Rita medencéi
Az én medencéim
2009. augusztus 5., szerda
2009. július 30., csütörtök
Six Flags
Egyik nap Mitkoval és Zakkel gondoltunk egyet, és elmentünk a Six Flagsbe. A Six Flags egy franchise rendszerű vidámpark. Elég sok van belőle az államokban. Az, amelyikben mi voltunk elvileg a második legnagyobb USA-ban (az első azt hiszem New Jersey-ben van). Az a jó benne, hogy egyszer fizetsz a bejáratnál, és utána minden cucc ingyen van. A belépő 8000 Ft-nak megfelelő dollár volt, de ezért 6-szor lehet menni a nyár alatt. Úgyhogy ha mindet leasználjuk, akkor kb. 1300 Ft-ra jön ki alkalmanként.
Egy keddi napon voltunk, azt hittük így kevesebb ember lesz. Hát nem.
A parkolóhely keresés, sorbanállás, jegyvásárlás összesen egy óráig tartott. Bent nem tudom miért, ne is kérdezzétek, de pizzaevéssel kezdtünk. Mondjuk szerencsére nem volt ebből később gond, de akkor is hülye ötlet volt.
Az első dolog, amire felültünk, a Cyclone volt, ami egy fából készült hullámvasút. Első ránézésre olyasmi volt, mint ami nálunk van otthon is. Viccelődtem is, hogy ez nem is olyan nagy szám, meg hogy nálunk otthon a vezető újságot olvas ölbe tett lábbal (tényleg így volt, amikor legutóbb ültem rajta). Fél óra várakozás után fel is ültünk. Hát kicsit durvább volt, mint az otthoni. A pizza is majdnem visszaköszönt, de végül a helyén maradt. :) Előre szólok, hogy a videókon nem mi vagyunk, csak ezeket találtam Youtube-on.
Cyclone
Ezután felültünk a Scream-re. Ez egy olyan cucc, ami egy baromi magas oszlopon van, 9-en lehet ráülni, kilőnek az oszlop tetejéig, és onnan szabadesés. És ezt 3x egymás után. Ez annyira jó volt, hogy hazamenet előtt megint felültünk rá. Mivel Zak ejtőernyőzik, így egy kicsit neki unalmas volt a dolog. :)
Scream
Volt vizipark is, úgyhogy a melegre való tekintettel átmentünk oda is. Itt a szokásos csúzdás móka volt, olyan, mint otthon bármelyik viziparkban. Az egyetlen rossz az volt, hogy minden csúszásra kb 10-15 percet kellett várni.
A csúzdázás után akartunk inni egy sört. Mindhárman 21 év felettiek vagyunk, és mindannyiunknál volt amerikai igazolvány. A gond csak az volt, hogy valami hülye jogszabály miatt, ha 25 évesnél fiatalabb vagy, akkor Massachusetts-i, vagy Connecticut-i igazolvány kell. Hiába volt zöldkártyám, hiába volt Maryland-i jogosítványom, nem volt jó nekik. Ez nem kicsit idegesített fel minket… Aztán arrébmentünk 10 métert, és az ottani helyen viszont kiszolgáltak minket. Ennyit a bürökráciáról.
A vizipark után pedig lenyomtunk három hullámvasutat. A Batman-t, a Mind Eraser-t, és a Bizarrot. Ez utóbbi volt a legdurvább.
Batman
Mind Eraser
Bizarro
Nem tudom mikor megyünk legközelebb (ugye még 5x mehetünk ingyen), de majd egy borús szerdai napot fogunk megcélozni. Összességében nagyon király volt, otthon ilyen hullámvasutak sajnos nincsenek nagyon. Pláne nem ilyen áron.
Arról, hogy mit is csinálunk egész nap
A nyár eleji rohanáshoz képest már sokkal jobb a helyzet. Már minden életmentő tud mindent, mindenki tudja mit szabad, mit nem. Mindenki időben odaér már a medencéjéhez, úgyhogy lényegesebben kevesebb hívást kapunk az ügyfelektől.
Amellett, hogy ADM vagyok, nekem is van 8 medencém. Hetente legalább egyszer, de inkább kétszer meg kell őket látogatni, és megnézni, hogy minden rendben van, valamint aláiratni a heti riportot az ügyfelekkel, amit pedig minden héten el kell küldeni a központi irodába Arlingtonba. Ezen a riporton mindig rajta van, ha valami gondjuk van az ügyfeleknek, illetve osztályozzák az életmentők, illetve a mi munkánkat. Van két medencém, ami 2 órányi autózásra van tőlünk egy Amherst nevű kisvárosban. Na arra például az egész napom rámegy. Mondjuk szeretek oda járni, mert ilyen aranyos kisvárosokon keresztül vezet az út. Tele van hegyekkel meg patakokkal, úgyhogy ha odamegyek, az felér egy szabadnapnak is.
Emellett nekem néha végig kell járnom a divíziómat (ami ugye az én medencéimen kívül Goran, és Marko medencéiből áll), és eljátszani a Janit, hogy én képviselem a céget, és hogy minden rendben van-e az életmentőkkel, a supervisorokkal, és hogy egyáltalán elégedettek-e. Szóval egy héten 2-3 nap erre megy el.
Szombatonként meeting van. Akkor szedjük össze a riportokat mindenkitől, és küldjük át az irodába, illetve akkor beszélünk meg minden fontos dolgot. Az irodából minden héten küldenek valami új feladatot (TB számokat lekérni az életmentőktől, listát készíteni erről-arról, megcsinálni ezt-azt…stb), ezt is akkor beszéljük meg. Nagyjából erre a fél szombat rámegy. Két hetente pedig meg kell csinálnunk a „bérszámfejtést” (sajnos nem tudom jobban megfogalmazni). Ekkor összegezzük, hogy a 75 emberből ki hány órát dolgozott hol, és ezt elküldjük az irodába, hogy ott intézzék a papírmunkát.
Emellett pedig mindig ugranunk kell, ha az ügyfelek hívnak. A leggyakoribb ok az az, hogy a lifeguard késett, menjünk oda és csesszük le. Vagy a lifeguard telefonál munka közben, menjünk oda és csesszük le. Hetente van legalább 2 ilyen hívása mindenkinek.
Tehát egy héten 4-5 napot dolgozunk, a többi napon pedig szabadfoglalkozás. :)
Ez nem fog olyan sokáig tartani mondjuk, mivel augusztusban sokan hazamennek, úgyhogy a nyár vége megint rohanás lesz. Addig meg kihasználjuk a sok szabadidőnket, végülis megérdemeljük azok után, amit nyár elején lenyomtunk.
Amellett, hogy ADM vagyok, nekem is van 8 medencém. Hetente legalább egyszer, de inkább kétszer meg kell őket látogatni, és megnézni, hogy minden rendben van, valamint aláiratni a heti riportot az ügyfelekkel, amit pedig minden héten el kell küldeni a központi irodába Arlingtonba. Ezen a riporton mindig rajta van, ha valami gondjuk van az ügyfeleknek, illetve osztályozzák az életmentők, illetve a mi munkánkat. Van két medencém, ami 2 órányi autózásra van tőlünk egy Amherst nevű kisvárosban. Na arra például az egész napom rámegy. Mondjuk szeretek oda járni, mert ilyen aranyos kisvárosokon keresztül vezet az út. Tele van hegyekkel meg patakokkal, úgyhogy ha odamegyek, az felér egy szabadnapnak is.
Emellett nekem néha végig kell járnom a divíziómat (ami ugye az én medencéimen kívül Goran, és Marko medencéiből áll), és eljátszani a Janit, hogy én képviselem a céget, és hogy minden rendben van-e az életmentőkkel, a supervisorokkal, és hogy egyáltalán elégedettek-e. Szóval egy héten 2-3 nap erre megy el.
Szombatonként meeting van. Akkor szedjük össze a riportokat mindenkitől, és küldjük át az irodába, illetve akkor beszélünk meg minden fontos dolgot. Az irodából minden héten küldenek valami új feladatot (TB számokat lekérni az életmentőktől, listát készíteni erről-arról, megcsinálni ezt-azt…stb), ezt is akkor beszéljük meg. Nagyjából erre a fél szombat rámegy. Két hetente pedig meg kell csinálnunk a „bérszámfejtést” (sajnos nem tudom jobban megfogalmazni). Ekkor összegezzük, hogy a 75 emberből ki hány órát dolgozott hol, és ezt elküldjük az irodába, hogy ott intézzék a papírmunkát.
Emellett pedig mindig ugranunk kell, ha az ügyfelek hívnak. A leggyakoribb ok az az, hogy a lifeguard késett, menjünk oda és csesszük le. Vagy a lifeguard telefonál munka közben, menjünk oda és csesszük le. Hetente van legalább 2 ilyen hívása mindenkinek.
Tehát egy héten 4-5 napot dolgozunk, a többi napon pedig szabadfoglalkozás. :)
Ez nem fog olyan sokáig tartani mondjuk, mivel augusztusban sokan hazamennek, úgyhogy a nyár vége megint rohanás lesz. Addig meg kihasználjuk a sok szabadidőnket, végülis megérdemeljük azok után, amit nyár elején lenyomtunk.
Újra itt
Na hát akkor a nagy szünet után ismét folytatnánk. :)
Mivel elég durva lenne mindent megírni egy bejegyzésben, ezért szép lassan adagoljuk az eseményeket, hogy nektek is könnyebb legyen elolvasni.
Miután Rita megérkezett elég sokat kellett dolgoznunk. Rita intézte az apartmanokat az életmentőknek, ő rendezte be őket, ő intézte a kulcsokat…stb. Kapott is mellé egy jó nagy pickupot, amibe elég sok cuccot lehetett pakolni.
Közben Zak, Marko és én összeraktuk a medencéket. Mivel az összes szivattyú szét volt szedve, szépen össze kellett csavarozni őket, és beindítani a rendszert. Emellett be kellett szerezni mindent, ami az egészségügyi ellenőrzésre kellett (hordágy, lélegeztetőmaszk…stb. Ha minden kész volt, kezdhettük a medence vizét vegyszerekkel rendbehozni. Ha már a klórszint, a ph érték, a keménység (igen, a víz keménységét is ellenőrzik), valamint az alkalinitás (ez nem tudom mi pontosan magyarul, de a ph-érték ingadozást szabályozza) is megfelelt, lehetett csinálni laboratóriumi teszteket. Ha a tesztek jól sikerültek, lehetett intézni a városházán az egészségügyi ellenőrzéseket (igen, minden városban külön külön végig kellett ezt járni). Ha az is sikerült, akkor minden készen állt a nyitáshoz.
Aztán szép lassan elkezdtek érkezni az emberek. Jött még két supervisor, Mitko (bolgár) és Goran (szerb). Úgyhogy a Bostoni management úgy néz ki, hogy Zak és én vagyunk az Assistant Division managerek, Rita, Marko, Goran és Mitko pedig a supervisorok. Zak alá tartozik Rita és Mitko, alám pedig Marko és Goran. Május utolsó két hetében folyamatosan érkeztek az emberek, úgyhogy minden nap valkinek rohanni kellett a buszpályaudvarra, illetve a reptérre, hogy felvegyük az embereket. Mivel rengeteg dolgunk volt, többüknek órákat kellett várni ránk. Mondjuk ez mindenhol így van, annak idején mi is szívtunk ezzel, amikor életmentők voltunk. Összesen van 60 medencénk, és kb 75 életmentő.
Szóval így kezdtünk neki a nyárnak. A nyár eleji rohanást már olvashattátok Ritától, úgyhogy azt én most ki is hagynám. :)
Én közben kaptam egy Dodge Chargert, aminek nagyon örül a fejem, Rita pedig egy Chevy Impalát, aminek pedig az ő feje örül. Ja, és elköltöztünk Marlborough-ba egy ukrán párral, úgyhogy most egy kis nyugi van legalább. Bostonban egy kicsit zsúfolt már az iroda.
Mivel elég durva lenne mindent megírni egy bejegyzésben, ezért szép lassan adagoljuk az eseményeket, hogy nektek is könnyebb legyen elolvasni.
Miután Rita megérkezett elég sokat kellett dolgoznunk. Rita intézte az apartmanokat az életmentőknek, ő rendezte be őket, ő intézte a kulcsokat…stb. Kapott is mellé egy jó nagy pickupot, amibe elég sok cuccot lehetett pakolni.
Közben Zak, Marko és én összeraktuk a medencéket. Mivel az összes szivattyú szét volt szedve, szépen össze kellett csavarozni őket, és beindítani a rendszert. Emellett be kellett szerezni mindent, ami az egészségügyi ellenőrzésre kellett (hordágy, lélegeztetőmaszk…stb. Ha minden kész volt, kezdhettük a medence vizét vegyszerekkel rendbehozni. Ha már a klórszint, a ph érték, a keménység (igen, a víz keménységét is ellenőrzik), valamint az alkalinitás (ez nem tudom mi pontosan magyarul, de a ph-érték ingadozást szabályozza) is megfelelt, lehetett csinálni laboratóriumi teszteket. Ha a tesztek jól sikerültek, lehetett intézni a városházán az egészségügyi ellenőrzéseket (igen, minden városban külön külön végig kellett ezt járni). Ha az is sikerült, akkor minden készen állt a nyitáshoz.
Aztán szép lassan elkezdtek érkezni az emberek. Jött még két supervisor, Mitko (bolgár) és Goran (szerb). Úgyhogy a Bostoni management úgy néz ki, hogy Zak és én vagyunk az Assistant Division managerek, Rita, Marko, Goran és Mitko pedig a supervisorok. Zak alá tartozik Rita és Mitko, alám pedig Marko és Goran. Május utolsó két hetében folyamatosan érkeztek az emberek, úgyhogy minden nap valkinek rohanni kellett a buszpályaudvarra, illetve a reptérre, hogy felvegyük az embereket. Mivel rengeteg dolgunk volt, többüknek órákat kellett várni ránk. Mondjuk ez mindenhol így van, annak idején mi is szívtunk ezzel, amikor életmentők voltunk. Összesen van 60 medencénk, és kb 75 életmentő.
Szóval így kezdtünk neki a nyárnak. A nyár eleji rohanást már olvashattátok Ritától, úgyhogy azt én most ki is hagynám. :)
Én közben kaptam egy Dodge Chargert, aminek nagyon örül a fejem, Rita pedig egy Chevy Impalát, aminek pedig az ő feje örül. Ja, és elköltöztünk Marlborough-ba egy ukrán párral, úgyhogy most egy kis nyugi van legalább. Bostonban egy kicsit zsúfolt már az iroda.
2009. június 26., péntek
Szezon eleji rohanás
Ezt is a Rita írta! :)
Kezdek lustulni...bocs.
"Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy eddig nem jeletkeztünk, de az elmúlt egy hónap villám gyorsan eltelt. Rengeteget kellett dolgoznunk, és mindeközben iszonyú fejetlenség, össze-visszaság, kapkodás, rohanás és idegeskedés volt a jellemző. De kezdjük a legelején.
Az első hetekben az volt a feladatunk, hogy minden medencét előkészítsünk a nyitásra. Ez lényegében mindent magában foglalt onnantól kezdve, hogy az összes napozóágyat, asztalt, székeket ki kellett pakolni, minden korlátot, lépcsőt el kellett helyezni, minden figyelmeztető táblát, szabályt ki kellett tenni, minden hibás dolgot meg kellett javítani, ezen felül pedig tisztán is kelett már tartani a medence vizét, illetve ellenőrizni, hogy minden rendben van-e a vegyszerek szintjével. Szerencsére már elég jól álltak a dolgok mire megérkeztünk, de még így is elképesztően sok volt a tennivaló. Miután mind a 60 medence nyitásra készen állt, be kellett jelenteni őket egy kötelező vizsgálatra is, amit mindig a helyi közegészségügyi hivatal végez. Ezen áll, vagy bukik minden, ha megvan az engedély, akkor kinyithat a medence, ha nem, akkor később újra próbálkozhatunk.
Minden évben Memorial Day – május utolsó hétfője - az a nap, amikor kinyithatak a medencék. Ez a nap egyébként az elesett amerikai katonák ünnepe, de mintha ezzel nem nagyon foglalkoznának, inkább csak mindenki megrohamozza a medencéket ezerrel. Szóval megállás nélkül dolgoztunk, hogy minden medence átmenjen a vizsgálaton, és ki tudjon nyitni időben.
Ezzel egyidőben persze a lifeguardok dolgait is intézni kellett, ami szintén nagyon fontos volt, ez a feladat rám hárult. Először is be kellett szereznem néhány hiányzó alap felszerelést az apartmanokba, ez annyit jelentett, hogy kb. 40 álló lámpát, 50 lábast, 30 serpenyőt, meg 200 izzót kellett vennem. Mindezt persze tök egyedül, úgyhogy mondanom sem kell, hogy akadt némi nehézségem. Először tanácstalanul álltam a két raklapnyi áru előtt, hogy vajon mégis hogyan fogom mindezt eltolni egyáltalán a kasszáig, nem ebszélve arról, hogy a kis KIA-ba hogy fog mindez beférni... De aztán gyorsan szóltam, hogy kéne egy kis segítség, és máris jöttek buzgón a mégnagyobb bevásárlókocsikkal, sőt, még a kocsimba is bepakoltak nekem. =) Ezután már csak annyi volt a dolgom, hogy óvatosan hazaszállítsam az árut.
A következő napokban folyamatosan érkezett valami új az apartmanunkba: matracok, asztalok, székek, fax gépek, konyhai cuccok, minden egyéb kellék, ami még kellett a lifeguardoknak. Mást sem csináltam, minthogy különféle dobozokat rámoltam ki-be a lakásba, hát eléggé kifáradtam tőle... Miután megérkezett minden felszerelés már indulhattam is útnak, hogy minden apartmant szépen berendezzek.
Ekkor már kaptam egy állat pick-up truckot, hogy tudjak jól szállítani mindent. Egy vadonatúj, sötétkék Chevrolet Silveradot kaptam, persze nagyon élveztem, iszonyat jó volt vezetni! A munka mondjuk eléggé megterhelő volt, főleg, hogy összesen 18 apartmant kellett berendeznem. Ráadásul néha akadtak olyan plusz nehézségek is, mint pl. amikor másfél órát kellett várnom, csak hogy felvegyem az apartman kulcsait, mert várnom kellett az iroda faxára Virginiából, aztán persze, hogy a második emeleten volt a lakás, és naná, hogy tök egyedül kellett felcipelnem az összes hülye széket, asztalt, lámpát, meg martacot, és közben még a telefonom is megcsörrent, hogy ugyan vegyem már fel azt a 3 szerb életmentőt, akik már 2 órája várnak a reptéren, mindezt úgy, hogy csupán másfél órányira voltam Bostontól... na igen...
És még csak most érkeztünk el a Memorial Day előtti estéhez, ami a legkeményebb volt. Már kapásból hulla fáradt volt mindenki, mikor hazaestünk a munkából, és még csak ekkor kezdődött a java. A medencék száma adott volt, az eddig megérkezett életmentők száma is adott volt, valamint az is, hogy melyik apartmanba hány embert tettünk. Már csak azt kellett kitalálni, hogy melyik medencénél melyik életmentő dolgozzon. Erre volt is egy előre elkészített táblázat, de az a szezon egészére vonatkozott, amivel csupán annyi probléma volt, hogy a szükséges 70 életmentő helyett eddig megérkezett kb 50, a maradék még javában otthon volt, Európában, nem beszélve arról, hogy pl. a biciklik, amikkel a lifeguardok bizonyos medencékhez mentek volna, még a boltokban várakoztak, mivel biciklit venni senkinek sem volt még ideje, hiszen azt sem tudtuk hány apartmanba kell majd, milyen medencékhez. Szóval nem volt olyan egyszerű a helyzet, de mindez ugye a managereket nem érdekelte, hiszen megvolt a szerződés, a medencékhez életmentő kellett, nincs mese. Hajnali 1 körülre valahogy ki is sakkoztuk a megoldást, bár már látni se láttunk a fáradtságtól, de minden stimmelt! Megvolt minden medencéhez az életmentő! Ez már önmagában is elképesztő siker, ugyanis általában nem szokott elég lifeguard lenni, de mi megcsináltuk!! Ezután még mindig nem volt vége, mert annyi volt még a dolgunk, hogy autóba pattanjunk, és minden egyes apartmanhoz elmenjünk, és odaadjuk nekik az egyenruhákat, minden egyéb felszerelést, illetve a térképeket, amivel másnap reggel szépen mindenki odatalál a medencékhez. Hát aznap körülbelül hajnali 6-ra értünk haza. De nem baj, mert teljes volt a siker. Már csak a reggeltől kellett tartanunk, hogy vajon melyik menedzser fog idegesen telefonálni, hogy a lifeguard nincs a helyén, vagy, hogy semmit nem tud, hogy mit kéne csinálnia... mert persze arra, hogy a lifeguardokat még be is tanítsuk végképp nem volt időnk. Na, hát ilyen izgalmakkal telt a május.
A június már teljesen más feladatokról szólt, de az iram még hasonló volt az elején. Lássuk mindezt gyorsított felvételben.
Kinyitottuk az összes medencét. Juhé. Szétosztottuk a medencéket a supervisorok között. Megkaptam az északi részt. Nagyon boldog voltam. Elkezdtük meglátogatni az életmentőinket. Elmagyaráztunk nekik mindent. Nem volt elég egyszer, mentünk többször. Úgy tűnt mindenkivel minden rendben. Ideges telefonhívás, napozik a lifeguard, nincs itt a lifeguard, késik a lifeguard... Lifeguardok letolása, menedzsrek engesztelése. Radek megérkezik. Meetingek sora. Elkísér a medencéimhez. El van ájulva, hogy máris mindenkit ismerek, meg, hogy mindenki ismer engem is. Megcsináltuk az első felmérést közösen. Nagyon meg volt elégedve velünk. Elvitt minket vacsorázni. Peti hatalmas steaket evett, én salátát. Utána sörözés az apartmanban. Újabb lifeguardok érkeznek. Költöztetés. Lifeguardkiképzés. Próbálom megcsinálni a beosztást. Új autókat kapunk. Nagyon örül a fejünk. Újra Little Riverben. Vacsora a kedvenc lifeguardjainknál. Millpond is kinyit végre. Költözünk. Még mindig küszködök a beosztással .Esik az eső. Az első közös szabadnap. Kirándulás Kennebunkportra. Veszünk Red Sox-os pizsamát, most már igazi bostoniak lettünk. Filterszerelés a medencénél. Rendrakás a lakásban, lazítás a jacuzziban. Még mindig esik...
Az új lakásról. Végül úgy alakultak a dolgok, hogy nem kültöztünk saját lakásba, viszont egy nagyon szép apartmanba költöztünk Marlborough-ban. Van saját szobánk, fürdőnk, és egy hatalmas gardróbunk is. Egy ukrán párral lakunk együtt, akik nagyon aranyosak. Már szépen berendezgettük a szobánkat, a fürdőszobát, meg a konyhát is. A medence is közel van, és a jacuzzit is nagyon élvezük. Az egyetlen baj csak az, hogy kicsit messze vagyunk mindentől.
A napi rutin. Mostanra már szerencsére tényleg lelassultak a dolgok. Minden életmentő megérkezett, mindenki a helyén van, és ami a legfontosabb, mindenki tud mindent – legalábbis nagyon reméljük! Már csak annyi a dolgunk, hogy hetente ellenőrzünk minden medencét, kézbesítjük a paychekkeket, összegyűjtjük a timesheeteket, illetve megoldunk mindent, amit közben kell. Ha mindenhol minden rendben van, akkor pár nap alatt simán meg is tudunk csinálni mindent. Reméljük ez így is lesz.
Nagyon hiányoztok! Sok puszi mindenkinek!!"
Kezdek lustulni...bocs.
"Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy eddig nem jeletkeztünk, de az elmúlt egy hónap villám gyorsan eltelt. Rengeteget kellett dolgoznunk, és mindeközben iszonyú fejetlenség, össze-visszaság, kapkodás, rohanás és idegeskedés volt a jellemző. De kezdjük a legelején.
Az első hetekben az volt a feladatunk, hogy minden medencét előkészítsünk a nyitásra. Ez lényegében mindent magában foglalt onnantól kezdve, hogy az összes napozóágyat, asztalt, székeket ki kellett pakolni, minden korlátot, lépcsőt el kellett helyezni, minden figyelmeztető táblát, szabályt ki kellett tenni, minden hibás dolgot meg kellett javítani, ezen felül pedig tisztán is kelett már tartani a medence vizét, illetve ellenőrizni, hogy minden rendben van-e a vegyszerek szintjével. Szerencsére már elég jól álltak a dolgok mire megérkeztünk, de még így is elképesztően sok volt a tennivaló. Miután mind a 60 medence nyitásra készen állt, be kellett jelenteni őket egy kötelező vizsgálatra is, amit mindig a helyi közegészségügyi hivatal végez. Ezen áll, vagy bukik minden, ha megvan az engedély, akkor kinyithat a medence, ha nem, akkor később újra próbálkozhatunk.
Minden évben Memorial Day – május utolsó hétfője - az a nap, amikor kinyithatak a medencék. Ez a nap egyébként az elesett amerikai katonák ünnepe, de mintha ezzel nem nagyon foglalkoznának, inkább csak mindenki megrohamozza a medencéket ezerrel. Szóval megállás nélkül dolgoztunk, hogy minden medence átmenjen a vizsgálaton, és ki tudjon nyitni időben.
Ezzel egyidőben persze a lifeguardok dolgait is intézni kellett, ami szintén nagyon fontos volt, ez a feladat rám hárult. Először is be kellett szereznem néhány hiányzó alap felszerelést az apartmanokba, ez annyit jelentett, hogy kb. 40 álló lámpát, 50 lábast, 30 serpenyőt, meg 200 izzót kellett vennem. Mindezt persze tök egyedül, úgyhogy mondanom sem kell, hogy akadt némi nehézségem. Először tanácstalanul álltam a két raklapnyi áru előtt, hogy vajon mégis hogyan fogom mindezt eltolni egyáltalán a kasszáig, nem ebszélve arról, hogy a kis KIA-ba hogy fog mindez beférni... De aztán gyorsan szóltam, hogy kéne egy kis segítség, és máris jöttek buzgón a mégnagyobb bevásárlókocsikkal, sőt, még a kocsimba is bepakoltak nekem. =) Ezután már csak annyi volt a dolgom, hogy óvatosan hazaszállítsam az árut.
A következő napokban folyamatosan érkezett valami új az apartmanunkba: matracok, asztalok, székek, fax gépek, konyhai cuccok, minden egyéb kellék, ami még kellett a lifeguardoknak. Mást sem csináltam, minthogy különféle dobozokat rámoltam ki-be a lakásba, hát eléggé kifáradtam tőle... Miután megérkezett minden felszerelés már indulhattam is útnak, hogy minden apartmant szépen berendezzek.
Ekkor már kaptam egy állat pick-up truckot, hogy tudjak jól szállítani mindent. Egy vadonatúj, sötétkék Chevrolet Silveradot kaptam, persze nagyon élveztem, iszonyat jó volt vezetni! A munka mondjuk eléggé megterhelő volt, főleg, hogy összesen 18 apartmant kellett berendeznem. Ráadásul néha akadtak olyan plusz nehézségek is, mint pl. amikor másfél órát kellett várnom, csak hogy felvegyem az apartman kulcsait, mert várnom kellett az iroda faxára Virginiából, aztán persze, hogy a második emeleten volt a lakás, és naná, hogy tök egyedül kellett felcipelnem az összes hülye széket, asztalt, lámpát, meg martacot, és közben még a telefonom is megcsörrent, hogy ugyan vegyem már fel azt a 3 szerb életmentőt, akik már 2 órája várnak a reptéren, mindezt úgy, hogy csupán másfél órányira voltam Bostontól... na igen...
És még csak most érkeztünk el a Memorial Day előtti estéhez, ami a legkeményebb volt. Már kapásból hulla fáradt volt mindenki, mikor hazaestünk a munkából, és még csak ekkor kezdődött a java. A medencék száma adott volt, az eddig megérkezett életmentők száma is adott volt, valamint az is, hogy melyik apartmanba hány embert tettünk. Már csak azt kellett kitalálni, hogy melyik medencénél melyik életmentő dolgozzon. Erre volt is egy előre elkészített táblázat, de az a szezon egészére vonatkozott, amivel csupán annyi probléma volt, hogy a szükséges 70 életmentő helyett eddig megérkezett kb 50, a maradék még javában otthon volt, Európában, nem beszélve arról, hogy pl. a biciklik, amikkel a lifeguardok bizonyos medencékhez mentek volna, még a boltokban várakoztak, mivel biciklit venni senkinek sem volt még ideje, hiszen azt sem tudtuk hány apartmanba kell majd, milyen medencékhez. Szóval nem volt olyan egyszerű a helyzet, de mindez ugye a managereket nem érdekelte, hiszen megvolt a szerződés, a medencékhez életmentő kellett, nincs mese. Hajnali 1 körülre valahogy ki is sakkoztuk a megoldást, bár már látni se láttunk a fáradtságtól, de minden stimmelt! Megvolt minden medencéhez az életmentő! Ez már önmagában is elképesztő siker, ugyanis általában nem szokott elég lifeguard lenni, de mi megcsináltuk!! Ezután még mindig nem volt vége, mert annyi volt még a dolgunk, hogy autóba pattanjunk, és minden egyes apartmanhoz elmenjünk, és odaadjuk nekik az egyenruhákat, minden egyéb felszerelést, illetve a térképeket, amivel másnap reggel szépen mindenki odatalál a medencékhez. Hát aznap körülbelül hajnali 6-ra értünk haza. De nem baj, mert teljes volt a siker. Már csak a reggeltől kellett tartanunk, hogy vajon melyik menedzser fog idegesen telefonálni, hogy a lifeguard nincs a helyén, vagy, hogy semmit nem tud, hogy mit kéne csinálnia... mert persze arra, hogy a lifeguardokat még be is tanítsuk végképp nem volt időnk. Na, hát ilyen izgalmakkal telt a május.
A június már teljesen más feladatokról szólt, de az iram még hasonló volt az elején. Lássuk mindezt gyorsított felvételben.
Kinyitottuk az összes medencét. Juhé. Szétosztottuk a medencéket a supervisorok között. Megkaptam az északi részt. Nagyon boldog voltam. Elkezdtük meglátogatni az életmentőinket. Elmagyaráztunk nekik mindent. Nem volt elég egyszer, mentünk többször. Úgy tűnt mindenkivel minden rendben. Ideges telefonhívás, napozik a lifeguard, nincs itt a lifeguard, késik a lifeguard... Lifeguardok letolása, menedzsrek engesztelése. Radek megérkezik. Meetingek sora. Elkísér a medencéimhez. El van ájulva, hogy máris mindenkit ismerek, meg, hogy mindenki ismer engem is. Megcsináltuk az első felmérést közösen. Nagyon meg volt elégedve velünk. Elvitt minket vacsorázni. Peti hatalmas steaket evett, én salátát. Utána sörözés az apartmanban. Újabb lifeguardok érkeznek. Költöztetés. Lifeguardkiképzés. Próbálom megcsinálni a beosztást. Új autókat kapunk. Nagyon örül a fejünk. Újra Little Riverben. Vacsora a kedvenc lifeguardjainknál. Millpond is kinyit végre. Költözünk. Még mindig küszködök a beosztással .Esik az eső. Az első közös szabadnap. Kirándulás Kennebunkportra. Veszünk Red Sox-os pizsamát, most már igazi bostoniak lettünk. Filterszerelés a medencénél. Rendrakás a lakásban, lazítás a jacuzziban. Még mindig esik...
Az új lakásról. Végül úgy alakultak a dolgok, hogy nem kültöztünk saját lakásba, viszont egy nagyon szép apartmanba költöztünk Marlborough-ban. Van saját szobánk, fürdőnk, és egy hatalmas gardróbunk is. Egy ukrán párral lakunk együtt, akik nagyon aranyosak. Már szépen berendezgettük a szobánkat, a fürdőszobát, meg a konyhát is. A medence is közel van, és a jacuzzit is nagyon élvezük. Az egyetlen baj csak az, hogy kicsit messze vagyunk mindentől.
A napi rutin. Mostanra már szerencsére tényleg lelassultak a dolgok. Minden életmentő megérkezett, mindenki a helyén van, és ami a legfontosabb, mindenki tud mindent – legalábbis nagyon reméljük! Már csak annyi a dolgunk, hogy hetente ellenőrzünk minden medencét, kézbesítjük a paychekkeket, összegyűjtjük a timesheeteket, illetve megoldunk mindent, amit közben kell. Ha mindenhol minden rendben van, akkor pár nap alatt simán meg is tudunk csinálni mindent. Reméljük ez így is lesz.
Nagyon hiányoztok! Sok puszi mindenkinek!!"
Medencéslány jelentkezik :)
Ezt a bejegyzést Rita írta a bostonians2009.blogspot.com-ra. Úgyhogy most két blogot futtatunk egyszerre. :) Ami oda felkerül, azt felteszem ide, és fordítva.
Na de a lényeg, hogy ezt ő írta még május elején, csak nem volt időnk semmire.
De ez majd a második bejegyzéséből kiderül.
Szóval fogadjátok szeretettel a medencéslányt! :)
"Sziasztok!
Na, vasárnap végre sikeresen megérkeztem Bostonba!
Az utazás eléggé hosszú és nagyon kimerítő volt. Természetesen, mivel egyedül utaztam, az összes extra dolognak, ami eddig még sohasem fordult elő, most mind egyszerre kellett történnie... Kezdjük azzal, hogy leszálltunk Londonban, és mindenhol elképesztő mennyiségű embert és végtelen kígyózó sorokat láttam. Annyira azért nem ijedtem meg, mert tudtam, hogy van időm bőven az átszállással. Direkt hagytam jó sok időt, ha bármi malőr becsúszna, akkor is jó legyek, és tessék. Minden reptéri dolgozó fejvesztve rohangált fel és alá, és szedték ki a sorokból azokat, akiknek sietniük kellett a csatlakozásuk miatt, mindeközben én szépen nyugodtan kivártam a soromat. Mikor már kicsit előrébb haladtak a dolgok odajött egy indiai fazon a környékünkre, és elkezdett beszélgetni a mögöttem álló házaspárral. Nem nagyon hallottam őket, de utána gyorsan szóba elegyedtem velük, hogy kiderítsem mi a helyzet. Azt hittem, biztos valami orvosi vizsgálat miatt van az egész, de kiderült, hogy nem erről van szó, hanem most éppen mindenkit egyesével jó alaposan átvizsgálnak... Hát nagyon jó, de nem baj, fő a biztonság. Végül is a 2 órás várakozást leszámítva nem volt semmi extra, kivéve, hogy semmifajta folyadékot nem engedtek felvinni a gépre, egy kortyot sem. Minden elektronikai cuccot, és neszeszert külön zacskóba kellett tenni. A kézfertőtlenítőmet is simán kidobatták velem, mert a dobozára 105 ml volt írva, és ugye 100 ml a határ, az nem nagyon érdekelte őket, hogy körülbelül 0,4 ml van benne valójában, mert szinte már az egész doboz tök üres, mindegy volt egy vadi új 100 ml-es verzióm is, azzal bezzeg nem problémáztak. =)
Miután átvergődtem magam mindenen nem is maradt olyan sok időm. Elintéztem az ülőhelyemet a gépen, jó kis csendes helyet választottam, aztán ebédeltem egy szendvicset, és már szinte boardingolhattunk is. Miközben sorbaálltam odajött hozzám egy nő, hogy valami British Airways-es kérdőívet, vagy mit kitöltessen velem, de csak pár perc volt az egész, úgyhogy nem bántam. A géphez ezután busszal mentünk. Már ez is furcsa volt kicsit, de mindegy. Már fönt ültem a buszon, mikor értesítettek, hogy késni fogunk. Nagyon jó. De szerencsére nem volt vészes, mert kb. fél órát várakozatunk, aztán már mehettünk is. Valami gond volt a kerékkel, utána meg átvizsgálták az egész gépet, hogy biztos minden rendben legyen. Mondták, hogy ne izguljunk, nem fogunk sokat késni, mert majd behozzuk. =) A repülőút viszonylag gyorsan telt, csak elég rázós volt. Jó sokáig, vagy fél órán át folyamatosan dobált a gép, elég erősen, úgyhogy végül lejjebb repültünk egy kicsit, és mindjárt jobb lett. Szerencsére nem nagyon zavart a dolog, csak kicsit összerázódott a fejem. =) A leszállásnál viszont elég rossz volt, mert ott is nagyon dobált minket, úgyhogy ott már én is rosszul lettem kicsit. Mikor végre leszálltunk, még mindig várnom kellett egy csomót, mert persze a gép leghátuljában ültem.
Miután végre leszálltam a gépről már mehettem is a bevándorlási officerhez. Minden rendben volt, odaadtam neki a nagy borítékot, ő meg gyorsan csinált egy képet rólam. Kérdezte, hogy nem akarok-e mosolyogni a képen. Én mondtam, hogy jejdejó, persze hogy akarok, csak azt hittem nem lehet. Erre ő csak annyit mondott, hogy á dehogynem, most már Amerikában vagyok, innentől kezdve mindenhol mosolyognom kell! =)
Ezután gyorsan leszedtem a szalagról a csomagjaimat, és már rohantam is Petihez!! =) Persze én voltam a legutolsó, aki kijött, de legalább nem kellett sokáig keresgélnem. =) Miután gyorsan megszeretgettük egymást, utána bepattantunk a kocsiba, és már indultunk is Boston felé. Kb. este 11-re érkeztünk meg, úgyhogy én már teljesen ki voltam purcanva. De annyira jó volt együtt lenni végre, úgyhogy nem igazán érdekelt semmi. =)
Másnap reggel már indultunk is Petivel dolgozni. Nekem egyelőre semmi komoly feladatom nem volt, csak délután kellett elugranom lemérni pár medencét (hosszúság, szélesség, mélység). Ez azért kell, mert ki kell majd számolnunk, hogy melyik medence hány gallonos, illetve mennyi a fürdőző kapacitása. Mivel egyedül kellett mennem kifejezetten örültem neki, hogy senki nem tartja majd a colstok másik végét, de nem baj, megoldottam ügyesen. Még a hülye hullámos formájú medencét is csak lemértem valahogy, bár nem kifejezetten pontosak a méréseim, de nem baj, mert úgy döntöttem, hogy ez tökéletesen elég lesz csak úgy körülbelül is.
Ezután mondta Zack, hogy jöjjek nyugodtan haza. Igenám, de kulcsot elfelejtett adni, és nekem is tökre kiment a
fejemből, és persze mindez már csak a ház előtt derült ki. Felhívtam őket telefonon, de mondták, hogy inkább Marconak szóljak, mert ők későn jönnek. Marco, mint utóbb kiderült aznap sikeresen kizárta magát az autójából..., szóval ő éjjel fél 12 fele érkezett csak meg, de ezt ekkor persze még nem tudtam. Én szépen vártam a ház előtt. Másfél óra után úgy döntöttem, hogy nem üldögélek tovább a kocsiban, hanem felfedezem egy kicsit a környéket, úgyhogy kisétáltam az óceánpartra, meg tettem egy kört a University of Massachusetts körül.
Naná, hogy még mindig senki nem volt sehol mire visszaértem. Mivel elég fáradt voltam, gondoltam alszom egy kicsit, hátha lesz már itt valaki, mire felébredek. Mire felkeltem már több, mint két és fél órája vártam, persze sehol senki még mindig. Petiék csak egy óra múlva indultak haza, úgyhogy tovább vártam... és ez még így ment egy darabig, mivel Petiék végül csak negyed 11-re értek haza. Szóval több, mint 4 óra hosszat kellett várnom! Hát nem volt túl jó, főleg így első nap, mikor még amúgy is tök fáradt voltam. Azóta mindig van nálam kulcs. =)
A ház amúgy elképesztően jó helyen van, közvetlenül az öbölben, a University of Massachusetts mellet. Közel van a belvároshoz is, és fél utcányira van az óceán a gyönyörű parkosított parttal és futópályával. A baj csak az, hogy ez egy három hálószobás ház egy fürdővel, szóval innen mindenképp költözünk, csak még nem tudjuk hová. Amúgy kiderült, hogy mégsem lesz sehol olyan céges apartman, amit csak 2 supervisornak bérelnek, úgyhogy vagy bérelünk magunknak, vagy nem lakunk külön. =(
Tegnap voltunk is még délelőtt egy helyen, ahol az első évben laktunk szeptember utolsó felében. Az jó helyen is lenne, meg emlékeztünk rá, hogy kissé lepattant volt, szóval gondoltuk biztos jó olcsó lesz. Amúgy eredetileg azért mentünk oda, hogy felvegyük a lifeguardok apartmanjának kulcsait, mert most is fognak itt lakni életmentők. Hát mikor a csajszi megmutatta a lakást, nem hittünk a szemünknek. Minden apartmant totál felújítottak! Ez azt jelenti, hogy tök új hűtő, sütő, mikró, mosógép, konyhaszekrény, minden!! Elképesztően gyönyörű volt. Azért megkérdeztük, hogy mennyibe kerülne, ha mi bérelnénk itt magunknak apartmant, rövid időre, azonnali beköltözéssel. A dolognak nem is lenne semmi akadálya, csak mivel rövid időre bérelnénk, ezért kicsit drágább lenne. És mivel felújítások is voltak sajnos már az alapár is drágább, mint a mi felső határunk, úgyhogy ez sajna kilőve. Most gondolkodunk nagyon a dolgon, hogyha tényleg ennyibe kerülnek itt az apartmanok, és sehol sem találunk olcsóbbat, akkor lehetséges, hogy nem tudunk még külön költözni, de akkor mondjuk két másik emberrel még össze is költöznénk, egy két hálószobás, két fürdős lakásba. Ráadásul oda költözünk, ahova mi akarunk, és abba is elég sok beleszólásunk van, hogy kikkel. Nem beszélve arról, hogy nagyon sok medence luxus apartmanoknál van, és egyik szebb, mint a másik. Még utána járunk azért a dolognak, hátha tudunk bérelni valamit, de sajna eléggé felmentek az árak, úgyhogy nem valószínű, hogy összejön. De ha nem, akkor meg igyekszünk a céggel valami állati szép helyre kerülni. =)
Beszéltem ma Cornéliával, nagyon aranyos volt, úgy örült, hogy el tudtuk intézni, hogy megint itt legyünk Bostonban, és rögtön kérdezte, hogy mikor tudunk már menni hozzájuk. =) Mi is nagyon nagyon örülünk, hogy itt elehetünk, és majd megyünk is, amint tudunk.
Még elég zavarosak a dolgok, Chad sincs még itt, úgyhogy majd szépen lassan kialakul, hogyan is lesz minden.
Amúgy tök durva, mert tényleg órákba telik eljutni egyik helyről a másikra, még ha közel is vannak. Ma is alig voltunk valahol, mégis egész nap vezettünk. Eléggé nagy a forgalom ráadásul. Amúgy ma nem volt semmi különös, mivel mindkét kocsit vissza kellett vinni a kölcsönzőbe ezért két autóval mentünk, és csak Petinél volt GPS, úgyhogy én csak követtem őt. Ez aztán egész nap így ment, mivel haza jönni tökre bonyolult lett volna, meg sose lehet tudni, hogy mikor adódik a nap folyamán valami váratlan feladat valakinek. Szóval sajna nem voltunk valami környezetbarátok ma, de még jó, hogy céges autók. =)
Na, egyelőre ennyi.
Na de a lényeg, hogy ezt ő írta még május elején, csak nem volt időnk semmire.
De ez majd a második bejegyzéséből kiderül.
Szóval fogadjátok szeretettel a medencéslányt! :)
"Sziasztok!
Na, vasárnap végre sikeresen megérkeztem Bostonba!
Az utazás eléggé hosszú és nagyon kimerítő volt. Természetesen, mivel egyedül utaztam, az összes extra dolognak, ami eddig még sohasem fordult elő, most mind egyszerre kellett történnie... Kezdjük azzal, hogy leszálltunk Londonban, és mindenhol elképesztő mennyiségű embert és végtelen kígyózó sorokat láttam. Annyira azért nem ijedtem meg, mert tudtam, hogy van időm bőven az átszállással. Direkt hagytam jó sok időt, ha bármi malőr becsúszna, akkor is jó legyek, és tessék. Minden reptéri dolgozó fejvesztve rohangált fel és alá, és szedték ki a sorokból azokat, akiknek sietniük kellett a csatlakozásuk miatt, mindeközben én szépen nyugodtan kivártam a soromat. Mikor már kicsit előrébb haladtak a dolgok odajött egy indiai fazon a környékünkre, és elkezdett beszélgetni a mögöttem álló házaspárral. Nem nagyon hallottam őket, de utána gyorsan szóba elegyedtem velük, hogy kiderítsem mi a helyzet. Azt hittem, biztos valami orvosi vizsgálat miatt van az egész, de kiderült, hogy nem erről van szó, hanem most éppen mindenkit egyesével jó alaposan átvizsgálnak... Hát nagyon jó, de nem baj, fő a biztonság. Végül is a 2 órás várakozást leszámítva nem volt semmi extra, kivéve, hogy semmifajta folyadékot nem engedtek felvinni a gépre, egy kortyot sem. Minden elektronikai cuccot, és neszeszert külön zacskóba kellett tenni. A kézfertőtlenítőmet is simán kidobatták velem, mert a dobozára 105 ml volt írva, és ugye 100 ml a határ, az nem nagyon érdekelte őket, hogy körülbelül 0,4 ml van benne valójában, mert szinte már az egész doboz tök üres, mindegy volt egy vadi új 100 ml-es verzióm is, azzal bezzeg nem problémáztak. =)
Miután átvergődtem magam mindenen nem is maradt olyan sok időm. Elintéztem az ülőhelyemet a gépen, jó kis csendes helyet választottam, aztán ebédeltem egy szendvicset, és már szinte boardingolhattunk is. Miközben sorbaálltam odajött hozzám egy nő, hogy valami British Airways-es kérdőívet, vagy mit kitöltessen velem, de csak pár perc volt az egész, úgyhogy nem bántam. A géphez ezután busszal mentünk. Már ez is furcsa volt kicsit, de mindegy. Már fönt ültem a buszon, mikor értesítettek, hogy késni fogunk. Nagyon jó. De szerencsére nem volt vészes, mert kb. fél órát várakozatunk, aztán már mehettünk is. Valami gond volt a kerékkel, utána meg átvizsgálták az egész gépet, hogy biztos minden rendben legyen. Mondták, hogy ne izguljunk, nem fogunk sokat késni, mert majd behozzuk. =) A repülőút viszonylag gyorsan telt, csak elég rázós volt. Jó sokáig, vagy fél órán át folyamatosan dobált a gép, elég erősen, úgyhogy végül lejjebb repültünk egy kicsit, és mindjárt jobb lett. Szerencsére nem nagyon zavart a dolog, csak kicsit összerázódott a fejem. =) A leszállásnál viszont elég rossz volt, mert ott is nagyon dobált minket, úgyhogy ott már én is rosszul lettem kicsit. Mikor végre leszálltunk, még mindig várnom kellett egy csomót, mert persze a gép leghátuljában ültem.
Miután végre leszálltam a gépről már mehettem is a bevándorlási officerhez. Minden rendben volt, odaadtam neki a nagy borítékot, ő meg gyorsan csinált egy képet rólam. Kérdezte, hogy nem akarok-e mosolyogni a képen. Én mondtam, hogy jejdejó, persze hogy akarok, csak azt hittem nem lehet. Erre ő csak annyit mondott, hogy á dehogynem, most már Amerikában vagyok, innentől kezdve mindenhol mosolyognom kell! =)
Ezután gyorsan leszedtem a szalagról a csomagjaimat, és már rohantam is Petihez!! =) Persze én voltam a legutolsó, aki kijött, de legalább nem kellett sokáig keresgélnem. =) Miután gyorsan megszeretgettük egymást, utána bepattantunk a kocsiba, és már indultunk is Boston felé. Kb. este 11-re érkeztünk meg, úgyhogy én már teljesen ki voltam purcanva. De annyira jó volt együtt lenni végre, úgyhogy nem igazán érdekelt semmi. =)
Másnap reggel már indultunk is Petivel dolgozni. Nekem egyelőre semmi komoly feladatom nem volt, csak délután kellett elugranom lemérni pár medencét (hosszúság, szélesség, mélység). Ez azért kell, mert ki kell majd számolnunk, hogy melyik medence hány gallonos, illetve mennyi a fürdőző kapacitása. Mivel egyedül kellett mennem kifejezetten örültem neki, hogy senki nem tartja majd a colstok másik végét, de nem baj, megoldottam ügyesen. Még a hülye hullámos formájú medencét is csak lemértem valahogy, bár nem kifejezetten pontosak a méréseim, de nem baj, mert úgy döntöttem, hogy ez tökéletesen elég lesz csak úgy körülbelül is.
Ezután mondta Zack, hogy jöjjek nyugodtan haza. Igenám, de kulcsot elfelejtett adni, és nekem is tökre kiment a
fejemből, és persze mindez már csak a ház előtt derült ki. Felhívtam őket telefonon, de mondták, hogy inkább Marconak szóljak, mert ők későn jönnek. Marco, mint utóbb kiderült aznap sikeresen kizárta magát az autójából..., szóval ő éjjel fél 12 fele érkezett csak meg, de ezt ekkor persze még nem tudtam. Én szépen vártam a ház előtt. Másfél óra után úgy döntöttem, hogy nem üldögélek tovább a kocsiban, hanem felfedezem egy kicsit a környéket, úgyhogy kisétáltam az óceánpartra, meg tettem egy kört a University of Massachusetts körül.
Naná, hogy még mindig senki nem volt sehol mire visszaértem. Mivel elég fáradt voltam, gondoltam alszom egy kicsit, hátha lesz már itt valaki, mire felébredek. Mire felkeltem már több, mint két és fél órája vártam, persze sehol senki még mindig. Petiék csak egy óra múlva indultak haza, úgyhogy tovább vártam... és ez még így ment egy darabig, mivel Petiék végül csak negyed 11-re értek haza. Szóval több, mint 4 óra hosszat kellett várnom! Hát nem volt túl jó, főleg így első nap, mikor még amúgy is tök fáradt voltam. Azóta mindig van nálam kulcs. =)
A ház amúgy elképesztően jó helyen van, közvetlenül az öbölben, a University of Massachusetts mellet. Közel van a belvároshoz is, és fél utcányira van az óceán a gyönyörű parkosított parttal és futópályával. A baj csak az, hogy ez egy három hálószobás ház egy fürdővel, szóval innen mindenképp költözünk, csak még nem tudjuk hová. Amúgy kiderült, hogy mégsem lesz sehol olyan céges apartman, amit csak 2 supervisornak bérelnek, úgyhogy vagy bérelünk magunknak, vagy nem lakunk külön. =(
Tegnap voltunk is még délelőtt egy helyen, ahol az első évben laktunk szeptember utolsó felében. Az jó helyen is lenne, meg emlékeztünk rá, hogy kissé lepattant volt, szóval gondoltuk biztos jó olcsó lesz. Amúgy eredetileg azért mentünk oda, hogy felvegyük a lifeguardok apartmanjának kulcsait, mert most is fognak itt lakni életmentők. Hát mikor a csajszi megmutatta a lakást, nem hittünk a szemünknek. Minden apartmant totál felújítottak! Ez azt jelenti, hogy tök új hűtő, sütő, mikró, mosógép, konyhaszekrény, minden!! Elképesztően gyönyörű volt. Azért megkérdeztük, hogy mennyibe kerülne, ha mi bérelnénk itt magunknak apartmant, rövid időre, azonnali beköltözéssel. A dolognak nem is lenne semmi akadálya, csak mivel rövid időre bérelnénk, ezért kicsit drágább lenne. És mivel felújítások is voltak sajnos már az alapár is drágább, mint a mi felső határunk, úgyhogy ez sajna kilőve. Most gondolkodunk nagyon a dolgon, hogyha tényleg ennyibe kerülnek itt az apartmanok, és sehol sem találunk olcsóbbat, akkor lehetséges, hogy nem tudunk még külön költözni, de akkor mondjuk két másik emberrel még össze is költöznénk, egy két hálószobás, két fürdős lakásba. Ráadásul oda költözünk, ahova mi akarunk, és abba is elég sok beleszólásunk van, hogy kikkel. Nem beszélve arról, hogy nagyon sok medence luxus apartmanoknál van, és egyik szebb, mint a másik. Még utána járunk azért a dolognak, hátha tudunk bérelni valamit, de sajna eléggé felmentek az árak, úgyhogy nem valószínű, hogy összejön. De ha nem, akkor meg igyekszünk a céggel valami állati szép helyre kerülni. =)
Beszéltem ma Cornéliával, nagyon aranyos volt, úgy örült, hogy el tudtuk intézni, hogy megint itt legyünk Bostonban, és rögtön kérdezte, hogy mikor tudunk már menni hozzájuk. =) Mi is nagyon nagyon örülünk, hogy itt elehetünk, és majd megyünk is, amint tudunk.
Még elég zavarosak a dolgok, Chad sincs még itt, úgyhogy majd szépen lassan kialakul, hogyan is lesz minden.
Amúgy tök durva, mert tényleg órákba telik eljutni egyik helyről a másikra, még ha közel is vannak. Ma is alig voltunk valahol, mégis egész nap vezettünk. Eléggé nagy a forgalom ráadásul. Amúgy ma nem volt semmi különös, mivel mindkét kocsit vissza kellett vinni a kölcsönzőbe ezért két autóval mentünk, és csak Petinél volt GPS, úgyhogy én csak követtem őt. Ez aztán egész nap így ment, mivel haza jönni tökre bonyolult lett volna, meg sose lehet tudni, hogy mikor adódik a nap folyamán valami váratlan feladat valakinek. Szóval sajna nem voltunk valami környezetbarátok ma, de még jó, hogy céges autók. =)
Na, egyelőre ennyi.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
