Szezon eleji rohanás

Ezt is a Rita írta! :)
Kezdek lustulni...bocs.

"Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy eddig nem jeletkeztünk, de az elmúlt egy hónap villám gyorsan eltelt. Rengeteget kellett dolgoznunk, és mindeközben iszonyú fejetlenség, össze-visszaság, kapkodás, rohanás és idegeskedés volt a jellemző. De kezdjük a legelején.

Az első hetekben az volt a feladatunk, hogy minden medencét előkészítsünk a nyitásra. Ez lényegében mindent magában foglalt onnantól kezdve, hogy az összes napozóágyat, asztalt, székeket ki kellett pakolni, minden korlátot, lépcsőt el kellett helyezni, minden figyelmeztető táblát, szabályt ki kellett tenni, minden hibás dolgot meg kellett javítani, ezen felül pedig tisztán is kelett már tartani a medence vizét, illetve ellenőrizni, hogy minden rendben van-e a vegyszerek szintjével. Szerencsére már elég jól álltak a dolgok mire megérkeztünk, de még így is elképesztően sok volt a tennivaló. Miután mind a 60 medence nyitásra készen állt, be kellett jelenteni őket egy kötelező vizsgálatra is, amit mindig a helyi közegészségügyi hivatal végez. Ezen áll, vagy bukik minden, ha megvan az engedély, akkor kinyithat a medence, ha nem, akkor később újra próbálkozhatunk.

Minden évben Memorial Day – május utolsó hétfője - az a nap, amikor kinyithatak a medencék. Ez a nap egyébként az elesett amerikai katonák ünnepe, de mintha ezzel nem nagyon foglalkoznának, inkább csak mindenki megrohamozza a medencéket ezerrel. Szóval megállás nélkül dolgoztunk, hogy minden medence átmenjen a vizsgálaton, és ki tudjon nyitni időben.

Ezzel egyidőben persze a lifeguardok dolgait is intézni kellett, ami szintén nagyon fontos volt, ez a feladat rám hárult. Először is be kellett szereznem néhány hiányzó alap felszerelést az apartmanokba, ez annyit jelentett, hogy kb. 40 álló lámpát, 50 lábast, 30 serpenyőt, meg 200 izzót kellett vennem. Mindezt persze tök egyedül, úgyhogy mondanom sem kell, hogy akadt némi nehézségem. Először tanácstalanul álltam a két raklapnyi áru előtt, hogy vajon mégis hogyan fogom mindezt eltolni egyáltalán a kasszáig, nem ebszélve arról, hogy a kis KIA-ba hogy fog mindez beférni... De aztán gyorsan szóltam, hogy kéne egy kis segítség, és máris jöttek buzgón a mégnagyobb bevásárlókocsikkal, sőt, még a kocsimba is bepakoltak nekem. =) Ezután már csak annyi volt a dolgom, hogy óvatosan hazaszállítsam az árut.

A következő napokban folyamatosan érkezett valami új az apartmanunkba: matracok, asztalok, székek, fax gépek, konyhai cuccok, minden egyéb kellék, ami még kellett a lifeguardoknak. Mást sem csináltam, minthogy különféle dobozokat rámoltam ki-be a lakásba, hát eléggé kifáradtam tőle... Miután megérkezett minden felszerelés már indulhattam is útnak, hogy minden apartmant szépen berendezzek.

Ekkor már kaptam egy állat pick-up truckot, hogy tudjak jól szállítani mindent. Egy vadonatúj, sötétkék Chevrolet Silveradot kaptam, persze nagyon élveztem, iszonyat jó volt vezetni! A munka mondjuk eléggé megterhelő volt, főleg, hogy összesen 18 apartmant kellett berendeznem. Ráadásul néha akadtak olyan plusz nehézségek is, mint pl. amikor másfél órát kellett várnom, csak hogy felvegyem az apartman kulcsait, mert várnom kellett az iroda faxára Virginiából, aztán persze, hogy a második emeleten volt a lakás, és naná, hogy tök egyedül kellett felcipelnem az összes hülye széket, asztalt, lámpát, meg martacot, és közben még a telefonom is megcsörrent, hogy ugyan vegyem már fel azt a 3 szerb életmentőt, akik már 2 órája várnak a reptéren, mindezt úgy, hogy csupán másfél órányira voltam Bostontól... na igen...

És még csak most érkeztünk el a Memorial Day előtti estéhez, ami a legkeményebb volt. Már kapásból hulla fáradt volt mindenki, mikor hazaestünk a munkából, és még csak ekkor kezdődött a java. A medencék száma adott volt, az eddig megérkezett életmentők száma is adott volt, valamint az is, hogy melyik apartmanba hány embert tettünk. Már csak azt kellett kitalálni, hogy melyik medencénél melyik életmentő dolgozzon. Erre volt is egy előre elkészített táblázat, de az a szezon egészére vonatkozott, amivel csupán annyi probléma volt, hogy a szükséges 70 életmentő helyett eddig megérkezett kb 50, a maradék még javában otthon volt, Európában, nem beszélve arról, hogy pl. a biciklik, amikkel a lifeguardok bizonyos medencékhez mentek volna, még a boltokban várakoztak, mivel biciklit venni senkinek sem volt még ideje, hiszen azt sem tudtuk hány apartmanba kell majd, milyen medencékhez. Szóval nem volt olyan egyszerű a helyzet, de mindez ugye a managereket nem érdekelte, hiszen megvolt a szerződés, a medencékhez életmentő kellett, nincs mese. Hajnali 1 körülre valahogy ki is sakkoztuk a megoldást, bár már látni se láttunk a fáradtságtól, de minden stimmelt! Megvolt minden medencéhez az életmentő! Ez már önmagában is elképesztő siker, ugyanis általában nem szokott elég lifeguard lenni, de mi megcsináltuk!! Ezután még mindig nem volt vége, mert annyi volt még a dolgunk, hogy autóba pattanjunk, és minden egyes apartmanhoz elmenjünk, és odaadjuk nekik az egyenruhákat, minden egyéb felszerelést, illetve a térképeket, amivel másnap reggel szépen mindenki odatalál a medencékhez. Hát aznap körülbelül hajnali 6-ra értünk haza. De nem baj, mert teljes volt a siker. Már csak a reggeltől kellett tartanunk, hogy vajon melyik menedzser fog idegesen telefonálni, hogy a lifeguard nincs a helyén, vagy, hogy semmit nem tud, hogy mit kéne csinálnia... mert persze arra, hogy a lifeguardokat még be is tanítsuk végképp nem volt időnk. Na, hát ilyen izgalmakkal telt a május.

A június már teljesen más feladatokról szólt, de az iram még hasonló volt az elején. Lássuk mindezt gyorsított felvételben.

Kinyitottuk az összes medencét. Juhé. Szétosztottuk a medencéket a supervisorok között. Megkaptam az északi részt. Nagyon boldog voltam. Elkezdtük meglátogatni az életmentőinket. Elmagyaráztunk nekik mindent. Nem volt elég egyszer, mentünk többször. Úgy tűnt mindenkivel minden rendben. Ideges telefonhívás, napozik a lifeguard, nincs itt a lifeguard, késik a lifeguard... Lifeguardok letolása, menedzsrek engesztelése. Radek megérkezik. Meetingek sora. Elkísér a medencéimhez. El van ájulva, hogy máris mindenkit ismerek, meg, hogy mindenki ismer engem is. Megcsináltuk az első felmérést közösen. Nagyon meg volt elégedve velünk. Elvitt minket vacsorázni. Peti hatalmas steaket evett, én salátát. Utána sörözés az apartmanban. Újabb lifeguardok érkeznek. Költöztetés. Lifeguardkiképzés. Próbálom megcsinálni a beosztást. Új autókat kapunk. Nagyon örül a fejünk. Újra Little Riverben. Vacsora a kedvenc lifeguardjainknál. Millpond is kinyit végre. Költözünk. Még mindig küszködök a beosztással .Esik az eső. Az első közös szabadnap. Kirándulás Kennebunkportra. Veszünk Red Sox-os pizsamát, most már igazi bostoniak lettünk. Filterszerelés a medencénél. Rendrakás a lakásban, lazítás a jacuzziban. Még mindig esik...

Az új lakásról. Végül úgy alakultak a dolgok, hogy nem kültöztünk saját lakásba, viszont egy nagyon szép apartmanba költöztünk Marlborough-ban. Van saját szobánk, fürdőnk, és egy hatalmas gardróbunk is. Egy ukrán párral lakunk együtt, akik nagyon aranyosak. Már szépen berendezgettük a szobánkat, a fürdőszobát, meg a konyhát is. A medence is közel van, és a jacuzzit is nagyon élvezük. Az egyetlen baj csak az, hogy kicsit messze vagyunk mindentől.

A napi rutin. Mostanra már szerencsére tényleg lelassultak a dolgok. Minden életmentő megérkezett, mindenki a helyén van, és ami a legfontosabb, mindenki tud mindent – legalábbis nagyon reméljük! Már csak annyi a dolgunk, hogy hetente ellenőrzünk minden medencét, kézbesítjük a paychekkeket, összegyűjtjük a timesheeteket, illetve megoldunk mindent, amit közben kell. Ha mindenhol minden rendben van, akkor pár nap alatt simán meg is tudunk csinálni mindent. Reméljük ez így is lesz.


Nagyon hiányoztok! Sok puszi mindenkinek!!"