
Egyik nap Mitkoval és Zakkel gondoltunk egyet, és elmentünk a Six Flagsbe. A Six Flags egy franchise rendszerű vidámpark. Elég sok van belőle az államokban. Az, amelyikben mi voltunk elvileg a második legnagyobb USA-ban (az első azt hiszem New Jersey-ben van). Az a jó benne, hogy egyszer fizetsz a bejáratnál, és utána minden cucc ingyen van. A belépő 8000 Ft-nak megfelelő dollár volt, de ezért 6-szor lehet menni a nyár alatt. Úgyhogy ha mindet leasználjuk, akkor kb. 1300 Ft-ra jön ki alkalmanként.
Egy keddi napon voltunk, azt hittük így kevesebb ember lesz. Hát nem.
A parkolóhely keresés, sorbanállás, jegyvásárlás összesen egy óráig tartott. Bent nem tudom miért, ne is kérdezzétek, de pizzaevéssel kezdtünk. Mondjuk szerencsére nem volt ebből később gond, de akkor is hülye ötlet volt.
Az első dolog, amire felültünk, a Cyclone volt, ami egy fából készült hullámvasút. Első ránézésre olyasmi volt, mint ami nálunk van otthon is. Viccelődtem is, hogy ez nem is olyan nagy szám, meg hogy nálunk otthon a vezető újságot olvas ölbe tett lábbal (tényleg így volt, amikor legutóbb ültem rajta). Fél óra várakozás után fel is ültünk. Hát kicsit durvább volt, mint az otthoni. A pizza is majdnem visszaköszönt, de végül a helyén maradt. :) Előre szólok, hogy a videókon nem mi vagyunk, csak ezeket találtam Youtube-on.
Cyclone
Ezután felültünk a Scream-re. Ez egy olyan cucc, ami egy baromi magas oszlopon van, 9-en lehet ráülni, kilőnek az oszlop tetejéig, és onnan szabadesés. És ezt 3x egymás után. Ez annyira jó volt, hogy hazamenet előtt megint felültünk rá. Mivel Zak ejtőernyőzik, így egy kicsit neki unalmas volt a dolog. :)
Scream
Volt vizipark is, úgyhogy a melegre való tekintettel átmentünk oda is. Itt a szokásos csúzdás móka volt, olyan, mint otthon bármelyik viziparkban. Az egyetlen rossz az volt, hogy minden csúszásra kb 10-15 percet kellett várni.
A csúzdázás után akartunk inni egy sört. Mindhárman 21 év felettiek vagyunk, és mindannyiunknál volt amerikai igazolvány. A gond csak az volt, hogy valami hülye jogszabály miatt, ha 25 évesnél fiatalabb vagy, akkor Massachusetts-i, vagy Connecticut-i igazolvány kell. Hiába volt zöldkártyám, hiába volt Maryland-i jogosítványom, nem volt jó nekik. Ez nem kicsit idegesített fel minket… Aztán arrébmentünk 10 métert, és az ottani helyen viszont kiszolgáltak minket. Ennyit a bürökráciáról.
A vizipark után pedig lenyomtunk három hullámvasutat. A Batman-t, a Mind Eraser-t, és a Bizarrot. Ez utóbbi volt a legdurvább.
Batman
Mind Eraser
Bizarro
Nem tudom mikor megyünk legközelebb (ugye még 5x mehetünk ingyen), de majd egy borús szerdai napot fogunk megcélozni. Összességében nagyon király volt, otthon ilyen hullámvasutak sajnos nincsenek nagyon. Pláne nem ilyen áron.