Medencéslány megérkezett

Ezt a bejegyzést Rita írta a bostonians2009.blogspot.com-ra. Úgyhogy most két blogot futtatunk egyszerre. :) Ami oda felkerül, azt felteszem ide, és fordítva.
Na de a lényeg, hogy ezt ő írta kb. másfél hónapja, csak nem volt időnk semmire. De ez a második bejegyzéséből kiderül.

Szóval fogadjátok szeretettel a medencéslányt! :)


"Sziasztok!


Na, vasárnap végre sikeresen megérkeztem Bostonba!

Az utazás eléggé hosszú és nagyon kimerítő volt. Természetesen, mivel egyedül utaztam, az összes extra dolognak, ami eddig még sohasem fordult elő, most mind egyszerre kellett történnie... Kezdjük azzal, hogy leszálltunk Londonban, és mindenhol elképesztő mennyiségű embert és végtelen kígyózó sorokat láttam. Annyira azért nem ijedtem meg, mert tudtam, hogy van időm bőven az átszállással. Direkt hagytam jó sok időt, ha bármi malőr becsúszna, akkor is jó legyek, és tessék. Minden reptéri dolgozó fejvesztve rohangált fel és alá, és szedték ki a sorokból azokat, akiknek sietniük kellett a csatlakozásuk miatt, mindeközben én szépen nyugodtan kivártam a soromat. Mikor már kicsit előrébb haladtak a dolgok odajött egy indiai fazon a környékünkre, és elkezdett beszélgetni a mögöttem álló házaspárral. Nem nagyon hallottam őket, de utána gyorsan szóba elegyedtem velük, hogy kiderítsem mi a helyzet. Azt hittem, biztos valami orvosi vizsgálat miatt van az egész, de kiderült, hogy nem erről van szó, hanem most éppen mindenkit egyesével jó alaposan átvizsgálnak... Hát nagyon jó, de nem baj, fő a biztonság. Végül is a 2 órás várakozást leszámítva nem volt semmi extra, kivéve, hogy semmifajta folyadékot nem engedtek felvinni a gépre, egy kortyot sem. Minden elektronikai cuccot, és neszeszert külön zacskóba kellett tenni. A kézfertőtlenítőmet is simán kidobatták velem, mert a dobozára 105 ml volt írva, és ugye 100 ml a határ, az nem nagyon érdekelte őket, hogy körülbelül 0,4 ml van benne valójában, mert szinte már az egész doboz tök üres, mindegy volt egy vadi új 100 ml-es verzióm is, azzal bezzeg nem problémáztak. =)

Miután átvergődtem magam mindenen nem is maradt olyan sok időm. Elintéztem az ülőhelyemet a gépen, jó kis csendes helyet választottam, aztán ebédeltem egy szendvicset, és már szinte boardingolhattunk is. Miközben sorbaálltam odajött hozzám egy nő, hogy valami British Airways-es kérdőívet, vagy mit kitöltessen velem, de csak pár perc volt az egész, úgyhogy nem bántam. A géphez ezután busszal mentünk. Már ez is furcsa volt kicsit, de mindegy. Már fönt ültem a buszon, mikor értesítettek, hogy késni fogunk. Nagyon jó. De szerencsére nem volt vészes, mert kb. fél órát várakozatunk, aztán már mehettünk is. Valami gond volt a kerékkel, utána meg átvizsgálták az egész gépet, hogy biztos minden rendben legyen. Mondták, hogy ne izguljunk, nem fogunk sokat késni, mert majd behozzuk. =) A repülőút viszonylag gyorsan telt, csak elég rázós volt. Jó sokáig, vagy fél órán át folyamatosan dobált a gép, elég erősen, úgyhogy végül lejjebb repültünk egy kicsit, és mindjárt jobb lett. Szerencsére nem nagyon zavart a dolog, csak kicsit összerázódott a fejem. =) A leszállásnál viszont elég rossz volt, mert ott is nagyon dobált minket, úgyhogy ott már én is rosszul lettem kicsit. Mikor végre leszálltunk, még mindig várnom kellett egy csomót, mert persze a gép leghátuljában ültem.

Miután végre leszálltam a gépről már mehettem is a bevándorlási officerhez. Minden rendben volt, odaadtam neki a nagy borítékot, ő meg gyorsan csinált egy képet rólam. Kérdezte, hogy nem akarok-e mosolyogni a képen. Én mondtam, hogy jejdejó, persze hogy akarok, csak azt hittem nem lehet. Erre ő csak annyit mondott, hogy á dehogynem, most már Amerikában vagyok, innentől kezdve mindenhol mosolyognom kell! =)

Ezután gyorsan leszedtem a szalagról a csomagjaimat, és már rohantam is Petihez!! =) Persze én voltam a legutolsó, aki kijött, de legalább nem kellett sokáig keresgélnem. =) Miután gyorsan megszeretgettük egymást, utána bepattantunk a kocsiba, és már indultunk is Boston felé. Kb. este 11-re érkeztünk meg, úgyhogy én már teljesen ki voltam purcanva. De annyira jó volt együtt lenni végre, úgyhogy nem igazán érdekelt semmi. =)

Másnap reggel már indultunk is Petivel dolgozni. Nekem egyelőre semmi komoly feladatom nem volt, csak délután kellett elugranom lemérni pár medencét (hosszúság, szélesség, mélység). Ez azért kell, mert ki kell majd számolnunk, hogy melyik medence hány gallonos, illetve mennyi a fürdőző kapacitása. Mivel egyedül kellett mennem kifejezetten örültem neki, hogy senki nem tartja majd a colstok másik végét, de nem baj, megoldottam ügyesen. Még a hülye hullámos formájú medencét is csak lemértem valahogy, bár nem kifejezetten pontosak a méréseim, de nem baj, mert úgy döntöttem, hogy ez tökéletesen elég lesz csak úgy körülbelül is.

Ezután mondta Zack, hogy jöjjek nyugodtan haza. Igenám, de kulcsot elfelejtett adni, és nekem is tökre kiment a
fejemből, és persze mindez már csak a ház előtt derült ki. Felhívtam őket telefonon, de mondták, hogy inkább Marconak szóljak, mert ők későn jönnek. Marco, mint utóbb kiderült aznap sikeresen kizárta magát az autójából..., szóval ő éjjel fél 12 fele érkezett csak meg, de ezt ekkor persze még nem tudtam. Én szépen vártam a ház előtt. Másfél óra után úgy döntöttem, hogy nem üldögélek tovább a kocsiban, hanem felfedezem egy kicsit a környéket, úgyhogy kisétáltam az óceánpartra, meg tettem egy kört a University of Massachusetts körül.

Naná, hogy még mindig senki nem volt sehol mire visszaértem. Mivel elég fáradt voltam, gondoltam alszom egy kicsit, hátha lesz már itt valaki, mire felébredek. Mire felkeltem már több, mint két és fél órája vártam, persze sehol senki még mindig. Petiék csak egy óra múlva indultak haza, úgyhogy tovább vártam... és ez még így ment egy darabig, mivel Petiék végül csak negyed 11-re értek haza. Szóval több, mint 4 óra hosszat kellett várnom! Hát nem volt túl jó, főleg így első nap, mikor még amúgy is tök fáradt voltam. Azóta mindig van nálam kulcs. =)

A ház amúgy elképesztően jó helyen van, közvetlenül az öbölben, a University of Massachusetts mellet. Közel van a belvároshoz is, és fél utcányira van az óceán a gyönyörű parkosított parttal és futópályával. A baj csak az, hogy ez egy három hálószobás ház egy fürdővel, szóval innen mindenképp költözünk, csak még nem tudjuk hová. Amúgy kiderült, hogy mégsem lesz sehol olyan céges apartman, amit csak 2 supervisornak bérelnek, úgyhogy vagy bérelünk magunknak, vagy nem lakunk külön. =(

Tegnap voltunk is még délelőtt egy helyen, ahol az első évben laktunk szeptember utolsó felében. Az jó helyen is lenne, meg emlékeztünk rá, hogy kissé lepattant volt, szóval gondoltuk biztos jó olcsó lesz. Amúgy eredetileg azért mentünk oda, hogy felvegyük a lifeguardok apartmanjának kulcsait, mert most is fognak itt lakni életmentők. Hát mikor a csajszi megmutatta a lakást, nem hittünk a szemünknek. Minden apartmant totál felújítottak! Ez azt jelenti, hogy tök új hűtő, sütő, mikró, mosógép, konyhaszekrény, minden!! Elképesztően gyönyörű volt. Azért megkérdeztük, hogy mennyibe kerülne, ha mi bérelnénk itt magunknak apartmant, rövid időre, azonnali beköltözéssel. A dolognak nem is lenne semmi akadálya, csak mivel rövid időre bérelnénk, ezért kicsit drágább lenne. És mivel felújítások is voltak sajnos már az alapár is drágább, mint a mi felső határunk, úgyhogy ez sajna kilőve. Most gondolkodunk nagyon a dolgon, hogyha tényleg ennyibe kerülnek itt az apartmanok, és sehol sem találunk olcsóbbat, akkor lehetséges, hogy nem tudunk még külön költözni, de akkor mondjuk két másik emberrel még össze is költöznénk, egy két hálószobás, két fürdős lakásba. Ráadásul oda költözünk, ahova mi akarunk, és abba is elég sok beleszólásunk van, hogy kikkel. Nem beszélve arról, hogy nagyon sok medence luxus apartmanoknál van, és egyik szebb, mint a másik. Még utána járunk azért a dolognak, hátha tudunk bérelni valamit, de sajna eléggé felmentek az árak, úgyhogy nem valószínű, hogy összejön. De ha nem, akkor meg igyekszünk a céggel valami állati szép helyre kerülni. =)

Beszéltem ma Cornéliával, nagyon aranyos volt, úgy örült, hogy el tudtuk intézni, hogy megint itt legyünk Bostonban, és rögtön kérdezte, hogy mikor tudunk már menni hozzájuk. =) Mi is nagyon nagyon örülünk, hogy itt elehetünk, és majd megyünk is, amint tudunk.

Még elég zavarosak a dolgok, Chad sincs még itt, úgyhogy majd szépen lassan kialakul, hogyan is lesz minden.

Amúgy tök durva, mert tényleg órákba telik eljutni egyik helyről a másikra, még ha közel is vannak. Ma is alig voltunk valahol, mégis egész nap vezettünk. Eléggé nagy a forgalom ráadásul. Amúgy ma nem volt semmi különös, mivel mindkét kocsit vissza kellett vinni a kölcsönzőbe ezért két autóval mentünk, és csak Petinél volt GPS, úgyhogy én csak követtem őt. Ez aztán egész nap így ment, mivel haza jönni tökre bonyolult lett volna, meg sose lehet tudni, hogy mikor adódik a nap folyamán valami váratlan feladat valakinek. Szóval sajna nem voltunk valami környezetbarátok ma, de még jó, hogy céges autók. =)

Na, egyelőre ennyi.


Sok sok puszi nektek!"