direkt hagytam jó sok időt, ha bármi malőr becsúszna, akkor is jó legyek, és tessék. Minden reptéri dolgozó fejvesztve rohangált fel és alá, és szedték ki a sorokból azokat, akiknek sietniük kellett a csatlakozásuk miatt, mindeközben én szépen nyugodtan kivártam a soromat. Mikor már kicsit előrébb haladtak a dolgok odajött egy indiai fazon a környékünkre, és elkezdett beszélgetni a mögöttem álló házaspárral. Nem nagyon hallottam őket, de utána gyorsan szóba elegyedtem velük, hogy kiderítsem mi a helyzet. Azt hittem, biztos valami orvosi vizsgálat miatt van az egész, de kiderült, hogy nem erről van szó, hanem most éppen mindenkit egyesével jó alaposan átvizsgálnak... Hát nagyon jó, de nem baj, fő a biztonság. Végül is a 2 órás várakozást leszámítva nem volt semmi extra, kivéve, hogy semmifajta folyadékot nem engedtek felvinni a gépre, egy kortyot sem. Minden elektronikai cuccot, és neszeszert külön zacskóba kellett tenni. A kézfertőtlenítőmet is simán kidobatták velem, mert a dobozára 105 ml volt írva, és ugye 100 ml a határ, az nem nagyon érdekelte őket, hogy körülbelül 0,4 ml van benne valójában, mert szinte már az egész doboz tök üres, mindegy volt egy vadi új 100 ml-es verzióm is, azzal bezzeg nem problémáztak. =)
Miután átvergődtem magam mindenen nem is maradt olyan sok időm. Elintéztem az ülőhelyemet a gépen, jó kis csendes helyet választottam, aztán ebédeltem egy szendvicset, és már szinte boardingolhattunk is. Miközben sorbaálltam odajött hozzám egy nő, hogy valami British Airways-es kérdőívet, vagy mit kitöltessen velem, de csak pár perc volt az egész, úgyhogy nem bántam. A géphez ezután busszal mentünk. Már ez is furcsa volt kicsit, de mindegy. Már fönt ültem a buszon, mikor értesítettek, hogy késni fogunk. Nagyon jó. De szerencsére nem volt vészes, mert kb. fél órát várakozatunk, aztán már mehettünk is. Valami gond volt a kerékkel, utána meg átvizsgálták az egész gépet, hogy biztos minden rendben legyen. Mondták, hogy ne izguljunk, nem fogunk sokat késni, mert majd behozzuk. =) A repülőút viszonylag gyorsan telt, csak elég rázós volt. Jó sokáig, vagy fél órán át folyamatosan dobált a gép, elég erősen, úgyhogy végül lejjebb repültünk egy kicsit, és mindjárt jobb lett. Szerencsére nem nagyon zavart a dolog, csak kicsit összerázódott a fejem. =) A leszállásnál viszont elég rossz volt, mert ott is nagyon dobált minket, úgyhogy ott már én is rosszul lettem kicsit. Mikor végre leszálltunk, még mindig várnom kellett egy csomót, mert persze a gép leghátuljában ültem.
Miután végre leszálltam a gépről már mehettem is a bevándorlási officerhez. Minden rendben volt, odaadtam neki a nagy borítékot, ő meg gyorsan csinált egy képet rólam. Kérdezte, hogy nem akarok-e mosolyogni a képen. Én mondtam, hogy jejdejó, persze hogy akarok, csak azt hittem nem lehet. Erre ő csak annyit mondott, hogy á dehogynem, most már Amerikában vagyok, innentől kezdve mindenhol mosolyognom kell! =)
Ezután gyorsan leszedtem a szalagról a csomagjaimat, és már rohantam is Petihez!! =) Persze én voltam a legutolsó, aki kijött, de legalább nem kellett sokáig keresgélnem. =) Miután gyorsan megszeretgettük egymást, utána bepattantunk a kocsiba, és már indultunk is Boston felé. Kb. este 11-re érkeztünk meg, úgyhogy én már teljesen ki voltam purcanva. De annyira jó volt együtt lenni végre, úgyhogy nem igazán érdekelt semmi. =)
Másnap reggel már indultunk is Petivel dolgozni. Nekem egyelőre semmi komoly feladatom nem volt, csak délután kellett elugranom lemérni pár medencét (hosszúság, szélesség, mélység). Ez azért kell, mert ki kell majd számolnunk, hogy melyik medence hány gallonos, illetve mennyi a fürdőző kapacitása. Mivel egyedül kellett mennem kifejezetten örültem neki, hogy senki nem tartja majd a colstok másik végét, de nem baj, megoldottam ügyesen. Még a hülye hullámos formájú medencét is csak lemértem valahogy, bár nem kifejezetten pontosak a méréseim, de nem baj, mert úgy döntöttem, hogy ez tökéletesen elég lesz csak úgy körülbelül is.
Ezután mondta Zack, hogy jöjjek nyugodtan haza. Igenám, de kulcsot elfelejtett adni, és nekem is tökre kiment a
fejemből, és persze mindez már csak a ház előtt derült ki. Felhívtam őket telefonon, de mondták, hogy inkább Marconak szóljak, mert ők későn jönnek. Marco, mint utóbb kiderült aznap sikeresen kizárta magát az autójából..., szóval ő éjjel fél 12 fele érkezett csak meg, de ezt ekkor persze még nem tudtam. Én szépen vártam a ház előtt. Másfél óra után úgy döntöttem, hogy nem üldögélek tovább a kocsiban, hanem felfedezem egy kicsit a környéket, úgyhogy kisétáltam az óceánpartra, meg tettem egy kört a University of Massachusetts körül.
Naná, hogy még mindig senki nem volt sehol mire visszaértem. Mivel elég fáradt voltam, gondoltam alszom egy kicsit, hátha lesz már itt valaki, mire felébredek. Mire felkeltem már több, mint két és fél órája vártam, persze sehol senki még mindig. Petiék csak egy óra múlva indultak haza, úgyhogy tovább vártam... és ez még így ment egy darabig, mivel Petiék végül csak negyed 11-re értek haza. Szóval több, mint 4 óra hosszat kellett várnom! Hát nem volt túl jó, főleg így első nap, mikor még amúgy is tök fáradt voltam. Azóta mindig van nálam kulcs. =)
A ház amúgy elképesztően jó helyen van, közvetlenül az öbölben, a University of Massachusetts mellet. Közel van a belvároshoz is, és fél utcányira van az óceán a gyönyörű parkosított parttal és futópályával. A baj csak az, hogy ez egy három hálószobás ház egy fürdővel, szóval innen mindenképp költözünk, csak még nem tudjuk hová. Amúgy kiderült, hogy mégsem lesz sehol olyan céges apartman, amit csak 2 supervisornak bérelnek, úgyhogy vagy bérelünk magunknak, vagy nem lakunk külön. =(
Tegnap voltunk is még délelőtt egy helyen, ahol az első évben laktunk szeptember utolsó felében. Az jó helyen is lenne, meg emlékeztünk rá, hogy kissé lepattant volt, szóval gondoltuk biztos jó olcsó lesz. Amúgy eredetileg azért mentünk oda, hogy felvegyük a lifeguardok apartmanjának kulcsait, mert most is fognak itt lakni életmentők. Hát mikor a csajszi megmutatta a lakást, nem hittünk a szemünknek. Minden apartmant totál felújítottak! Ez azt jelenti, hogy tök új hűtő, sütő, mikró, mosógép, konyhaszekrény, minden!! Elképesztően gyönyörű volt. Azért megkérdeztük, hogy mennyibe kerülne, ha mi bérelnénk itt magunknak apartmant, rövid időre, azonnali beköltözéssel. A dolognak nem is lenne semmi akadálya, csak mivel rövid időre bérelnénk, ezért kicsit drágább lenne. És mivel felújítások is voltak sajnos már az alapár is drágább, mint a mi felső határunk, úgyhogy ez sajna kilőve. Most gondolkodunk nagyon a dolgon, hogyha tényleg ennyibe kerülnek itt az apartmanok, és sehol sem találunk olcsóbbat, akkor lehetséges, hogy nem tudunk még külön költözni, de akkor mondjuk két másik emberrel még össze is költöznénk, egy két hálószobás, két fürdős lakásba. Ráadásul oda költözünk, ahova mi akarunk, és abba is elég sok beleszólásunk van, hogy kikkel. Nem beszélve arról, hogy nagyon sok medence luxus apartmanoknál van, és egyik szebb, mint a másik. Még utána járunk azért a dolognak, hátha tudunk bérelni valamit, de sajna eléggé felmentek az árak, úgyhogy nem valószínű, hogy összejön. De ha nem, akkor meg igyekszünk a céggel valami állati szép helyre kerülni. =)
Beszéltem ma Cornéliával, nagyon aranyos volt, úgy örült, hogy el tudtuk intézni, hogy megint itt legyünk Bostonban, és rögtön kérdezte, hogy mikor tudunk már menni hozzájuk. =) Mi is nagyon nagyon örülünk, hogy itt elehetünk, és majd megyünk is, amint tudunk.
Még elég zavarosak a dolgok, Chad sincs még itt, úgyhogy majd szépen lassan kialakul, hogyan is lesz minden.
Amúgy tök durva, mert tényleg órákba telik eljutni egyik helyről a másikra, még ha közel is vannak. Ma is alig voltunk valahol, mégis egész nap vezettünk. Eléggé nagy a forgalom ráadásul. Amúgy ma nem volt semmi különös, mivel mindkét kocsit vissza kellett vinni a kölcsönzőbe ezért két autóval mentünk, és csak Petinél volt GPS, úgyhogy én csak követtem őt. Ez aztán egész nap így ment, mivel haza jönni tökre bonyolult lett volna, meg sose lehet tudni, hogy mikor adódik a nap folyamán valami váratlan feladat valakinek. Szóval sajna nem voltunk valami környezetbarátok ma, de még jó, hogy céges autók. =)
Na, egyelőre ennyi.
Sok sok puszi nektek!"
Na de a lényeg, hogy ezt ő írta kb. másfél hónapja, csak nem volt időnk semmire. De ez a második bejegyzéséből kiderül.
Szóval fogadjátok szeretettel a medencéslányt! :)
"Sziasztok!
Na, vasárnap végre sikeresen megérkeztem Bostonba!
Az utazás eléggé hosszú és nagyon kimerítő volt. Természetesen, mivel egyedül utaztam, az összes extra dolognak, ami eddig még sohasem fordult elő, most mind egyszerre kellett történnie... Kezdjük azzal, hogy leszálltunk Londonban, és mindenhol elképesztő mennyiségű embert és végtelen kígyózó sorokat láttam. Annyira azért nem ijedtem meg, mert tudtam, hogy van időm bőven az átszállással. Direkt hagytam jó sok időt, ha bármi malőr becsúszna, akkor is jó legyek, és tessék. Minden reptéri dolgozó fejvesztve rohangált fel és alá, és szedték ki a sorokból azokat, akiknek sietniük kellett a csatlakozásuk miatt, mindeközben én szépen nyugodtan kivártam a soromat. Mikor már kicsit előrébb haladtak a dolgok odajött egy indiai fazon a környékünkre, és elkezdett beszélgetni a mögöttem álló házaspárral. Nem nagyon hallottam őket, de utána gyorsan szóba elegyedtem velük, hogy kiderítsem mi a helyzet. Azt hittem, biztos valami orvosi vizsgálat miatt van az egész, de kiderült, hogy nem erről van szó, hanem most éppen mindenkit egyesével jó alaposan átvizsgálnak... Hát nagyon jó, de nem baj, fő a biztonság. Végül is a 2 órás várakozást leszámítva nem volt semmi extra, kivéve, hogy semmifajta folyadékot nem engedtek felvinni a gépre, egy kortyot sem. Minden elektronikai cuccot, és neszeszert külön zacskóba kellett tenni. A kézfertőtlenítőmet is simán kidobatták velem, mert a dobozára 105 ml volt írva, és ugye 100 ml a határ, az nem nagyon érdekelte őket, hogy körülbelül 0,4 ml van benne valójában, mert szinte már az egész doboz tök üres, mindegy volt egy vadi új 100 ml-es verzióm is, azzal bezzeg nem problémáztak. =)
Miután átvergődtem magam mindenen nem is maradt olyan sok időm. Elintéztem az ülőhelyemet a gépen, jó kis csendes helyet választottam, aztán ebédeltem egy szendvicset, és már szinte boardingolhattunk is. Miközben sorbaálltam odajött hozzám egy nő, hogy valami British Airways-es kérdőívet, vagy mit kitöltessen velem, de csak pár perc volt az egész, úgyhogy nem bántam. A géphez ezután busszal mentünk. Már ez is furcsa volt kicsit, de mindegy. Már fönt ültem a buszon, mikor értesítettek, hogy késni fogunk. Nagyon jó. De szerencsére nem volt vészes, mert kb. fél órát várakozatunk, aztán már mehettünk is. Valami gond volt a kerékkel, utána meg átvizsgálták az egész gépet, hogy biztos minden rendben legyen. Mondták, hogy ne izguljunk, nem fogunk sokat késni, mert majd behozzuk. =) A repülőút viszonylag gyorsan telt, csak elég rázós volt. Jó sokáig, vagy fél órán át folyamatosan dobált a gép, elég erősen, úgyhogy végül lejjebb repültünk egy kicsit, és mindjárt jobb lett. Szerencsére nem nagyon zavart a dolog, csak kicsit összerázódott a fejem. =) A leszállásnál viszont elég rossz volt, mert ott is nagyon dobált minket, úgyhogy ott már én is rosszul lettem kicsit. Mikor végre leszálltunk, még mindig várnom kellett egy csomót, mert persze a gép leghátuljában ültem.
Miután végre leszálltam a gépről már mehettem is a bevándorlási officerhez. Minden rendben volt, odaadtam neki a nagy borítékot, ő meg gyorsan csinált egy képet rólam. Kérdezte, hogy nem akarok-e mosolyogni a képen. Én mondtam, hogy jejdejó, persze hogy akarok, csak azt hittem nem lehet. Erre ő csak annyit mondott, hogy á dehogynem, most már Amerikában vagyok, innentől kezdve mindenhol mosolyognom kell! =)
Ezután gyorsan leszedtem a szalagról a csomagjaimat, és már rohantam is Petihez!! =) Persze én voltam a legutolsó, aki kijött, de legalább nem kellett sokáig keresgélnem. =) Miután gyorsan megszeretgettük egymást, utána bepattantunk a kocsiba, és már indultunk is Boston felé. Kb. este 11-re érkeztünk meg, úgyhogy én már teljesen ki voltam purcanva. De annyira jó volt együtt lenni végre, úgyhogy nem igazán érdekelt semmi. =)
Másnap reggel már indultunk is Petivel dolgozni. Nekem egyelőre semmi komoly feladatom nem volt, csak délután kellett elugranom lemérni pár medencét (hosszúság, szélesség, mélység). Ez azért kell, mert ki kell majd számolnunk, hogy melyik medence hány gallonos, illetve mennyi a fürdőző kapacitása. Mivel egyedül kellett mennem kifejezetten örültem neki, hogy senki nem tartja majd a colstok másik végét, de nem baj, megoldottam ügyesen. Még a hülye hullámos formájú medencét is csak lemértem valahogy, bár nem kifejezetten pontosak a méréseim, de nem baj, mert úgy döntöttem, hogy ez tökéletesen elég lesz csak úgy körülbelül is.
Ezután mondta Zack, hogy jöjjek nyugodtan haza. Igenám, de kulcsot elfelejtett adni, és nekem is tökre kiment a
fejemből, és persze mindez már csak a ház előtt derült ki. Felhívtam őket telefonon, de mondták, hogy inkább Marconak szóljak, mert ők későn jönnek. Marco, mint utóbb kiderült aznap sikeresen kizárta magát az autójából..., szóval ő éjjel fél 12 fele érkezett csak meg, de ezt ekkor persze még nem tudtam. Én szépen vártam a ház előtt. Másfél óra után úgy döntöttem, hogy nem üldögélek tovább a kocsiban, hanem felfedezem egy kicsit a környéket, úgyhogy kisétáltam az óceánpartra, meg tettem egy kört a University of Massachusetts körül.
Naná, hogy még mindig senki nem volt sehol mire visszaértem. Mivel elég fáradt voltam, gondoltam alszom egy kicsit, hátha lesz már itt valaki, mire felébredek. Mire felkeltem már több, mint két és fél órája vártam, persze sehol senki még mindig. Petiék csak egy óra múlva indultak haza, úgyhogy tovább vártam... és ez még így ment egy darabig, mivel Petiék végül csak negyed 11-re értek haza. Szóval több, mint 4 óra hosszat kellett várnom! Hát nem volt túl jó, főleg így első nap, mikor még amúgy is tök fáradt voltam. Azóta mindig van nálam kulcs. =)
A ház amúgy elképesztően jó helyen van, közvetlenül az öbölben, a University of Massachusetts mellet. Közel van a belvároshoz is, és fél utcányira van az óceán a gyönyörű parkosított parttal és futópályával. A baj csak az, hogy ez egy három hálószobás ház egy fürdővel, szóval innen mindenképp költözünk, csak még nem tudjuk hová. Amúgy kiderült, hogy mégsem lesz sehol olyan céges apartman, amit csak 2 supervisornak bérelnek, úgyhogy vagy bérelünk magunknak, vagy nem lakunk külön. =(
Tegnap voltunk is még délelőtt egy helyen, ahol az első évben laktunk szeptember utolsó felében. Az jó helyen is lenne, meg emlékeztünk rá, hogy kissé lepattant volt, szóval gondoltuk biztos jó olcsó lesz. Amúgy eredetileg azért mentünk oda, hogy felvegyük a lifeguardok apartmanjának kulcsait, mert most is fognak itt lakni életmentők. Hát mikor a csajszi megmutatta a lakást, nem hittünk a szemünknek. Minden apartmant totál felújítottak! Ez azt jelenti, hogy tök új hűtő, sütő, mikró, mosógép, konyhaszekrény, minden!! Elképesztően gyönyörű volt. Azért megkérdeztük, hogy mennyibe kerülne, ha mi bérelnénk itt magunknak apartmant, rövid időre, azonnali beköltözéssel. A dolognak nem is lenne semmi akadálya, csak mivel rövid időre bérelnénk, ezért kicsit drágább lenne. És mivel felújítások is voltak sajnos már az alapár is drágább, mint a mi felső határunk, úgyhogy ez sajna kilőve. Most gondolkodunk nagyon a dolgon, hogyha tényleg ennyibe kerülnek itt az apartmanok, és sehol sem találunk olcsóbbat, akkor lehetséges, hogy nem tudunk még külön költözni, de akkor mondjuk két másik emberrel még össze is költöznénk, egy két hálószobás, két fürdős lakásba. Ráadásul oda költözünk, ahova mi akarunk, és abba is elég sok beleszólásunk van, hogy kikkel. Nem beszélve arról, hogy nagyon sok medence luxus apartmanoknál van, és egyik szebb, mint a másik. Még utána járunk azért a dolognak, hátha tudunk bérelni valamit, de sajna eléggé felmentek az árak, úgyhogy nem valószínű, hogy összejön. De ha nem, akkor meg igyekszünk a céggel valami állati szép helyre kerülni. =)
Beszéltem ma Cornéliával, nagyon aranyos volt, úgy örült, hogy el tudtuk intézni, hogy megint itt legyünk Bostonban, és rögtön kérdezte, hogy mikor tudunk már menni hozzájuk. =) Mi is nagyon nagyon örülünk, hogy itt elehetünk, és majd megyünk is, amint tudunk.
Még elég zavarosak a dolgok, Chad sincs még itt, úgyhogy majd szépen lassan kialakul, hogyan is lesz minden.
Amúgy tök durva, mert tényleg órákba telik eljutni egyik helyről a másikra, még ha közel is vannak. Ma is alig voltunk valahol, mégis egész nap vezettünk. Eléggé nagy a forgalom ráadásul. Amúgy ma nem volt semmi különös, mivel mindkét kocsit vissza kellett vinni a kölcsönzőbe ezért két autóval mentünk, és csak Petinél volt GPS, úgyhogy én csak követtem őt. Ez aztán egész nap így ment, mivel haza jönni tökre bonyolult lett volna, meg sose lehet tudni, hogy mikor adódik a nap folyamán valami váratlan feladat valakinek. Szóval sajna nem voltunk valami környezetbarátok ma, de még jó, hogy céges autók. =)
Na, egyelőre ennyi.
Sok sok puszi nektek!"
2009. május 3., vasárnap
Boston
Péntek reggel sikeresen megérkeztem Bostonba. :)
Hajnali fél 5-kor keltem, és Chris rendes volt, mert kivitt a reptérre. Vicces volt, csomó emberen lehetett maszkot látni a sertéshapci miatt. :) Mire kijöttem a Bostoni reptérről, Zack pont akkora ért oda, hogy felvegyen. Itt most jöjjön ismét egy kis névmutató:
Zack: cseh srác, velem egyidős, 2006-ban ő volt a nyár végén a supervisorunk. Tök jó fej, nagyon rendes, és nagyon örült, hogy itt leszek vele. Amúgy szabadidejében ejtőernyőzik. :)
Marco: makedón srác, 26 éves, fogorvos. :) Őt nem ismerem korábbról, de elvileg assistant division manager-ként dolgozott tavaly (ő a supervisorok fölött áll). Kicsit furcsa a srác, nagyon merev, nehezen oldódik, és mindent nagyon profi módon próbál megmagyarázni. Igazából beszélni jobban tud, mint csinálni is valamit. Elég sokszor hülyeségeket beszél. Mondjuk ettől eltekintve nem annyira rossz fej, de nem szívesen tartózkodik vele sokat az ember.
Chad: ő a division manager. Ő volt 2006-ban is, amikor először voltunk. Nagyon rendes, nagyon jó fej. Az apja versenyautókat épít, a bátyja meg az egyik NASCAR csapat főnöke.
Szóval Zack-el és Marco-val elmentünk az autókölcsönzőbe, hogy szerezzünk autókat. Én egy fehér KIA Spectrát kaptam, ami kívülről egyáltalán nem nagy szám, de belül hatalmas, és nagyon nagyon kényelmes.
Utána hazamentünk lepakolni. Az apartman nagyon szép helyen van, 20 m-re vagyunk az óceántól, a University of Massachusetts mellett. 3 hálószobás a lakás, de sajnos csak egy fürdőszoba van. És mivel elég közel van a belvároshoz, ezért mindig nagyon sokáig tart, mire hazajutunk a forgalom miatt. Elvileg több embert fognak majd még ideköltöztetni, úgyhogy Ritával mindenképp saját lakás után fogunk nézni.
Utána elmentünk 1-2 medencéhez. Takarítottunk, meg beindítottuk a szivattyúkat, levettük a fóliát, vegyszereket öntöttünk a vízbe, meg ilyenek. Szerencsére itt nem lesz sok dolgunk, mivel itt a lakóparkok szinte mindent maguk intéznek el a medencéknél, míg Marylandben mindent nekünk kellett megcsinálni. Mondjuk az autópálya közepén elbeszélgettük az időt Zack-el, és nem vette észre, hogy tankolni kellene. Az autóban pedig nem is ég semmilyen lámpa, ha kifogy a benzin, úgyhogy az autópályán lerobbantunk. :) Fél perc alatt megállt mögöttünk egy rendőr, és hívott ilyen kisegítő kocsit. 2 perc alatt ott volt a fazon, betöltött 2 gallon benzint tök ingyen! Aztán mehettünk is tovább az első benzinkútig.
Másnap elmentünk Haverhillbe, meg North Andoverbe (ott lakik Ned és Cornélia is, csak sajnos nem voltak otthon), ahol a régi medencéinket is megnéztük. Nagyon jó volt újra ott lenni. :)
Utána Zack kiment a reptérre, ugyanis a nővére, és az ő férje eljöttek őt meglátogatni. Most itt laknak velünk egy hétig. Nagyon aranyosak ők is.
Este pedig elmentem Marco-val meginni két sört a belvárosba. Találtunk egy jó kis pub-ot, bár kicsit tömve volt a Celtics – Chicago Bulls meccs miatt. Mondanom sem kell, hogy hatalmas örömünnep volt a meccs után, ugyanis a Celtics nyert. :) Marco végig elég merev volt, meg kicsit idegesítő is volt néha, de azért elbeszélgettünk egy órát, utána meg hazajöttünk.
Ma szabadnapom van, mindenki elment itthonról. Lehet, hogy majd délután visszamegyek North Andover-be találkozni Scott-al. Scott egy pap, aki nagyon rendes volt velünk mindig, jártunk hozzá egy csomót vacsorázni, meg ilyenek. Majd meglátjuk mi lesz, lehet, hogy csak elmegyek a kikötőbe.
Rita interjúja kedden lesz, és ha minden jól megy, akkor lehet, hogy vasárnap már itt is lesz! :) New Yorkba érkezik, úgyhogy majd elmegyek érte autóval.
Na majd még írok, ha történik valami érdekes. Legyetek jók, puszilok mindenkit! :)
Hajnali fél 5-kor keltem, és Chris rendes volt, mert kivitt a reptérre. Vicces volt, csomó emberen lehetett maszkot látni a sertéshapci miatt. :) Mire kijöttem a Bostoni reptérről, Zack pont akkora ért oda, hogy felvegyen. Itt most jöjjön ismét egy kis névmutató:
Zack: cseh srác, velem egyidős, 2006-ban ő volt a nyár végén a supervisorunk. Tök jó fej, nagyon rendes, és nagyon örült, hogy itt leszek vele. Amúgy szabadidejében ejtőernyőzik. :)
Marco: makedón srác, 26 éves, fogorvos. :) Őt nem ismerem korábbról, de elvileg assistant division manager-ként dolgozott tavaly (ő a supervisorok fölött áll). Kicsit furcsa a srác, nagyon merev, nehezen oldódik, és mindent nagyon profi módon próbál megmagyarázni. Igazából beszélni jobban tud, mint csinálni is valamit. Elég sokszor hülyeségeket beszél. Mondjuk ettől eltekintve nem annyira rossz fej, de nem szívesen tartózkodik vele sokat az ember.
Chad: ő a division manager. Ő volt 2006-ban is, amikor először voltunk. Nagyon rendes, nagyon jó fej. Az apja versenyautókat épít, a bátyja meg az egyik NASCAR csapat főnöke.
Szóval Zack-el és Marco-val elmentünk az autókölcsönzőbe, hogy szerezzünk autókat. Én egy fehér KIA Spectrát kaptam, ami kívülről egyáltalán nem nagy szám, de belül hatalmas, és nagyon nagyon kényelmes.
Utána hazamentünk lepakolni. Az apartman nagyon szép helyen van, 20 m-re vagyunk az óceántól, a University of Massachusetts mellett. 3 hálószobás a lakás, de sajnos csak egy fürdőszoba van. És mivel elég közel van a belvároshoz, ezért mindig nagyon sokáig tart, mire hazajutunk a forgalom miatt. Elvileg több embert fognak majd még ideköltöztetni, úgyhogy Ritával mindenképp saját lakás után fogunk nézni.Utána elmentünk 1-2 medencéhez. Takarítottunk, meg beindítottuk a szivattyúkat, levettük a fóliát, vegyszereket öntöttünk a vízbe, meg ilyenek. Szerencsére itt nem lesz sok dolgunk, mivel itt a lakóparkok szinte mindent maguk intéznek el a medencéknél, míg Marylandben mindent nekünk kellett megcsinálni. Mondjuk az autópálya közepén elbeszélgettük az időt Zack-el, és nem vette észre, hogy tankolni kellene. Az autóban pedig nem is ég semmilyen lámpa, ha kifogy a benzin, úgyhogy az autópályán lerobbantunk. :) Fél perc alatt megállt mögöttünk egy rendőr, és hívott ilyen kisegítő kocsit. 2 perc alatt ott volt a fazon, betöltött 2 gallon benzint tök ingyen! Aztán mehettünk is tovább az első benzinkútig.
Másnap elmentünk Haverhillbe, meg North Andoverbe (ott lakik Ned és Cornélia is, csak sajnos nem voltak otthon), ahol a régi medencéinket is megnéztük. Nagyon jó volt újra ott lenni. :)
Utána Zack kiment a reptérre, ugyanis a nővére, és az ő férje eljöttek őt meglátogatni. Most itt laknak velünk egy hétig. Nagyon aranyosak ők is.
Este pedig elmentem Marco-val meginni két sört a belvárosba. Találtunk egy jó kis pub-ot, bár kicsit tömve volt a Celtics – Chicago Bulls meccs miatt. Mondanom sem kell, hogy hatalmas örömünnep volt a meccs után, ugyanis a Celtics nyert. :) Marco végig elég merev volt, meg kicsit idegesítő is volt néha, de azért elbeszélgettünk egy órát, utána meg hazajöttünk.
Ma szabadnapom van, mindenki elment itthonról. Lehet, hogy majd délután visszamegyek North Andover-be találkozni Scott-al. Scott egy pap, aki nagyon rendes volt velünk mindig, jártunk hozzá egy csomót vacsorázni, meg ilyenek. Majd meglátjuk mi lesz, lehet, hogy csak elmegyek a kikötőbe.
Rita interjúja kedden lesz, és ha minden jól megy, akkor lehet, hogy vasárnap már itt is lesz! :) New Yorkba érkezik, úgyhogy majd elmegyek érte autóval.
Na majd még írok, ha történik valami érdekes. Legyetek jók, puszilok mindenkit! :)
2009. április 21., kedd
Na heló! :)
Gondoltam várok egy kicsit, hogy legyen miről mesélnem...na jó, igazából lusta voltam, de legalább tényleg sok mindent tudok írni. :)
Sikerült a forgalmi vizsgám, úgyhogy pár napon belül elvileg meg is érkezik a jogsim. Annak ellenére, hogy elsőre megbuktam nem volt nagy szám a vizsga. Miután sikeresen megálltam az első stoptáblánál (ahol a múltkor megbuktam), kellett csinálnom egy párhuzamos parkolást, egy Y-fordulót, valamint tolatnom kellett 20 métert...ennyi volt az egész.
Múlt héten aláírtam a szerződést a High Sierra Pools-al, úgyhogy jövő pénteken repülök is Bostonba. Gondoltam, hogy busszal megyek, ami olcsóbb (50 dollár), viszont 4 óra az út NY-ig, onnan egy óra mire átkeveredek Chinatown-ba, onnan meg még 4 óra busszal Boston. A repülő pedig 85 dollár volt, és másfél óra alatt ott vagyok. Ned pedig (Cornelia férje, ők az a házaspár, akikkel összebarátkoztunk még 2006-ban, Cornelia intézte az olcsó repjegyet LA-be 2007-ben, illetve tavaly elvittek minket esti hajókázásra Manhattan körül) elvitte az egyik csomagomat Bostonba, ugyanis véletlenül pont DC-ben volt. :)
A Bostontól északra fekvő területet megkapjuk Ritával, úgyhogy azok a medencénk fognak alánk tartozni, ahol 2006-ban és 2007-ben is dolgoztunk még életmentőként, ez pedig nagyon jó. :) Nem tudom még, hogy mi lesz az apartmannal, meglátjuk hogy milyen az, amit a cég intéz nekünk, ha nem annyira jó, akkor majd bérelünk egy sajátot, ami csak a miénk lesz.
Mivel az összes életmentős papírom lejárt, újra meg kellett csinálnom a tanfolyamot (hiszen a supervisor-nak is tudnia kell azt, amit az életmentőknek). Még uszodában is voltunk, hogy a mentést gyakoroljuk. Ja, az uszodában pedig volt tök király fürdőruha-centrifuga, így nem kellett vizesen hazavinnem a fürdőnadrágomat. :)
Boban holnap érkezik, úgyhogy nekem kell majd kimennem érte a reptérre. Velem lesz egy szobában, de ezt a másfél hetet csak kibírom valahogy. Különben is úgy volt, hogy március végén jön...
Az utolsó hetem kicsit húzós lesz, ugyanis 24 medencém van már. Ebből 6-ot heti kétszer, a maradékot egyszer kell takarítanom. Az újonnan megnyitott medencékkel mondjuk mindig nagyobb a szívás, mivel olyan, mintha 13 zsák levelet szórtak volna mindegyikbe. De annyira nem fogom megerőltetni magam, úgyis csak az a lényeg, hogy ne zöldüljön a medence vize, azt meg klórral el lehet intézni.
Ja, és ma reggel megmentettem egy madarat a biztos haláltól. Mikor reggel elindultam, láttam, hogy a madár belegabalyodott valami damilba, úgyhogy kiszabadítottam. Most már hivatalosan is életmentő vagyok!
Kicsit Frei Tamásosra sikerült ez a bejegyzés, de kicsit fáradt vagyok már, ezért nem tudok most annyira sziporkázni. :) Remélem elnézitek nekem...
Puszi mindenkinek!
Sikerült a forgalmi vizsgám, úgyhogy pár napon belül elvileg meg is érkezik a jogsim. Annak ellenére, hogy elsőre megbuktam nem volt nagy szám a vizsga. Miután sikeresen megálltam az első stoptáblánál (ahol a múltkor megbuktam), kellett csinálnom egy párhuzamos parkolást, egy Y-fordulót, valamint tolatnom kellett 20 métert...ennyi volt az egész.
Múlt héten aláírtam a szerződést a High Sierra Pools-al, úgyhogy jövő pénteken repülök is Bostonba. Gondoltam, hogy busszal megyek, ami olcsóbb (50 dollár), viszont 4 óra az út NY-ig, onnan egy óra mire átkeveredek Chinatown-ba, onnan meg még 4 óra busszal Boston. A repülő pedig 85 dollár volt, és másfél óra alatt ott vagyok. Ned pedig (Cornelia férje, ők az a házaspár, akikkel összebarátkoztunk még 2006-ban, Cornelia intézte az olcsó repjegyet LA-be 2007-ben, illetve tavaly elvittek minket esti hajókázásra Manhattan körül) elvitte az egyik csomagomat Bostonba, ugyanis véletlenül pont DC-ben volt. :)
A Bostontól északra fekvő területet megkapjuk Ritával, úgyhogy azok a medencénk fognak alánk tartozni, ahol 2006-ban és 2007-ben is dolgoztunk még életmentőként, ez pedig nagyon jó. :) Nem tudom még, hogy mi lesz az apartmannal, meglátjuk hogy milyen az, amit a cég intéz nekünk, ha nem annyira jó, akkor majd bérelünk egy sajátot, ami csak a miénk lesz.
Mivel az összes életmentős papírom lejárt, újra meg kellett csinálnom a tanfolyamot (hiszen a supervisor-nak is tudnia kell azt, amit az életmentőknek). Még uszodában is voltunk, hogy a mentést gyakoroljuk. Ja, az uszodában pedig volt tök király fürdőruha-centrifuga, így nem kellett vizesen hazavinnem a fürdőnadrágomat. :)
Boban holnap érkezik, úgyhogy nekem kell majd kimennem érte a reptérre. Velem lesz egy szobában, de ezt a másfél hetet csak kibírom valahogy. Különben is úgy volt, hogy március végén jön...
Az utolsó hetem kicsit húzós lesz, ugyanis 24 medencém van már. Ebből 6-ot heti kétszer, a maradékot egyszer kell takarítanom. Az újonnan megnyitott medencékkel mondjuk mindig nagyobb a szívás, mivel olyan, mintha 13 zsák levelet szórtak volna mindegyikbe. De annyira nem fogom megerőltetni magam, úgyis csak az a lényeg, hogy ne zöldüljön a medence vize, azt meg klórral el lehet intézni.
Ja, és ma reggel megmentettem egy madarat a biztos haláltól. Mikor reggel elindultam, láttam, hogy a madár belegabalyodott valami damilba, úgyhogy kiszabadítottam. Most már hivatalosan is életmentő vagyok!
Kicsit Frei Tamásosra sikerült ez a bejegyzés, de kicsit fáradt vagyok már, ezért nem tudok most annyira sziporkázni. :) Remélem elnézitek nekem...
Puszi mindenkinek!
2009. április 4., szombat
Na hát sziasztok ismét! :)
(Rájöttem, hogy ha a köszöntést írom be blog címnek, akkor nem kell annyit gondolkodnom a frappáns címeken...)
Múlt pénteken megszereztük az irodát. Eddig csak Dominik háza üzemelt irodaként, annak is az ebédlőasztala, de innentől kezdve már normális cégként funkcionál az AquaSafe :)
Szombaton Leon-nal dolgoztam. Ő egy 150 kg körüli fekete srác, tök aranyos, bár egy kicsit mulya. :) Harcolt Irakban is, egy helikopteren kezelte a golyószórót, utána pedig helikoptereket javított, csak hát a válság ugye... így került a medence bizniszbe. Este beültünk sörözni egy Hooters-be, úgyhogy végre kimozdultam itthonról. Vasárnap elmentem DC-be a Szépművészeti Múzeumba is. Maga a múzeum nem olyan nagy, de a tárlat egész jó volt, úgyhogy egy kis kultúrát is erőltettem magamba. :)
Hétfőn volt a forgalmi vizsgám, amin sikeresen megbuktam. :)
Az volt, hogy odamentem délre. Előtte persze egy héttel megkérdeztem, hogy lehet-e céges autóval menni, és azt mondták, hogy igen, persze, semmi akadálya. Délben meg is jelentem a vizsgán, ahol kiderült, hogy ha céges autóval megyek, akkor kell egy meghatalmazás a tulajdonostól. Jó fejek... Mondták, hogy ha még délután 4 előtt beszerzem, akkor mehetek. írtam is Dominiknak, aki sajnos nem volt gépközelben, úgyhogy délután 3-ra tudta csak elküldeni e-mailen a levelet. Utána rohantam egy Staples-be (olyasmi mint nálunk az Office Depot, csak nagyobb), ahol ki lehet nyomtatni dolgokat. Kiderült, hogy a gépük nem működik, úgyhogy elirányítottak egy másik helyre. Itt még csak kicsit voltam ideges. Nagy nehezen megtaláltam, kinyomtattam a levelet, és háromnegyed 4-re oda is értem a vizsgára (közben pár közlekedési szabályt áthágtam, de ezúttal körültekintőbb voltam). Ott közölték, hogy nekik az eredeti levél kellene. Itt már egy kicsit idegesebb lettem. Nagy nehezen sikerült rábeszélnem őket, hogy fogadják el a másolatot. Képzelhetitek milyen idegállapotban ültem be az autóba. Mielőtt elkezdődött a vizsga, az oktató megkért, hogy húzzam be a kéziféket (utólag rájöttem, hogy azért kell behúzni, hogy utána megszivathasson ha nem engedem ki). Behúztam, utána pedig elkezdte mondani a vizsga menetét. Amikor elkezdődött, persze a kéziféket nem engedtem ki (sosem szoktam behúzni), már láttam is ahogy húz egy strigulát a papírjára. Nagyszerű. Elindulok enyhén felfokozott állapotban, és az első stop táblánál a felfestett vonalon átcsúsztam (kb 30 cm-nyire). A vizsgáztató közölte, hogy ez így sajnos nem lesz jó, bukta. Úgyhogy két hét múlva mehetek megint, hurrá! :) A legnagyobb baromság az egészben, hogy miután megbuktam a vizsgán, szépen mehettem tovább az autóval a magyar jogosítványommal és a cikis nk. jogosítványommal LEGÁLISAN. Bár ez engem, mint magyar állampolgárt, aki a magyar közigazgatás bürökratikus útvesztőit már jól ismeri, egyáltalán nem izgat fel. :)
Ez a hetem a szokásos módon telt. Kaptam még 4 medansziét a többi mellé, úgyhogy jövő héten már azokat is ellenőriznem kell. Mellette meg a szokásos kisegítés. Ma például remekül kamatoztathattam a külkeren tanultakat. Különösképp a mikro- és makroökonómiára, az üzleti etikára és a teljeskörű minőségirányításra gondolok: légkalapáccsal kellett szétvernem egy medence alját. :) Utána a vasbeton vasrácsait körfűrésszel levágni, majd egy méter mélyre leásni a jó kis agyagos talajba. :) Egy 1x1 méteres lyukat kellett vájnom a lefolyóhoz, hogy betegyük az új izéket (main drain sump-nak hívják angolul, magyarul talán lefolyókamrának nevezhetném...háh, kész Kazinczy vagyok nem? Hívjatok csak Kazinak! :)). Ez egy fél hűtőszekrény nagyságú műanyag kocka, az egyik oldala nyitott, a két oldalán meg van két nagy lyuk. Remélem mindenki vizuális típus, ha meg nem, akkor elégedjetek meg annyival, hogy egy b#szomnagy kocka. :) A nap végére szerintem 10 kg-ot sikerült is leadnom. Mondjuk örülök, hogy ilyet is kellett csinálnom, végtére is milyen férfi az, aki nem tud légkalapálni? :)
Holnapra még nincs programom, de majd csak kitalálok valamit. Délután viszont csinálok pörköltet. Vettem hozzá mindent, még MAGYAR paprikát is vettem a boltban (echte Szegedi, 5 dollár volt, de hát pörköltet nem fogok amerikai téglaporból csinálni :)). Nokedlit sajnos nem tudok csinálni, a boltban meg nem találtam, úgyhogy végül maceszgombócot vettem hozzá. :)
Ja, a nagy hír pedig az, hogy beszéltem a High Sierra Pools-al, és úgy néz ki, hogy májustól nekik fogunk dolgozni Bostonban! :) Megkaphatjuk azokat a medencéket, ahol még 2006-ban és 2007-ben dolgoztunk, sőt lehet, hogy magyar életmentők tartoznak majd alánk. Van elég sok beltéri medencéjük, úgyhogy van esély rá, hogy télen is dolgozhatunk nekik, de ez majd csak szeptemberben derül ki. A terv az, hogy én április végén átrepülök Bostonba, Rita pedig május 10 körül jön utánam.
Na puszi nektek! :)
Múlt pénteken megszereztük az irodát. Eddig csak Dominik háza üzemelt irodaként, annak is az ebédlőasztala, de innentől kezdve már normális cégként funkcionál az AquaSafe :)
Szombaton Leon-nal dolgoztam. Ő egy 150 kg körüli fekete srác, tök aranyos, bár egy kicsit mulya. :) Harcolt Irakban is, egy helikopteren kezelte a golyószórót, utána pedig helikoptereket javított, csak hát a válság ugye... így került a medence bizniszbe. Este beültünk sörözni egy Hooters-be, úgyhogy végre kimozdultam itthonról. Vasárnap elmentem DC-be a Szépművészeti Múzeumba is. Maga a múzeum nem olyan nagy, de a tárlat egész jó volt, úgyhogy egy kis kultúrát is erőltettem magamba. :)
Hétfőn volt a forgalmi vizsgám, amin sikeresen megbuktam. :)
Az volt, hogy odamentem délre. Előtte persze egy héttel megkérdeztem, hogy lehet-e céges autóval menni, és azt mondták, hogy igen, persze, semmi akadálya. Délben meg is jelentem a vizsgán, ahol kiderült, hogy ha céges autóval megyek, akkor kell egy meghatalmazás a tulajdonostól. Jó fejek... Mondták, hogy ha még délután 4 előtt beszerzem, akkor mehetek. írtam is Dominiknak, aki sajnos nem volt gépközelben, úgyhogy délután 3-ra tudta csak elküldeni e-mailen a levelet. Utána rohantam egy Staples-be (olyasmi mint nálunk az Office Depot, csak nagyobb), ahol ki lehet nyomtatni dolgokat. Kiderült, hogy a gépük nem működik, úgyhogy elirányítottak egy másik helyre. Itt még csak kicsit voltam ideges. Nagy nehezen megtaláltam, kinyomtattam a levelet, és háromnegyed 4-re oda is értem a vizsgára (közben pár közlekedési szabályt áthágtam, de ezúttal körültekintőbb voltam). Ott közölték, hogy nekik az eredeti levél kellene. Itt már egy kicsit idegesebb lettem. Nagy nehezen sikerült rábeszélnem őket, hogy fogadják el a másolatot. Képzelhetitek milyen idegállapotban ültem be az autóba. Mielőtt elkezdődött a vizsga, az oktató megkért, hogy húzzam be a kéziféket (utólag rájöttem, hogy azért kell behúzni, hogy utána megszivathasson ha nem engedem ki). Behúztam, utána pedig elkezdte mondani a vizsga menetét. Amikor elkezdődött, persze a kéziféket nem engedtem ki (sosem szoktam behúzni), már láttam is ahogy húz egy strigulát a papírjára. Nagyszerű. Elindulok enyhén felfokozott állapotban, és az első stop táblánál a felfestett vonalon átcsúsztam (kb 30 cm-nyire). A vizsgáztató közölte, hogy ez így sajnos nem lesz jó, bukta. Úgyhogy két hét múlva mehetek megint, hurrá! :) A legnagyobb baromság az egészben, hogy miután megbuktam a vizsgán, szépen mehettem tovább az autóval a magyar jogosítványommal és a cikis nk. jogosítványommal LEGÁLISAN. Bár ez engem, mint magyar állampolgárt, aki a magyar közigazgatás bürökratikus útvesztőit már jól ismeri, egyáltalán nem izgat fel. :)
Ez a hetem a szokásos módon telt. Kaptam még 4 medansziét a többi mellé, úgyhogy jövő héten már azokat is ellenőriznem kell. Mellette meg a szokásos kisegítés. Ma például remekül kamatoztathattam a külkeren tanultakat. Különösképp a mikro- és makroökonómiára, az üzleti etikára és a teljeskörű minőségirányításra gondolok: légkalapáccsal kellett szétvernem egy medence alját. :) Utána a vasbeton vasrácsait körfűrésszel levágni, majd egy méter mélyre leásni a jó kis agyagos talajba. :) Egy 1x1 méteres lyukat kellett vájnom a lefolyóhoz, hogy betegyük az új izéket (main drain sump-nak hívják angolul, magyarul talán lefolyókamrának nevezhetném...háh, kész Kazinczy vagyok nem? Hívjatok csak Kazinak! :)). Ez egy fél hűtőszekrény nagyságú műanyag kocka, az egyik oldala nyitott, a két oldalán meg van két nagy lyuk. Remélem mindenki vizuális típus, ha meg nem, akkor elégedjetek meg annyival, hogy egy b#szomnagy kocka. :) A nap végére szerintem 10 kg-ot sikerült is leadnom. Mondjuk örülök, hogy ilyet is kellett csinálnom, végtére is milyen férfi az, aki nem tud légkalapálni? :)
Holnapra még nincs programom, de majd csak kitalálok valamit. Délután viszont csinálok pörköltet. Vettem hozzá mindent, még MAGYAR paprikát is vettem a boltban (echte Szegedi, 5 dollár volt, de hát pörköltet nem fogok amerikai téglaporból csinálni :)). Nokedlit sajnos nem tudok csinálni, a boltban meg nem találtam, úgyhogy végül maceszgombócot vettem hozzá. :)
Ja, a nagy hír pedig az, hogy beszéltem a High Sierra Pools-al, és úgy néz ki, hogy májustól nekik fogunk dolgozni Bostonban! :) Megkaphatjuk azokat a medencéket, ahol még 2006-ban és 2007-ben dolgoztunk, sőt lehet, hogy magyar életmentők tartoznak majd alánk. Van elég sok beltéri medencéjük, úgyhogy van esély rá, hogy télen is dolgozhatunk nekik, de ez majd csak szeptemberben derül ki. A terv az, hogy én április végén átrepülök Bostonba, Rita pedig május 10 körül jön utánam.
Na puszi nektek! :)
2009. március 25., szerda
Speeding
Ne haragudjatok a kimaradásért. Kicsit lusta voltam. :)
Kezdjük azzal, hogy múlt héten megbüntettek gyorshajtásért. A helyzet az, hogy a legtöbb autópályán 65 a sebbességkorlát, de ha 80-al mész, azt még elnézik. Igazából majdnem mindenki 75-80-al megy, úgyhogy általában én is követem a többi autót.
Egy kisebb autópályán mentem, előttem mögöttem senki, néztem a tájat, kicsit el is bambultam. Egyszer csak látom a tükörben a rendőrautót villogni. Lehúzódtunk, ő odakött hozzám.
- Tudja miért állítottam meg?
- Hát, gondolom gyorshajtás.
- Maga szerint mennyivel ment?
- 80.
- Igen, és itt 55 a korlát.
Van néhány autópálya, és néhány útszakasz, ahol tényleg 55 a korlát. Csak én ezt nem figyeltem :(. Aztán elkezdett kötözködni, hogy azon az úton nem tartózkodhat kereskedelmi jármű. Én erősködtem, hogy ez nem kereskedelmi jármű (mivel a kamion, busz, taxi tartozik a kereskedelmi jármű kategóriába, ráadásul azoknak külön rendszámuk is van, megnéztem utólag a jogszabályokat is). Nem tudtam meggyőzni, de végül csak a gyorshajtásért büntetett meg 185 dollárra (4 esztergomi látképes :)). Este be is fizettem szépen a neten keresztül az államkasszába. Remélem a vak gyerekeknek megy a pénz.
Ja, vicces volt még az is, ahogy átnyújtottam a nemzetközi jogosítványt. Tudjátok, ilyen 20 éves sajtpapírból van, elég igénytelen az egész. A fényképem celluxal van ráragasztva. Mikor átadtam megkérdezte:
- Ugye ezt maga sem gondolja komolyan?
- Én nem, de a hazám igen. :) Sajnálom, de ezt adták.
Úgyhogy végül csak a magyar jogosítványomat kérte el, de nem volt vele gond. Mondta, hogy minél előbb csináltassam meg az amerikait. Hétfőn megyek még vissza egy forgalmi vizsgára, utána elvileg meglesz.
Ezen kívül semmi sem történt. Csütörtökön és szombaton általában a Brian-nek segítek medencét pucolni, amúgy meg csinálom a dolgaimat.
Közben meg kaptunk egy ajánlatot High Sierra Pools-tól, hogy mehetünk nyáron Bostonba supervisornak. Remélem Dominik nem lesz olyan mérges, ha lelépünk. :) Igazából a pénz ugyanannyi lenne, csak hát mégiscsak New England-ben lehetnénk. Még tárgyalok velük, majd ha kiderül valami, akkor szólok.
Ja, megérkezett az 1TB-os külső vincseszterem is, úgyhogy elkezdtem letölteni az internetet. :)
Csók!
Kezdjük azzal, hogy múlt héten megbüntettek gyorshajtásért. A helyzet az, hogy a legtöbb autópályán 65 a sebbességkorlát, de ha 80-al mész, azt még elnézik. Igazából majdnem mindenki 75-80-al megy, úgyhogy általában én is követem a többi autót.
Egy kisebb autópályán mentem, előttem mögöttem senki, néztem a tájat, kicsit el is bambultam. Egyszer csak látom a tükörben a rendőrautót villogni. Lehúzódtunk, ő odakött hozzám.
- Tudja miért állítottam meg?
- Hát, gondolom gyorshajtás.
- Maga szerint mennyivel ment?
- 80.
- Igen, és itt 55 a korlát.
Van néhány autópálya, és néhány útszakasz, ahol tényleg 55 a korlát. Csak én ezt nem figyeltem :(. Aztán elkezdett kötözködni, hogy azon az úton nem tartózkodhat kereskedelmi jármű. Én erősködtem, hogy ez nem kereskedelmi jármű (mivel a kamion, busz, taxi tartozik a kereskedelmi jármű kategóriába, ráadásul azoknak külön rendszámuk is van, megnéztem utólag a jogszabályokat is). Nem tudtam meggyőzni, de végül csak a gyorshajtásért büntetett meg 185 dollárra (4 esztergomi látképes :)). Este be is fizettem szépen a neten keresztül az államkasszába. Remélem a vak gyerekeknek megy a pénz.
Ja, vicces volt még az is, ahogy átnyújtottam a nemzetközi jogosítványt. Tudjátok, ilyen 20 éves sajtpapírból van, elég igénytelen az egész. A fényképem celluxal van ráragasztva. Mikor átadtam megkérdezte:
- Ugye ezt maga sem gondolja komolyan?
- Én nem, de a hazám igen. :) Sajnálom, de ezt adták.
Úgyhogy végül csak a magyar jogosítványomat kérte el, de nem volt vele gond. Mondta, hogy minél előbb csináltassam meg az amerikait. Hétfőn megyek még vissza egy forgalmi vizsgára, utána elvileg meglesz.
Ezen kívül semmi sem történt. Csütörtökön és szombaton általában a Brian-nek segítek medencét pucolni, amúgy meg csinálom a dolgaimat.
Közben meg kaptunk egy ajánlatot High Sierra Pools-tól, hogy mehetünk nyáron Bostonba supervisornak. Remélem Dominik nem lesz olyan mérges, ha lelépünk. :) Igazából a pénz ugyanannyi lenne, csak hát mégiscsak New England-ben lehetnénk. Még tárgyalok velük, majd ha kiderül valami, akkor szólok.
Ja, megérkezett az 1TB-os külső vincseszterem is, úgyhogy elkezdtem letölteni az internetet. :)
Csók!
2009. március 17., kedd
Új hét
Sziasztok ismét! :)
Szombaton elmentem segíteni Brian-nek, mivel a társa aznap szabad volt, és egy elég nagy medencét kellett kitakarítani. Úgy kezdődött a nap, hogy az aggregátor elromlott, így ugrott a nagy nyomású slag. Maradt a kerti slag, amivel megháromszorozódott a munkánk, mivel sokkal nehezebben viszi le a koszt, még úgy is, hogy a savval lemartuk. A medence felénél meg elfogyott a sósavunk, úgyhogy ott megállt a tudomány. Mindegy, hétfőn befejezték elvileg a munkát.
A március 15-e mégsem úgy alakult, ahogy gondoltam. Reggel felkeltem, és beautóztam DC-be, mivel már nagyon untam magam otthon. Igazából amióta megjöttem nem is voltam sehol (leszámítva a medencéket, de hát ott semmi látnivaló nincsen). Kb. másfél órába telt, mire bejutottam a városba, ugyanis minden főút le volt zárva kordonokkal és rendőrautókkal. Na ne...már itt is??!! :)
Aztán persze kiderült, hogy a Szent Patrik napi felvonulások miatt volt ez a nagy készültség, nem pedig a magyar tüntetők törtek be a Fehér Házba. Egész közel meg tudtam állni a Fehér Házhoz, körbesétáltam az épületet, majd elmentem a Washington Emlékműhöz (obeliszk), ahol felvonultak az írek. Voltak sztep-táncosok, voltak ír kutyakiképzők, voltak ír bohócok, meg koboldnak öltözött emberek, szóval mindent amit ilyenkor el lehet képzelni. A kokárdámmal nem sok feltűnést keltettem, hiszen majdnem mindenkinek ilyen volt, csak a piros helyett narancssárga színű, úgyhogy viszonylag jól el tudtam vegyülni. :)
Otthon még előző nap megnéztem, hogy lesz-e valami magyar ünnepség valahol. Találtam is egy rendezvényt, úgyhogy DC után elmentem a megadott címre. Egy templomban volt az egész műsor, voltak cserkészek, akik Kossuth nótákat énekeltek, meg előadták a március 15-ikei eseményeket. Igazából ez abból állt, hogy egymás mellé álltak, és mindenki mondott 3 mondatot, de azért aranyosak voltak. Utána beszédet tartott a magyar nagykövet, utána valami nő tartott előadást március 15-ike fontosságáról, egy lány valamit fuvolázott, utána meg egy srác zongorázott. Nagyjából ennyi történt. Kb. 100-an lehettünk összesen, túlnyomórészt 60-80 év közötti házaspárok, úgyhogy az asztalon táncolás elmaradt. Utána indultam haza, de gulyást főzni már nagyon lusta voltam, úgyhogy kínait ettem. :) Szibilláék késő este értek haza, Chris is elvolt valahol, úgyhogy egymagamban ünnepeltem.
Úgy volt, hogy kedden (ma) Pennsylvániába megyek Chrissel, ezért hétfőn letudtam az összes medencémet, utána rohantam intézni a jogosítványt. Kb. másfélóra üldögélés után leadtam minden papírt, majd irány a KRESZ teszt. 20 kérdés van, 17-től megvan. Gondoltam elég egyszerű lesz. Az első 15 kérdést röhögve megcsináltam. A kérdések színvonala ilyesmi volt (és tényleg nem viccelek!).
Mit jelent a stop tábla?
a, balra kell fordulni
b, meg kell állni
c, gyorsítani kell, nehogy belénk jöjjenek hátulról
d, nem szabad előzni
Az alkohol...
a, gyorsítja a reakcióidőt, ezért fogyasztása vezetés előtt ajánlott
b, pszichoaktív drog, melynek fogyasztása befolyásolja vezetési képességeinket
c, más drogokkal együtt fogyasztva teljesen ártalmatlan
Ezek egyszerűek voltak, ám az utolsó 5 kérdés hülye állami, illetve szövetségi jogszabályokra kérdezett rá. 1 ponttal sikerült megbuknom. :) De itt az a jó, hogy minden nap egyszer lehet próbálkozni, és tök ingyen van az egész. Mondták, hogy másnap menjek vissza.
Este kiderült, hogy mégsem kell mennem Pennsylvániába, mivel Igor megy Chrissel, így tehát lett kedden egy szabadnapom. Reggel elintéztem a jogsit, sikerült a teszt, úgyhogy kértem is egy időpontot a gyakorlati vizsgára. Sajnos csak március 30-ika után volt már hely, így ez még kitolódik két héttel. Utána vettem egy hajnyírógépet, és levágtam a hajamat, ami meglepően jól sikerült ahhoz képest, hogy most csináltam ilyet életemben először. :)
Holnap elvileg marad a szokásos menetrend, egy medencét kell megnéznem (illetve mégegyet, ami hétfőn kimaradt).
Remélem mindenkivel minden OK otthon! Sokat gondolok rátok! :)
Legyetek jók!
Szombaton elmentem segíteni Brian-nek, mivel a társa aznap szabad volt, és egy elég nagy medencét kellett kitakarítani. Úgy kezdődött a nap, hogy az aggregátor elromlott, így ugrott a nagy nyomású slag. Maradt a kerti slag, amivel megháromszorozódott a munkánk, mivel sokkal nehezebben viszi le a koszt, még úgy is, hogy a savval lemartuk. A medence felénél meg elfogyott a sósavunk, úgyhogy ott megállt a tudomány. Mindegy, hétfőn befejezték elvileg a munkát.
A március 15-e mégsem úgy alakult, ahogy gondoltam. Reggel felkeltem, és beautóztam DC-be, mivel már nagyon untam magam otthon. Igazából amióta megjöttem nem is voltam sehol (leszámítva a medencéket, de hát ott semmi látnivaló nincsen). Kb. másfél órába telt, mire bejutottam a városba, ugyanis minden főút le volt zárva kordonokkal és rendőrautókkal. Na ne...már itt is??!! :)
Aztán persze kiderült, hogy a Szent Patrik napi felvonulások miatt volt ez a nagy készültség, nem pedig a magyar tüntetők törtek be a Fehér Házba. Egész közel meg tudtam állni a Fehér Házhoz, körbesétáltam az épületet, majd elmentem a Washington Emlékműhöz (obeliszk), ahol felvonultak az írek. Voltak sztep-táncosok, voltak ír kutyakiképzők, voltak ír bohócok, meg koboldnak öltözött emberek, szóval mindent amit ilyenkor el lehet képzelni. A kokárdámmal nem sok feltűnést keltettem, hiszen majdnem mindenkinek ilyen volt, csak a piros helyett narancssárga színű, úgyhogy viszonylag jól el tudtam vegyülni. :)
Otthon még előző nap megnéztem, hogy lesz-e valami magyar ünnepség valahol. Találtam is egy rendezvényt, úgyhogy DC után elmentem a megadott címre. Egy templomban volt az egész műsor, voltak cserkészek, akik Kossuth nótákat énekeltek, meg előadták a március 15-ikei eseményeket. Igazából ez abból állt, hogy egymás mellé álltak, és mindenki mondott 3 mondatot, de azért aranyosak voltak. Utána beszédet tartott a magyar nagykövet, utána valami nő tartott előadást március 15-ike fontosságáról, egy lány valamit fuvolázott, utána meg egy srác zongorázott. Nagyjából ennyi történt. Kb. 100-an lehettünk összesen, túlnyomórészt 60-80 év közötti házaspárok, úgyhogy az asztalon táncolás elmaradt. Utána indultam haza, de gulyást főzni már nagyon lusta voltam, úgyhogy kínait ettem. :) Szibilláék késő este értek haza, Chris is elvolt valahol, úgyhogy egymagamban ünnepeltem.
Úgy volt, hogy kedden (ma) Pennsylvániába megyek Chrissel, ezért hétfőn letudtam az összes medencémet, utána rohantam intézni a jogosítványt. Kb. másfélóra üldögélés után leadtam minden papírt, majd irány a KRESZ teszt. 20 kérdés van, 17-től megvan. Gondoltam elég egyszerű lesz. Az első 15 kérdést röhögve megcsináltam. A kérdések színvonala ilyesmi volt (és tényleg nem viccelek!).
Mit jelent a stop tábla?
a, balra kell fordulni
b, meg kell állni
c, gyorsítani kell, nehogy belénk jöjjenek hátulról
d, nem szabad előzni
Az alkohol...
a, gyorsítja a reakcióidőt, ezért fogyasztása vezetés előtt ajánlott
b, pszichoaktív drog, melynek fogyasztása befolyásolja vezetési képességeinket
c, más drogokkal együtt fogyasztva teljesen ártalmatlan
Ezek egyszerűek voltak, ám az utolsó 5 kérdés hülye állami, illetve szövetségi jogszabályokra kérdezett rá. 1 ponttal sikerült megbuknom. :) De itt az a jó, hogy minden nap egyszer lehet próbálkozni, és tök ingyen van az egész. Mondták, hogy másnap menjek vissza.
Este kiderült, hogy mégsem kell mennem Pennsylvániába, mivel Igor megy Chrissel, így tehát lett kedden egy szabadnapom. Reggel elintéztem a jogsit, sikerült a teszt, úgyhogy kértem is egy időpontot a gyakorlati vizsgára. Sajnos csak március 30-ika után volt már hely, így ez még kitolódik két héttel. Utána vettem egy hajnyírógépet, és levágtam a hajamat, ami meglepően jól sikerült ahhoz képest, hogy most csináltam ilyet életemben először. :)
Holnap elvileg marad a szokásos menetrend, egy medencét kell megnéznem (illetve mégegyet, ami hétfőn kimaradt).
Remélem mindenkivel minden OK otthon! Sokat gondolok rátok! :)
Legyetek jók!
2009. március 11., szerda
Miért kell a bejegyzéseknek címet adni?
Dolgosan telnek a napjaim. Nagyjából megcsináltam a beosztásomat is, hétfőn, kedden 4 medence, szerdán 1 medence + segítek ahol kell, csütörtökön és pénteken megint 4 medence, szombaton beugrok ide-oda segíteni, vasárnap pihi. Holnap mondjuk pont segítenem kell Brian-nek medencét savazni (sósavval lemaratni az algát a medence faláról), úgyhogy a péntekem kicsit sűrűbb lesz.
Naponta nagyjából 200-250 km-t vezetek, úgyhogy ahhoz, hogy feldobjam az autópályák monotonitását, akartem venni egy fm transmittert az ipodomhoz. Találtam is egyet 30 dollárért a Target-ben (olyan mint a Wal Mart). Meg is vettem, de annyira recsegett, hogy a nap végén visszavittem. A következő párbeszéd zajlott le köztem és a vevőszolgálatos csaj között:
- Jónapot! Visszahoztam ezt az fm transmittert.
- Volt vele valami probléma?
- Kicsit recsegett, úgyhogy mégsem kell.
- Értem. Tessék, itt a 30 dollár kézpénzben.
- Köszönöm, viszlát!
Na ezt csináld utánam egy Tescoban! :) Utána végülis neten találtam egyet 5 dollárért (ami mindenhol máshol 60 dollárba került), úgyhogy meg is rendeltem. A postaköltség többe került, mint a készülék. :) Eddig úgy néz ki egész jól megy.
Elkezdtem intézni az amerikai jogosítványomat is. Ehhez el kellett mennem egy 3 órás oktatásra, ahol a drog és alkohol hatásairól, illetve az ehhez kapcsolódó törvényekről volt szó. Ha jól tudom, akkor otthon 0.04%-os véralkohol szint felett veszik el a jogosítványt. Ez az érték itt 0.07%. Tehát ha iszol 3 sört és két felest, akkor még nyugodtan vezethetsz (feltéve, hogy 95 kg vagy). Hát ezek után nem csodálom, hogy ennyi közúti baleset van. Még viccesebb, hogy a 16-18 év közötti vezetőknél (akik csak szülők írásos engedélyével, ideiglenes jogosítvánnyal vezethetnek) ez az érték 0.02%. Tehát elvileg ők is vezethetnek egy sör után. Miután megkérdeztem az oktatót, hogy hogy is van ez, azt felelte, hogy ezt azért találták ki, hogy ha valaki köhögés elleni szirupot használ, vagy eszik a nagymama rumos-diós süteményéből, akkor ne legyen szegény ártatlanul elítélve. Hát erre igazából nem tudtam mit válaszolni. :)
Március 15-én főzök egy kis gulyást (elvégre nemzeti ünnep, vagy mifene), meg koccintok egyet Szibillával. Kokárdát is hoztam magammal, úgyhogy ha jól sikerül az ünneplés, este mehet a „kossuthlajosaztüzente” :). Ha pedig az este folyamán ez a hazafiság a honvágy és az ünnepi eufória révén hirtelen átfordulna radikális nacionalizmussá, akkor csak fogok egy amerikai zászlót, leszedem a kék csillagos részt, és máris kész az árpádsávos. :) Aztán Chrissel (rögtönzött Bem apó) összefogunk, és szétrúgjuk Igor seggét (aki meg ugye szerb). :)
Na sok puszi nektek!
Naponta nagyjából 200-250 km-t vezetek, úgyhogy ahhoz, hogy feldobjam az autópályák monotonitását, akartem venni egy fm transmittert az ipodomhoz. Találtam is egyet 30 dollárért a Target-ben (olyan mint a Wal Mart). Meg is vettem, de annyira recsegett, hogy a nap végén visszavittem. A következő párbeszéd zajlott le köztem és a vevőszolgálatos csaj között:
- Jónapot! Visszahoztam ezt az fm transmittert.
- Volt vele valami probléma?
- Kicsit recsegett, úgyhogy mégsem kell.
- Értem. Tessék, itt a 30 dollár kézpénzben.
- Köszönöm, viszlát!
Na ezt csináld utánam egy Tescoban! :) Utána végülis neten találtam egyet 5 dollárért (ami mindenhol máshol 60 dollárba került), úgyhogy meg is rendeltem. A postaköltség többe került, mint a készülék. :) Eddig úgy néz ki egész jól megy.
Elkezdtem intézni az amerikai jogosítványomat is. Ehhez el kellett mennem egy 3 órás oktatásra, ahol a drog és alkohol hatásairól, illetve az ehhez kapcsolódó törvényekről volt szó. Ha jól tudom, akkor otthon 0.04%-os véralkohol szint felett veszik el a jogosítványt. Ez az érték itt 0.07%. Tehát ha iszol 3 sört és két felest, akkor még nyugodtan vezethetsz (feltéve, hogy 95 kg vagy). Hát ezek után nem csodálom, hogy ennyi közúti baleset van. Még viccesebb, hogy a 16-18 év közötti vezetőknél (akik csak szülők írásos engedélyével, ideiglenes jogosítvánnyal vezethetnek) ez az érték 0.02%. Tehát elvileg ők is vezethetnek egy sör után. Miután megkérdeztem az oktatót, hogy hogy is van ez, azt felelte, hogy ezt azért találták ki, hogy ha valaki köhögés elleni szirupot használ, vagy eszik a nagymama rumos-diós süteményéből, akkor ne legyen szegény ártatlanul elítélve. Hát erre igazából nem tudtam mit válaszolni. :)
Március 15-én főzök egy kis gulyást (elvégre nemzeti ünnep, vagy mifene), meg koccintok egyet Szibillával. Kokárdát is hoztam magammal, úgyhogy ha jól sikerül az ünneplés, este mehet a „kossuthlajosaztüzente” :). Ha pedig az este folyamán ez a hazafiság a honvágy és az ünnepi eufória révén hirtelen átfordulna radikális nacionalizmussá, akkor csak fogok egy amerikai zászlót, leszedem a kék csillagos részt, és máris kész az árpádsávos. :) Aztán Chrissel (rögtönzött Bem apó) összefogunk, és szétrúgjuk Igor seggét (aki meg ugye szerb). :)
Na sok puszi nektek!
2009. március 6., péntek
Working harder (make it better)
Na, kérem tisztelettel, végre elkezdtem a medence-ipart. Az előző két nap azzal telt, hogy Igorral és Chrissel végigjártuk a nyitásra váró medencéket, ahol a fürdőszobákat, és a wc-ket összeraktuk. Nem hangzik valami csábítóan, de most azért jobban esik, mint irodában ülni. :)
Ma pedig végre megkaptam az autót, amit közben megjavítottak. Elvittem a kocsimosóba, ahol kívül-belül újjá varázsoltam. Látnotok kellett volna a hab színét, amit a kárpit tisztításnál használtam, majdnem fekete lett a kosztól. Nem tudom, hogy otthon lehet-e kapni, de itt találtam új-autó szagú wunderbaum illatosítót. Beteszed a piros ezerötösbe, és olyan szag lesz, mintha most vetted volna a Wallis-tól. :) Lehet, hogy beszerzek majd egyet.
Ma igazából szerszámok pakolásával telt az idő. Két amerikai srác maradt: Brian (white trash, de jó fej), és Leon (nagydarab feka, tök aranyos). Úgyhogy leltároztunk, meg osztogattunk szerszámokat meg alkatrészeket. Sikerült egy medencéhez is eljutnom, amit majdnem egy órán keresztül takarítottam, úgyhogy az volt a nap első és utolsó medencéje is egyben. Remélem a holnapi napom termékenyebb lesz.
Amúgy minden hó elolvadt, süt a nap, ma pólóban és farmerban voltam egész nap.
Ma pedig végre megkaptam az autót, amit közben megjavítottak. Elvittem a kocsimosóba, ahol kívül-belül újjá varázsoltam. Látnotok kellett volna a hab színét, amit a kárpit tisztításnál használtam, majdnem fekete lett a kosztól. Nem tudom, hogy otthon lehet-e kapni, de itt találtam új-autó szagú wunderbaum illatosítót. Beteszed a piros ezerötösbe, és olyan szag lesz, mintha most vetted volna a Wallis-tól. :) Lehet, hogy beszerzek majd egyet.
Ma igazából szerszámok pakolásával telt az idő. Két amerikai srác maradt: Brian (white trash, de jó fej), és Leon (nagydarab feka, tök aranyos). Úgyhogy leltároztunk, meg osztogattunk szerszámokat meg alkatrészeket. Sikerült egy medencéhez is eljutnom, amit majdnem egy órán keresztül takarítottam, úgyhogy az volt a nap első és utolsó medencéje is egyben. Remélem a holnapi napom termékenyebb lesz.
Amúgy minden hó elolvadt, süt a nap, ma pólóban és farmerban voltam egész nap.
2009. március 3., kedd
Végre egy dolgos nap
Eléggé lefáradtam ma, úgyhogy csak pár mondatban megosztom, hogy mi volt:
A mai nap úgy telt, hogy Igor elvitt engem, és megmutatta a medencéket, amiket ellenőriznem kell. Egyelőre még csak a vegyszereket kell ellenőrizni, meg vizet hozzáadni a medencékhez (ez medencénként nagyjából 10 perc). Van 7 medence (3 DC környékén, 2 Annapolisban, 1 Baltimore-ban, a többi meg elszórva), de ahogy a többiek nyitják a medencéket, úgy egyre több és több lesz. Minden medencét hetente kétszer kell ellenőrizni, és általában egy nap alatt végig lehet menni rajtuk. Persze, ha szebb lesz az idő, akkor onnantól kezdve már porszívózni is kell a medence alját (ez az a tevékenység, amit a jobb felső sarokban lévő képen végez az úriember), az meg már kicsit macerásabb, ami kb. fél óra. Jelenleg még nem lehet csinálni, mivel vannak olyan medencék, amin jégtáblák úszkálnak. :)
Mivel ma mindet megnéztük, holnap nem tudom, hogy mit kell csinálnom, majd meglátjuk. Autó az még mindig nincs, de holnap-holnapután talán már megkapom.
Úgy néz ki, hogy jövő héten jön még egy lengyel srác is medencét nyitogatni, ugyanis több amerikai visszalépett. Nem tudom meddig marad, de úgy néz ki, hogy majd vele osztozom a szobámon. Jó lett volna, ha még egy darabig egyedül lakhatok ott, de hát ez van.
A mai nap úgy telt, hogy Igor elvitt engem, és megmutatta a medencéket, amiket ellenőriznem kell. Egyelőre még csak a vegyszereket kell ellenőrizni, meg vizet hozzáadni a medencékhez (ez medencénként nagyjából 10 perc). Van 7 medence (3 DC környékén, 2 Annapolisban, 1 Baltimore-ban, a többi meg elszórva), de ahogy a többiek nyitják a medencéket, úgy egyre több és több lesz. Minden medencét hetente kétszer kell ellenőrizni, és általában egy nap alatt végig lehet menni rajtuk. Persze, ha szebb lesz az idő, akkor onnantól kezdve már porszívózni is kell a medence alját (ez az a tevékenység, amit a jobb felső sarokban lévő képen végez az úriember), az meg már kicsit macerásabb, ami kb. fél óra. Jelenleg még nem lehet csinálni, mivel vannak olyan medencék, amin jégtáblák úszkálnak. :)
Mivel ma mindet megnéztük, holnap nem tudom, hogy mit kell csinálnom, majd meglátjuk. Autó az még mindig nincs, de holnap-holnapután talán már megkapom.
Úgy néz ki, hogy jövő héten jön még egy lengyel srác is medencét nyitogatni, ugyanis több amerikai visszalépett. Nem tudom meddig marad, de úgy néz ki, hogy majd vele osztozom a szobámon. Jó lett volna, ha még egy darabig egyedül lakhatok ott, de hát ez van.
2009. március 2., hétfő
Még egy laza nap
Reggel felkeltünk, és mindent vastagon borított a hó, nagyjából 15 cm vastagon.
Úgyhogy ma csak elmentünk a szervízbe megnézni, hogy hogy vannak az autók. Hát ugyanúgy, mint voltak: sehogy.
Lukassal beszéltünk, azt mondta, hogy ma ne menjünk sehova. Lehet, hogy holnap is ez lesz (jaj de jó lenne, bár lassan már megöl az unalom). Szerintem Igorral elnézünk 1-2 medencéhez, megmutatja majd, hogy hol mire kell figyelnem.
Délután még leugrottam a bankba elintézni ezt-azt, vacsira meg vettem egy kis sushit.
A munkaruhám meg eszembe juttatta, hogy mennyire szeretem a Vírus című filmet, amit sikeresen le is töltöttem (szigorúan illegálisan), úgyhogy ma este sushi-mozi kombó. :)
2009. február 28., szombat
Egy laza nap
Na hát ma mégsem Annapolisba mentem, hanem elvileg Igorral mentem volna egy helyi medencéhez, illetve utána Baltimore-ba. A valóságban nemigen így történt. :)
Kezdődött azzal, hogy Igor teherautója nem indult be (az enyém meg még nem érkezett meg).
Na, bepattantunk Igor rendes kocsijába, irány az autósbolt, ahol vettünk egy bikázókábelt. Vissza a kocsihoz, nagy nehezen sikerült indulásra bírni. Mivel nem volt kedvünk megkockáztatni egy esetleges Baltimore-i lerobbanást, ezért el kellett vinnünk a szervízbe. Igen ám, de akkor hogy megyünk tovább?
Elmentünk Dominik házához, ahonnan elhoztunk egy másik AquaSafe-es autót. Ez nem teherautó, hanem egy sima fehér személygépkocsi. Ketten átvezettük a két autót a szervízhez, ahol is lepasszoltuk a teherautót, mi indultunk Baltimore-ba a másikkal.
Erről az autóról azt kell tudni, hogy nyáron egy nyikhaj orosz gyerek vezette, aki valószínűleg annyira odáig volt a Ladákért és Volgákért, hogy sikerült egy japán autót olyan szintre süllyeszteni. Belül tiszta retek, ragacsos kormány, megfeketedett ülések, lukas kipufogó és a motornak olyan hangja lett, mint egy jól megszolgált Zetor traktornak. Nem volt túl bíztató, főleg úgy nem, hogy a traktor-hang egyre hangosabbá vált. :)
Mondtam Igornak, hogy nem lesz ez így jó. Ebben a pillanatban, az autópálya közepén egy hatalmas csattanás, mintha valami leszakadt volna az autóból, a visszapillantóban nemigen láttunk mást, csak sűrű világoskék füstöt. Húzás a leállósávba, és ahogy kipattantunk, visszatekintve látjuk, hogy az egész autópálya áll abban a füstben, ami valaha a motorunk volt. :)
Fantasztikus.
Telefon mindenkinek, küldik a vontatót. Chris felvette Igort az autójába, én meg bepattantam a vontatókocsiba. A szervízig kényelmesen eljutottunk, de utána nehezebben ment. A kétszemélyes teherautóba hárman bepréseltük magunkat. Igor ült középen, ő kezelte a sebességváltót, mert csak ő tudott így hozzáférni. Hármasból mindig ötösbe kapcsolt, mivel a négyes kellemetlen lett volna neki is, illetve Szibillának is. :)
Háromra haza is értem, úgyhogy a mai napom elég lazán telt. Remélem még sok ilyen lesz. :)
Most viszont megyek vissza a WalMartba, mert a tegnap vásárolt cipőm kicsit nagy rám (a boltban fel sem tűnt). Drukkoljatok, hogy ne menjen tönkre alattam semmi. :)
Kezdődött azzal, hogy Igor teherautója nem indult be (az enyém meg még nem érkezett meg).
Na, bepattantunk Igor rendes kocsijába, irány az autósbolt, ahol vettünk egy bikázókábelt. Vissza a kocsihoz, nagy nehezen sikerült indulásra bírni. Mivel nem volt kedvünk megkockáztatni egy esetleges Baltimore-i lerobbanást, ezért el kellett vinnünk a szervízbe. Igen ám, de akkor hogy megyünk tovább?
Elmentünk Dominik házához, ahonnan elhoztunk egy másik AquaSafe-es autót. Ez nem teherautó, hanem egy sima fehér személygépkocsi. Ketten átvezettük a két autót a szervízhez, ahol is lepasszoltuk a teherautót, mi indultunk Baltimore-ba a másikkal.
Erről az autóról azt kell tudni, hogy nyáron egy nyikhaj orosz gyerek vezette, aki valószínűleg annyira odáig volt a Ladákért és Volgákért, hogy sikerült egy japán autót olyan szintre süllyeszteni. Belül tiszta retek, ragacsos kormány, megfeketedett ülések, lukas kipufogó és a motornak olyan hangja lett, mint egy jól megszolgált Zetor traktornak. Nem volt túl bíztató, főleg úgy nem, hogy a traktor-hang egyre hangosabbá vált. :)
Mondtam Igornak, hogy nem lesz ez így jó. Ebben a pillanatban, az autópálya közepén egy hatalmas csattanás, mintha valami leszakadt volna az autóból, a visszapillantóban nemigen láttunk mást, csak sűrű világoskék füstöt. Húzás a leállósávba, és ahogy kipattantunk, visszatekintve látjuk, hogy az egész autópálya áll abban a füstben, ami valaha a motorunk volt. :)
Fantasztikus.
Telefon mindenkinek, küldik a vontatót. Chris felvette Igort az autójába, én meg bepattantam a vontatókocsiba. A szervízig kényelmesen eljutottunk, de utána nehezebben ment. A kétszemélyes teherautóba hárman bepréseltük magunkat. Igor ült középen, ő kezelte a sebességváltót, mert csak ő tudott így hozzáférni. Hármasból mindig ötösbe kapcsolt, mivel a négyes kellemetlen lett volna neki is, illetve Szibillának is. :)
Háromra haza is értem, úgyhogy a mai napom elég lazán telt. Remélem még sok ilyen lesz. :)
Most viszont megyek vissza a WalMartba, mert a tegnap vásárolt cipőm kicsit nagy rám (a boltban fel sem tűnt). Drukkoljatok, hogy ne menjen tönkre alattam semmi. :)
2009. február 27., péntek
Helyzetjelentés
Na sziasztok! :)
Tegnap éjjel (nektek tegnap hajnalban) sikeresen megérkeztem. Nem volt erőm így hirtelen leírni mindent, ezért jelentkezem csak most.
Az úton minden rendben ment, a British Airwaysnél ajándékba kaptam egy World Traveller Plus jegyet, minek köszönhetően egy fotelben utaztam. :)
New Yorkból még 4 órát buszoztam DC-be, ahol a főnököm felvett, és elvitt az apartmanba.
Most jelenleg ketten lakunk: én, és Chris (ő egy 35 év körüli lengyel fazon, már ismerem tavalyról, tök rendes). Mindenkinek van saját szobája, úgyhogy nagy a boldogság.
Hogy ne legyen később gond, most gyorsan tisztázom a később felmerülő neveket, és a hozzátartozó emberek kilétét:
Chris: lengyel fazon, lakótársam, csendes, jó fej, nehezen érthetően beszél angolul
Dominik: 30-as cseh srác, ő a cég vezetője, rendes, de néha azért fura
Lukas: 30-as cseh srác, ő a közvetlen főnököm, Dominik öccse, ő nagyon jó fej, nagyon rendes
Igor: 30-as szerb srác, ő volt tavaly nyáron a supervisorunk, őt is nagyon szeretjük, és gyakran mondja vicces hangsúllyal, hogy vádddáffákkkk? :) Ő is szervizesként dolgozik. Amúgy alattunk lakik kettővel a barátnőjével.
Szibilla: Igor barátnője, vajdasági magyar, úgyhogy vele lehet magyarul beszélgetni.
Boban: 40 körüli szerb fazon, tavaly ő is dolgozott supervisorként. Ő is nagyon rendes, ő elvileg majd március végén érkezik.
Amúgy ma megvolt az első munkanap. Chrissel és Igorral átmentünk egy medencéhez. Ott volt Lukas, és még 7-8, 25-30 év körüli amerikai. Ők lesznek elvileg a szervizes fiúk, és mi leszünk az ő vezetőjük (az esetemben ez még nem biztos, de erről majd mindjárt írok). Lukas és Chris megmutatta nekünk, hogy hogyan kell kinyitni egy medencét. Kezdetnek nem hangzik nehéznek, de higyjétek el, hogy az. :)
Először is le kell szedni a medence fóliát, letakarítani, összehajtogatni. Ez nagyjából fél óra – óra.
Utána rátekerni a szelepeket MINDEN csapra, wc-re, csőre. Ezeket ugye a téli víztelenítésnél leszedték. Ez 15 perc.
Utána összerakni a szivattyúrendszert, hogy meg lehessen nyitni a főcsapot. Ez nem olyan vészes mondjuk. Nagyjából fél óra.
Utána jön az izgi rész. Ugye a medence tele van levéllel (a fóliáról beesik), és mocsokkal. Ezt először összelapátoljuk. Fél óra. Utána hozunk egy nagy nyomású slagot (agregátorra van kötve), és az egész medencét lemossuk vele. 1-2 óra.
Utána egy hordóba sósavat keverünk vízzel (kb. 1:2 arányban), és ezt öntözőkancsóval szétlocsoljuk a medencében, hogy leszedje a makacsabb koszt, illetve az algát. (eközben persze védőfelszerelés van rajtunk, úgy nézünk ki mint akik ebolásokat etetnek Zairében :)). Ez még 1-2 óra. Utána mégegy mosás. 1 óra.
Ha ez megvan, megnézzük, hogy a lefolyó jó-e, meg a kisebb repedéseket két komponensű cementszerű izével megjavítjuk. Ez még egy 15 perc.
Ezen kívül még van csomó apróság, ami rengeteg időt elvesz (csavarokat húzogatni, szerszámokat letakarítani, vödröket cipelni...stb.).
Nagyjából a végére 12 órát számolunk, úgyhogy kemény a munka.
Mondanom sem kell, hogy a 8 emberből a végére csak 4-en maradtak. A többiek úgy gondolták, hogy ez nekik túl macerás, pedig nem igazán öltönyös típusú emberek voltak. :)
Ezután Lukas odajött hozzám, és azt mondta, hogy lenne szüksége egy olyan emberre, aki a már nyitva lévő fedett medencékhez megy, és kitakarítja őket, meg beköszön a managerhez, hogy minden OK-e, kell-e valami, ilyenek. Ő rám gondolt, mivel olyasvalaki kell neki, aki tud normálisan ügyfelekkel beszélni, a többiek meg olyanok, hogy hullik a kukorica a zsebükből (ostorral váltanak sebességet). Meg hát ugye sokkal könnyebb, tisztább munka, de emellett azért heti 1-2 napot kéne nekem is medencét nyitogatnom. Mivel a pénz ugyanaz marad, belementem. így több szabadidőm is lesz valószínűleg, és nem este 10-re fogok hazaesni. Majd meglátjuk még, hogy mi hogy lesz pontosan, mert még minden eléggé képlékeny.
Holnap amúgy Annapolisba megyünk medencenyitásra.
Na egyelőre legyen ennyi elég belőlem. :)
Remélem mindenkivel minden rendben van! Sok puszi nektek!
Tegnap éjjel (nektek tegnap hajnalban) sikeresen megérkeztem. Nem volt erőm így hirtelen leírni mindent, ezért jelentkezem csak most.
Az úton minden rendben ment, a British Airwaysnél ajándékba kaptam egy World Traveller Plus jegyet, minek köszönhetően egy fotelben utaztam. :)
New Yorkból még 4 órát buszoztam DC-be, ahol a főnököm felvett, és elvitt az apartmanba.
Most jelenleg ketten lakunk: én, és Chris (ő egy 35 év körüli lengyel fazon, már ismerem tavalyról, tök rendes). Mindenkinek van saját szobája, úgyhogy nagy a boldogság.
Hogy ne legyen később gond, most gyorsan tisztázom a később felmerülő neveket, és a hozzátartozó emberek kilétét:
Chris: lengyel fazon, lakótársam, csendes, jó fej, nehezen érthetően beszél angolul
Dominik: 30-as cseh srác, ő a cég vezetője, rendes, de néha azért fura
Lukas: 30-as cseh srác, ő a közvetlen főnököm, Dominik öccse, ő nagyon jó fej, nagyon rendes
Igor: 30-as szerb srác, ő volt tavaly nyáron a supervisorunk, őt is nagyon szeretjük, és gyakran mondja vicces hangsúllyal, hogy vádddáffákkkk? :) Ő is szervizesként dolgozik. Amúgy alattunk lakik kettővel a barátnőjével.
Szibilla: Igor barátnője, vajdasági magyar, úgyhogy vele lehet magyarul beszélgetni.
Boban: 40 körüli szerb fazon, tavaly ő is dolgozott supervisorként. Ő is nagyon rendes, ő elvileg majd március végén érkezik.
Amúgy ma megvolt az első munkanap. Chrissel és Igorral átmentünk egy medencéhez. Ott volt Lukas, és még 7-8, 25-30 év körüli amerikai. Ők lesznek elvileg a szervizes fiúk, és mi leszünk az ő vezetőjük (az esetemben ez még nem biztos, de erről majd mindjárt írok). Lukas és Chris megmutatta nekünk, hogy hogyan kell kinyitni egy medencét. Kezdetnek nem hangzik nehéznek, de higyjétek el, hogy az. :)
Először is le kell szedni a medence fóliát, letakarítani, összehajtogatni. Ez nagyjából fél óra – óra.
Utána rátekerni a szelepeket MINDEN csapra, wc-re, csőre. Ezeket ugye a téli víztelenítésnél leszedték. Ez 15 perc.
Utána összerakni a szivattyúrendszert, hogy meg lehessen nyitni a főcsapot. Ez nem olyan vészes mondjuk. Nagyjából fél óra.
Utána jön az izgi rész. Ugye a medence tele van levéllel (a fóliáról beesik), és mocsokkal. Ezt először összelapátoljuk. Fél óra. Utána hozunk egy nagy nyomású slagot (agregátorra van kötve), és az egész medencét lemossuk vele. 1-2 óra.
Utána egy hordóba sósavat keverünk vízzel (kb. 1:2 arányban), és ezt öntözőkancsóval szétlocsoljuk a medencében, hogy leszedje a makacsabb koszt, illetve az algát. (eközben persze védőfelszerelés van rajtunk, úgy nézünk ki mint akik ebolásokat etetnek Zairében :)). Ez még 1-2 óra. Utána mégegy mosás. 1 óra.
Ha ez megvan, megnézzük, hogy a lefolyó jó-e, meg a kisebb repedéseket két komponensű cementszerű izével megjavítjuk. Ez még egy 15 perc.
Ezen kívül még van csomó apróság, ami rengeteg időt elvesz (csavarokat húzogatni, szerszámokat letakarítani, vödröket cipelni...stb.).
Nagyjából a végére 12 órát számolunk, úgyhogy kemény a munka.
Mondanom sem kell, hogy a 8 emberből a végére csak 4-en maradtak. A többiek úgy gondolták, hogy ez nekik túl macerás, pedig nem igazán öltönyös típusú emberek voltak. :)
Ezután Lukas odajött hozzám, és azt mondta, hogy lenne szüksége egy olyan emberre, aki a már nyitva lévő fedett medencékhez megy, és kitakarítja őket, meg beköszön a managerhez, hogy minden OK-e, kell-e valami, ilyenek. Ő rám gondolt, mivel olyasvalaki kell neki, aki tud normálisan ügyfelekkel beszélni, a többiek meg olyanok, hogy hullik a kukorica a zsebükből (ostorral váltanak sebességet). Meg hát ugye sokkal könnyebb, tisztább munka, de emellett azért heti 1-2 napot kéne nekem is medencét nyitogatnom. Mivel a pénz ugyanaz marad, belementem. így több szabadidőm is lesz valószínűleg, és nem este 10-re fogok hazaesni. Majd meglátjuk még, hogy mi hogy lesz pontosan, mert még minden eléggé képlékeny.
Holnap amúgy Annapolisba megyünk medencenyitásra.
Na egyelőre legyen ennyi elég belőlem. :)
Remélem mindenkivel minden rendben van! Sok puszi nektek!
2009. február 25., szerda
Na
Most még itthon vagyok, csak ki akarom próbálni, hogy működik-e ez a blogolós izé. :)
Majd jelentkezem még!
Csók mindenkinek (még itthonról)!
Majd jelentkezem még!
Csók mindenkinek (még itthonról)!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
